venczel katalin

2015 július 4., 12:00
Színház fesztivál Szerző: (va)

A Lear királlyal startol az idei Avignoni Fesztivál

Shakespeare darabjának bemutatójával kezdődik július 4-én este a 69. Avignoni Fesztivál, amely a költségvetési gondok miatt a szokásosnál idén két nappal rövidebb lesz, július 25-ig tart.
2014 október 14., 12:10
Vizuál párizs Szerző: (va)

Francia-magyar művészcsoport alkotása Párizsban

Két deportált második világháborús ellenállónak állít emléket a Société Réaliste művészcsoport alkotása. Ez az első alkalom, hogy kortárs magyar alkotónak köztéren látható műve a francia fővárosban.
2014 szeptember 19., 14:50
Vizuál párizs Szerző: (va)

Járt már a Louvre üvegpiramisa alatt?

A föld alatti fogadócsarnokot ugyanis teljesen átalakítják, hogy még jobban tudja kiszolgálni az évi 9 millió látogatót. A szakaszosan történő felújítás alatt a múzeum folyamatosan nyitva tart.
2014 július 14., 09:15
Színház franciaország Szerző: (va)

Sztrájk az Avignoni Fesztiválon

A meghirdetett tizenhárom előadás közel fele maradt el július 12-én az Avignoni Fesztiválon, miután a dolgozók többsége ismét sztrájkot hirdetett a szabadúszó művészeti dolgozók tiltakozó mozgalmának támogatására.
2014 április 1., 13:50
Színház franciaország Szerző: (va)

Nem marad színház nélkül a Pápák Palotája

Avignonban marad a színházi fesztivál, miután ott a baloldal győzött a francia helyhatósági választásokon. A július 4. és 27. között megrendezésre kerülő esemény a világ egyik legjelentősebb nemzetközi színházi találkozója.
2013 december 7., 14:50
Színház párizs Szerző: (va)

Elhunyt Georges Baal

A Franciaországban élő magyar származású pszichoanalitikus, rendező, színész hetvenöt éves korában távozott el. Balassa Györgyöt a Párizs közeli Saint-Mandéban található otthonában pénteken érte a halál, amelyet szívroham okozott.
2013 november 24., 15:20
Színház párizs Szerző: (va)

Tisztelgés Robert Wilson előtt

Három hónapon át tiszteleg a világhírű amerikai rendező-képzőművész előtt Párizs. A művész jövő tavasszal Budapesten rendez.
2013 november 17., 11:05
Vizuál párizs Szerző: (va)

Új igazgató a Pompidou Központ élén

Több hónapos csatározás után Bernard Blistene-t nevezte ki Aurélie Filippetti francia kulturális miniszter a párizsi Pompidou Központ Modern Művészetek Nemzeti Múzeumának új igazgatójává.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Nyílt hétvégével ünnepli százötvenedik születésnapját a Zeneakadémia

November 8–9-én ingyenes programkavalkád várja az érdeklődőket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületében rendezett nyílt hétvégén, az intézmény a 150. évfordulóját pedig november 14-én nagyzenekari esttel, másnap Liszt-maratonnal ünnepli.
Klasszikus

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.
Klasszikus

Sztárénekesek és világhírű kórus csatlakoznak a Fesztiválzenekar karácsonyi koncertjéhez

A következő hónapokra is számos koncertkülönlegességet tartogat az együttes, csúcspontként pedig december 26-án Bach Karácsonyi oratóriumát adják elő, parádés szereposztással.
Könyv

Különleges francia irodalmi díjjal ismerték el Nádas Pétert

A Prix Médicis nevű rangos elismerés hírhedten szigorú zsűrije egy kifejezetten a magyar szerzőt és művét elismerő, ebből az alkalomból létrehozott különdíjjal jutalmazta a Világló részletek francia nyelvű kiadását.
Könyv

„És akkor ott álltam a reflektorfényben, apám helyett” – interjú Grecsó Krisztiánnal

Az Egy életem című stand-upban Grecsó Krisztián önironikusan mesél a sikerhez vezető kudarcokkal teli útjáról, leszámol az irodalmi toposzokkal, és rámutat, miért fontos, hogy a humor segítségével beszéljünk a legnehezebb kérdésekről. Az előadás az ötvenedik esthez közelít, ennek kapcsán kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink