via crucis

2016 július 31., 10:14
Klasszikus évforduló Szerző: Fidelio/MTI

Klukon Edit és Ránki Dezső Liszt-emlékestet ad Bayreuthban

Kétzongorás és négykezes Liszt-zeneműveket adnak elő a zeneszerző halálának 130. évfordulóján, július 31-én. A templomi koncerten először a Dante-szimfónia, majd a Via crucis hangzik el.
2011 június 14., 15:48
Zenés színház kritika Szerző: Zsoldos Dávid

Liszt kétszer

Lehet, hogy néhány előadásról igen, de a minőségről nem mondott le az idén súlyos anyagi bizonytalanságokkal küzdő Miskolci Operafesztivál. Beszámoló.
2011 április 22., 14:34
Plusz blog Szerző: (vd)

Részvéttől megvilágosodva - Liszt: Via Crucis

Liszt egyházzenéjének és kései stílusának kiemelkedő alkotása a Via Crucis. A katolikus egyház hagyományos Nagypénteki szertartásának megzenésítését 1879-ben fejezte be a szerző, ám első előadására csak 50 év elteltével került sor.
2011 március 9., 08:02
Klasszikus liszt ferenc Szerző: Végh Dániel

Ránki Dezső és Klukon Edit: "Nekünk minden év Liszt-év"

Még a 2011-es bicentenáriumi év harmada sem telt el, Ránki Dezső és Klukon Edit azonban már tucatnyi koncertet adott Liszt Ferenc műveinek kétzongorás változataiból. A művészházaspárt élményeikről, a specialitásuknak számító művekről és természetesen a Liszt-évről kérdeztük.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Plusz

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Könyv

„Világos volt számomra, hogy haldoklom” – támadója tárgyalásán szólalt fel Salman Rushdie

A hetvenhét éves, világhírű író megrázó vallomást tett annak a férfinak a tárgyalásán, aki 2022-ben egy nyilvános beszélgetésen késsel támadt rá, és tizenöt késszúrással sebesítette meg.
Könyv

Közös sorozattal jelentkezik Nyáry Krisztián és Bősze Ádám

A magyar széppróza napján, Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulóján mutatják be az Óbudai Társaskör második jubileumi produkcióját Jókai sétány 200 címmel. Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész új sorozata február 18-án debütál.
Zenés színház

Peller Anna és Peller Károly lesznek az Operabeavató következő vendégei

Különkiadásokkal búcsúzik a közönségtől az Operabeavató, Dinyés Dániel és Göttinger Pál előadássorozata. Február 15-én az operett kerül terítékre a népszerű programon, ennek megfelelően a műfaj két meghatározó művésze, Peller Anna és Peller Károly lesznek a vendégek.

Nyomtatott magazinjaink