turné

2017 december 28., 11:58
Zenés színház szilveszter Szerző: Fidelio

Külföldön is a magyar operett a sláger

Az év utolsó napjaiban is sokat tesznek a Budapesti Operettszínház művészei azért, hogy a külföldi publikum előtt népszerűsítsék a magyar operettet, illetve hogy közkedvelt musicalekkel szerezzenek örömet az ünnepi időszakban. Természetesen az itthoni közönség sem marad nagyszerű programok nélkül!
2017 szeptember 20., 10:13
Tánc interjú Szerző: Péli Nagy Kata

Van Manen-darabbal indítja az évadot a turnézó Nemzeti Balett

Az Operaház csaknem 400 művészével és munkatársával éppen a Kárpát-Haza OperaTúra elnevezésű turnésorozat első állomásának végéhez közeledik. Erdély és a Partium nyolc városában két produkciót, Erkel Hunyadi László című operáját és Lehár–Hynd A víg özvegy című balettjét adják elő. Mindeközben az anyaépületben megkezdődtek a másfél évre tervezett felújítási munkák. Solymosi Tamással, a Nemzeti Balett igazgatójával beszélgettünk.
2017 augusztus 30., 10:07
Zenés színház turné Szerző: Fidelio

Eddigi legnagyobb vállalkozására készül az Operaház

Nevezetesen a Kárpát-Haza OperaTúrára, melynek első fejezetében szeptember 4. és 21. között Erdély és Partium nyolc városát keresi fel az intézmény két nagyszabású produkciója, a Hunyadi László című opera és A víg özvegy balettváltozata.
2017 június 12., 08:35
Klasszikus erdély Szerző: Fidelio

Fuvolával és tilinkóval Erdélyben

Nemrég ért haza erdélyi-romániai koncertturnéjáról Fülep Márk, aki egyaránt muzikálisan és lelkesedéssel szólaltatja meg a klasszikus repertoár műveit fuvoláján, valamint magyar népzenét tilinkón, flótán vagy különféle parasztfurulyákon.
2017 május 19., 10:11
Jazz/World interjú Szerző: Szász Emese

Náray Erika: „Kulturált polgárság nélkül nincs jó ország”

Április végén indult és egészen május végéig tart Náray Erika énekesnő, színésznő és a Budapest Jazz Orchestra öt állomásos vidéki turnéja. A koncertsorozat a kamaszokat szólítja meg, a felnőtteknek szóló esti előadással pedig Ella Fitzgeraldra emlékeznek. Náray Erikával a jazzt népszerűsítő foglalkozások mellett Jazzrajongók című Müpa-béli sorozatáról is beszélgettünk.
2017 február 17., 11:46
Klasszikus egyesült államok Szerző: Fidelio

Amerikából jöttek – A Budapesti Fesztiválzenekar turnéjáról

Az idei szezon két „legüdébb, legkevésbé sem hagyományos koncertjét” adta a New York-i Lincoln Centerben Fischer Iván vezényletével és Richard Goode szólójátékával a Budapesti Fesztiválzenekar, amelyet a New York Times „napjaink egyik legelismertebb, legeredetibb zenekarának” nevezett.
2017 február 11., 18:12
Jazz/World turné Szerző: Fidelio/MTI

Nem bírja már a turnézást a Grammy-díjas jazzénekes, Al Jarreau

Kimerültség miatt került kórházba a héten Los Angelesben a 76 éves énekes. Idei fellépéseit lemondták, és orvosai tanácsára nem is turnézik többé.
2016 november 29., 13:15
Jazz/World turné Szerző: (sze)

Magyar turnéra indul Boban Markovic

Tíz helyszínen ad koncertet a balkáni zene kiváló fúvósa december 2. és január 6. között.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Színház

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Könyv

Krimi határok nélkül – regénypályázatot hirdetett a Prae Kiadó

A Prae Kiadó ismét felhívást fogalmaz meg magas színvonalú krimik, kizárólag regények írására. A kiadó által gondozott Krimi Ma sorozat célja a hazai, szépirodalmi igénnyel megírt krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése. A pályázat nyílt.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.

Nyomtatott magazinjaink