tóth istván

2014 április 15., 08:09
Jazz/World Szerző: H. Magyar Kornél

Csöppnyi fülek mágiája

Egy gombostűt nem lehetett elejteni az A38-on Palya Bea új lemezének bemutatóján. Már aznap kihirdették, hogy az óriási érdeklődés miatt májusban megismétlik a koncertet. Szinte borítékolt volt a siker, de azért az ritka, hogy a közönség az ősbemutató napján kórusban énekli egy új lemez dalait. Most ez történt. Mi a titka Bea páratlan népszerűségének a magyar világzenész énekesnők között? KRITIKA
2013 január 14., 15:30
Jazz/World tóth istván Szerző: Fidelio

Hallgassa meg velünk Meleg Tamás kvartettjét!

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló koncertsorozatunkban január folyamán négy estén mutatjuk be a fiatal magyar jazz-generáció színe-javát. Játsszon velünk, és vegyen részt a január 22-i esten a Fidelio vendégeként!

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Egy életet kell végigélni ahhoz, hogy valaki így tudjon zongorázni

Kurtág Márta emlékére szólt a zene szerdán a BMC-ben, a 94 éves Kurtág György játékát pedig videofelvételen hallottuk. Feleségének tett ígérete volt, hogy ezt a Mozart-szonátát adja elő.
Zenés színház

A díva, akit a grúz szegénységből a világ tetejére segített az énekhangja

Tbilisziben született, Milánóban él, szerte a világon ünneplik. 2020-ban Japán és Kína mellett a Keresztény farsang sztárvendégeként Magyarországon is fellép „az operavilág Angelina Jolie”-jaként emlegetett szoprán, Nino Machaidze, aki magazinunknak karrierje lépcsőfokairól, múltjáról, jelenéről és jövőjéről is mesélt.
Jazz/World

Jön Juan Diego Flórez – Íme a 17. VeszprémFest teljes programja

Az öt napos zenei fesztiválon duplázik a Jazz+Az, érkezik a Postmodern Jukebox és közönség elé lép a világ egyik legnépszerűbb opera csillaga, Juan Diego Flórez.
Vizuál

Eredeti művek – hamis kiállítás?

Lehet-e egy punkot klasszikus kiállításon bemutatni? Kifinomult bosszú a művészeti közegtől vagy egyszerű félreértelmezés?
Vizuál

Jeremy Ironsszal és politikai állásfoglalásokkal nyitott a Berlinale

A társadalmi, politikai kérdések iránt hagyományosan nyitott Berlini Nemzetközi Filmfesztivál csütörtök esti megnyitóján egyperces néma tiszteletadással emlékeztek meg a Hessen tartományi Hanauban előző nap történt lövöldözés áldozatairól.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében