tünet együttes

2015 április 5., 10:26
Tánc tünet együttes Szerző: (kzs)

KIBU-s szofverrel rajzolnak táncot

Szabó Réka már nem először kísérletezik előadásában a technológia és mozgás kapcsolatával. Az éjszaka csodái című április 16-i premierjük jelszavai: tánc, tütü, tablet. Eszközük egy Kitchen Budapest által fejlesztett animációs program.
2015 február 1., 10:00
Tánc tünet együttes Szerző: Szász Emese

iDance - a jövő tánca elkezdődött

Ma már számos olyan fejlesztés létezik, ami a tökéletes táncos test mechanizmusát próbálja digitális eszközökkel hangsúlyozni, modellezni, kombinálni. Most bemutatjuk az utóbbi évek legmodernebb technológiai újításait, amit a tánc világában alkalmaztak. MAGAZIN
2014 november 11., 12:40
Tánc tünet együttes Szerző: (sze)

Indul a Voyager 3 – egy mission, ami possible

November 21-én és 22-én este 7 órakor startol a Voyager 3 űrszonda a budapesti Jurányi Inkubátorházból, fedélzetén az emberiség üzeneteivel és a Tünet Együttes legénységével.
2014 október 24., 10:05
Tánc tünet együttes Szerző: (kzs)

Egy Vadas, egy Vass

Egyet nekem, egyet neked címmel Vadas Zsófia Tamara és Vass Imre első, közös táncos keresztmetszetét mutatja be november 7-8-án a MU Színházban.
2014 szeptember 10., 15:45
Jazz/World krétakör Szerző: (sze)

Új dimenziók nyílnak a Trafóban

Az előadóművészetekben új tereket megnyitó előadásokat kínál a Trafó 2014/2015-ös évada, amelyet a jazz, a techno és a minimalista zene nagymesterei, színházi premierek, kiállítások és a különböző művészeti ágakat ötvöző táncelőadások is színesítenek.
2014 szeptember 8., 14:15
Tánc tünet együttes Szerző: (sze)

Amerika felfedezte a Tünet Együttest

A társulat meghívást kapott New Jersey jelentős színházától, az Alexander Kasser Theatertől, ahol ősszel négy alkalommal, október 16. és 19. között játsszák Apropó című előadásukat. A tengerentúli fellépés saját pályafutásuk és a hazai táncélet egésze szempontjából is különleges jelentőséggel bír.
2014 szeptember 3., 15:45
Tánc tünet együttes Szerző: (sze)

"Fiatalos" táncfesztivál Egerben

Szeptember 17. és 21. között harmadik alkalommal rendezi meg az Egri Stúdiószínházi Táncfesztivált a Gárdonyi Géza Színház. A Magyarországon egyedülálló kezdeményezésnek a színház életében is nagy a jelentősége – mondta Blaskó Balázs színházigazgató szeptember 3-án Egerben, a sajtótájékoztatón.
2014 augusztus 11., 16:22
Tánc sziget fesztivál Szerző: (fgy)

Találkozz velünk a Szigeten!

Két fröccs között megnéznél egy operát? Unod már a Nagyszínpadot, és inkább valami kortárs táncra vágysz? Akkor ne habozz, térj be hozzánk: augusztus 13. és 17. között idén is szeretettel vár a Fidelio Kultúrzóna a Sziget Fesztiválon.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

A Sziget harmadik és negyedik napján is a felhőtlen szórakozásé volt a főszerep – GALÉRIA

A délutánt még pihenéssel és sportolással töltötték a Sziget Szitizenek, az esti koncertre azonban már a fesztiválozók nagy része a színpadok köré csoportosult.
Vizuál

Megmentett neonfeliratokból nyílhat múzeum Budapesten

A neonfeliratok a hetvenes években váltak igazán népszerűvé a fővárosban: kezdetben ugyan csak hirdetésként használták a feltűnő látványelemeket, később azonban a budapesti utcák jellegzetes kulturális elemeivé váltak. Most közösségi költségvetés segítségével állítanák ki a megmentett, muzeális értékkel bíró neonfeliratokat a Neonfal Múzeumban.
Plusz

Izgalmas programokkal vár a kortárs ékszerek hete

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a kortárs ékszerek hetét Budapesten szeptember 12-18. között. A rendezvény legfontosabb célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a kortárs ékszer műfaját, lehetőséget adva a hazai és külföldi alkotóknak legfrissebb munkáik bemutatására.
Vizuál

Modiglianiról forgat filmet Johnny Depp

Johnny Depp huszonöt év kihagyás után ismét rendez: a sztár az olasz festőművész és szobrász Amedeo Modiglianiról készít játékfilmet – számolt be róla a The Hollywood Reporter.
Vizuál

Megérkezett az előzetes a cannes-i kritikusokat lenyűgöző filmdrámához

Érzelmekkel teli, elsöprő drámának ígérkezik a God's Creatures, amelyben Emily Watson és Paul Mescal anya-fia párost alakít egy apró, írországi halászfaluban. Cikkünkben megtekinthető a film előzetese.

Nyomtatott magazinjaink