trio catch

2016 július 5., 15:43
Klasszikus baráti kristóf Szerző: (sze)

Magyarok is esélyesek a Német Lemezkritikusok Díjára

Tegnap hozták nyilvánosságra a Német Lemezkritikusok Díjának jelölt-listáját, amin a 149 zsűritag által 32 kategóriában kiválasztott, az utóbbi negyedévben megjelent CD-k, DVD-k és hangoskönyvek legjobbjai szerepelnek.
2016 április 23., 09:38
Klasszikus bécs Szerző: Tóth Endre

Elkapva

Többnyire azt hallani impresszárióktól és zenei ügynökségek képviselőitől, akiknek igencsak nagy rálátásuk van a mai „zeneiparra”, hogy karriert csinálni a klasszikus zenében (zsákszámra nyert versenyek és jól kiépített kapcsolati tőke mellett) ma kizárólag szólisták tudnak, kamarazenei formációk tekintetében pedig csak a vonósnégyes életképes műfaj. Nos, ezek a szakemberek még lehet, hogy nem hallottak a Trio Catchről.
2016 március 8., 08:32
Klasszikus interjú Szerző: Tóth Endre

Pecze Boglárka: „A kortárs zene megtanít nyitottnak lenni”

Az Európai Hangversenytermek Szervezete (ECHO) Rising Stars sorozatában ritka dolog, hogy többnyire kortárs zenét játszó formációt nevezzenek be európai turnéjukra. A hamburgi Trio Catchnek azonban ez mégis sikerült. Müpabeli koncertjük, és az azt megelőző workshopjuk kapcsán a trió magyar klarinétművészével, Pecze Boglárkával beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Kurtág György és Maxim Vengerov lesz a 10. Fesztivál Akadémia Budapest kiemelt művésze

Családi programokkal, világsztárokkal, tematikus napokkal teremt pezsgő fesztiváléletet a főváros emblematikus helyszínein a FAB-Summerfest július 18–28. között.
Klasszikus

Az időtlenség fénye – Tim Braithwaite a középkori hangzás újrafelfedezéséről

Antwerpen évszázados múltra visszatekintő épületeinek falai között augusztusban ismét megszólal a múlt: a Laus Polyphoniae fesztivál Európa egyik legkülönlegesebb régizenei eseménye, amelynek egyik visszatérő fellépője a Cappella Pratensis.
Vizuál

Tarr Béla 70 – retrospektív vetítéssorozattal ünnepel a Cirko-Gejzír

Július 18. és 21. között ismét átélhetjük nagyvásznon a Kossuth-díjas rendező legemlékezetesebb alkotásait, köztük a Sátántangót, a Werckmeister harmóniákat és a Kárhozatot is, de mindemellett két ritkán látható filmje is látható lesz. 
Klasszikus

Variációk kamarazenére: klasszikus zene testközelből

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Variációk kamarazenére sorozata 2025-2026-ban is a klasszikus formációk és az egyedi összeállítások széles választékát kínálja. A programsorozatban a zeneirodalom legnagyobb művei éppúgy helyet kapnak, mint a különlegességek és ritkaságok.
Színház

Az SZFE hallgatói mutatkoztak be az Avignoni Fesztiválon

A Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves színészhallgatói nagy sikerrel mutatták be vizsgaelőadásukat az Avignoni Fesztiválon. A produkció OFF-programként szerepelt a nemzetközi, kortárs színházi seregszemlén.

Nyomtatott magazinjaink