Március 6-án különleges performansznak lehetnek tanúi a TRIP Webszínház nézői. Kovács Gerzson Péter Harangozó- és kétszeres Lábán-díjas, Az Év legjobb alkotója díjjal is kitüntetett koreográfus legújabb előadásában a tranzitot, azaz a nem-hely tematikáját helyezi a középpontba.
Kovács Gerzson Péter a TranzDanz társulattal január 17-én mutatja be Noir című, legújabb előadását a MU Színházban. A Krasznahorkai világát idéző előadás kapcsán Gyepesi Flóra beszélgetett a társulatvezetővel.
Univerzum és individuum - nem kisebb témaköröket boncolgat Kovács Gerzson Péter új, Menetfény címet viselő koreográfiája, melyet január 27-én mutattak be a MOM-ban, a Nemzeti Táncszínház szervezésében.
Kovács Gerzson Péter Harangozó Gyula-díjas és kétszeres Laban Rudolf-díjas legújabb koreográfiájában az idő és a tér relativitását vizsgálja társulatával.
A néptánc kereteit kitágítva, önálló táncnyelvén szól hozzánk huszonöt éve. Az elmúlt időszakról a Nemzeti Táncszínházban bemutatásra kerülő Bankettről, a DiverZityről és az elfogadásról beszélgettünk a TranzDanz alapítójával, Kovács Gerzson Péterrel. INTERJÚ
Kovács Gerzson Péter és a TranzDanz Szimultán ablak címmel mutatja be legújabb előadását a MU Színházban november 26-án. A koreográfus-látványtervező többek között a gondolkodás veszélyeiről és a művészet lilaságáról mesélt meg arról, hogyan vezet el egy ausztrál bennszülött párizsi fotója a csillagászatig és még tovább.
Bereczky Dávid az évad első Haydn-Mozart koncertjén Mozart Esz-dúr kürtversenyének szólóját adja elő. A kürtművészt hangszerválasztásról és a bolondozó Mozartról kérdeztük.
A székesfehérvári Vörösmarty Színház évadának első nagyszínpadi bemutatója az Úri muri lesz október 19-én. Horváth Csaba rendezővel az íróval való alkotói viszonyáról, a regény színpadra állításáról, emberismeretről és magyarságról is beszélgettünk.
Hagyományainak megfelelően ismét Bartókkal indítja évadát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, ám a nyitókoncert ezúttal más okból is különleges lesz: most először játssza ugyanis az együttes Vashegyi György vezényletével a zeneszerző egy művét
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
2025 elején jelenik meg a Platon Karataev zenekar negyedik stúdióalbuma, Napkötöző címmel. A lemez második, Nem felelhet című single-jéhez a zenekar frontembere, Balla Gergely koncepciójából Topolánszky Tamás Yvan írt és rendezett klipet.
Első alkalommal jár Budapesten az utóbbi években egyre több nagy operaházban feltűnő svájci szoprán, Gabriela Scherer. Számos német és olasz hősnő után most a földöntúli Szent Erzsébet szerepében hallhatjuk, október 9-én, a Liszt Ünnep nyitókoncertjén.
Az emberi kapcsolatok összetettségére és törékenységére hívja fel a figyelmet Alexandre de La Patellière és Matthieu Delaporte Hogyan nevezzelek? című darabja. A nagy sikerű francia filmből készített előadást a tízéves Veres 1 Színház, amely jubileumát Peller Károly debütálásával ünnepli.
Az Istenek és démonok királysága – Mezopotámia Kr. e. 1000-500 című tárlat október 5-én nyílik meg, és egészen február elejéig látogatható. A szervezők szerint hasonló léptékű kiállítás tízévente csak egy-kettő van a világban.
Magyar komolyzenei, filmes és internetes világsiker: a Concerto Budapest 2024-es Mozart-napjának élő közvetítését beválasztották a 14. Lovie Awards döntőjébe.