új színház

2012 február 21., 08:41
Színház mti Szerző: Fidelio

Pokorny megy, Tordai marad

Április 1-jéig dől el, hogy ki marad az Új Színház társulatának tagja a februári vezetőváltás után. Pozsgai Zsolt művészeti vezető szerint várhatóan a korábbi csapat mintegy 85 százaléka tovább dolgozik a Dörner György vezetette teátrumban.
2012 február 4., 07:00
Színház magazin Szerző: Fidelio

Volt egyszer egy Új Színház

A Paulay Ede utcai épületben fennállása óta tizenhárom különböző társulat játszott. Annyi, ahány év Márta Istvánnak az igazgatói székben megadatott. De vajon akadt-e olyan igazgató, aki tizenhárom évet töltött ennek a színháznak az élén. Egyetlen egy sem. A maihoz hasonló gazdasági válság idején 1934-ben hárman is megpróbálkoztak a színház vezetésével. Ezek szerint Márta István színház-igazgatói működése sikertörténet. Vagy sikertörténet is lehetett volna.
2012 február 3., 14:38
Színház csurka istván Szerző: Fidelio

Dörner és az első társulati ülés

Dörner György igazgató társulati ülésen találkozott a február 1-jétől vezetése alatt álló Új Színház dolgozóival. Az új vezetés az MTI-t arról tájékoztatta, hogy az esemény jó hangulatú volt, minden indulatos megnyilvánulás nélkül zajlott le. A színészek a hírügynökségnek nem nyilatkoztak.
2012 február 2., 12:30
Klasszikus mti Szerző: Fidelio

Fischer Ádám levelet írt az EP-nek az Új Színház ügyében

A karmester az Új Színház új igazgatójának hivatalba lépése alkalmából szerette volna felhívni a figyelmet a kinevezéssel kapcsolatos problémákra.
2012 február 1., 18:00
Színház tolerancia Szerző: Fidelio

Európai Színházi Nap a Toleranciáért

Február 1-jén este Európa-szerte a legtöbb színházban egy memorandumot olvasnak fel az előadások előtt, hogy a toleranciára hívják fel a figyelmet. Az alábbiakban a memorandum szövegét közöljük.
2012 január 31., 12:54
Színház igazgatóváltás Szerző: Fidelio

Dörnerék már az Új Színházban vannak

A február 1-jével kinevezett igazgató és Márta István eddigi igazgató között január 31-én reggel lezajlott az intézmény átadás-átvétele.
2012 január 30., 07:00
Színház videó Szerző: Rick Zsófi

Mi van A varázshegyen túl?

Az Új Színházban január 27-én mutatták be A varázshegyet. A Szikora János rendezésében összesen négy alkalommal - a premiert követően január 28-án, február 4-én és 20-án is - látható Thomas Mann-adaptáció ezúttal többet jelentett egy egyszerű bemutatónál. VIDEÓ
2012 január 28., 14:00
Színház mti Szerző: Fidelio

Horthytól Schiffig az Új Színház mellett

Nyílt levelet közölt az Új Színház ügyében a The Guardian brit napilap január 26-i számában 68 brit színész, rendező, író és közéleti személyiség.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Aki tudott szeretni – Törőcsik Mari visszatért a Nemzetibe

Szeptember 21-én nagyszabású gála keretében helyezték el az emlékezés sárga rózsáit egy ikonikus fotel mellé Törőcsik Mari pályatársai és barátai a Nemzeti Színházban. A nézőtéren meghatott csend, a színpad elé kifeszített kivetítőn egy mondat – „Tudni kell szeretni” – és egy távolba révedő arc… Marié.
Klasszikus

Csodagyerekeket hív új évadjába a Pannon Filharmonikusok

Az élet sója mesei motívuma kíséri végig a zenekar 2021/22-es évadát, amely során a fiatalok nem csupán a közönség soraiban, de a színpadon is helyet foglalnak. A Varga Tibor hegedűművész és tanár emlékének szentelt koncerten versenygyőztes ifjú szólisták lépnek fel.
Színház

Spiró György „sötét kalandregénye” és Garaczi László karanténdrámája nyerte a Kortárs Magyar Dráma-díjat

A Radnóti Zsuzsa alapította kuratórium 2019 óta díjjal jutalmazza a legkiemelkedőbb drámaírókat, hagyományosan február 24-én. Az apropót Örkény István Tóték című drámájának bemutatója adja, amely 1964. február 24-én volt. Idén Spiró György és Garaczi László vehette át az elismerést a Rózsavölgyi Szalonban, ezúttal a magyar dráma napján, szeptember 21-én.
Színház

Mécs Károly végleg visszavonul

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész pályafutásának hatvan éve alatt számos helyen megfordult, jelenleg egy előadásban látható, utána visszavonul.
Könyv

Könyves séták és ismert szerzők az idei Margó Fesztiválon

A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében rendezik meg október 14. és 17. között a 10. Margó Irodalmi Fesztivált, amely a Müpával közös szervezésben valósul meg a Várkert Bazárban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink