Nem bírok betelni Kerekes Évával, akárhányszor megnézném, ahogy süket feleségként bebotorkál a színpadra, szorongatja a férje, Csuja Imre kezét, és föntről induló hangsúllyal, igen nagy amplitúdóval szólítgatja: "Apaaa!"
Mindenkinek a legmélyebb hódolatom. A takarítónőknek, portásoknak és díszítőmunkásoknak is, a ruhatárosnőknek és nézőtéri felügyelőknek is. Nem hittem volna valaha, hogy egyszer még anyanyelvemmé válik a színház.
Nem jó érzés, amikor előadás közben 8.10-kor ránézek az órámra, és még mindig csak fél nyolc van... Egy ilyen fesztiválon, túlcsordulva az előadásoktól, az ember abba a biztos tudatba kapaszkodik, hogy a következő jó lesz. Csak addig ki kellene bírni valahogy.
Például a Závadával mindig ezt érzem, hogy ugyan nem tudom pontosan, hogy mit gondol a maga fejében - és egy író sok mindent gondol a maga fejében -, de bizonyos, szinte teljesen bizonyos, hogy azt fogja mondani, amit gondol. És ez a mai világban nagyon nagy dolog.
Eszternek ebben az előadásban minimum hét trükkje van, az a bizonyos részeg villamoskalauznő-kurva a flitteres ruhájában poharakkal vacakol, de ahogy ott elnyúlva ül előttünk, az már maga a trükk, a testével beszél, a testtartásával vagyis annyi trükkje van Eszternek, amennyit akar.
Megfigyeltem, hogy az igazán jelentős előadásoknál a közönség és a kritikusok véleménye egybeesik. Az az érdekes, hogy nagyon jó előadásoknál is előfordul, hogy vagy csak a kritikusoknak tetszik, és a közönség előtt megbukik, vagy csak a közönség szereti, és legyőzi a kritikusokat.
Ebben a tekintetben megértem, ha egyes mai díszlettervezők nagy klasszikus darabokhoz ilyen hajdani művelődési házakat terveznek díszletként: akkor még nem is láttam, milyen szürreálisan izgalmasak ezek a művelődési házak a diszfunkcionális tereikkel - olyanok voltak, mint a kerti törpék: rondák és nélkülözhetetlenek. - Forgách András blogja
Fiatal kora ellenére már igen jelentős zenei sikerekkel, ráadásul fesztiválalapítói és -szervezői tapasztalatokkal rendelkezik az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima Díjjal idén kitüntetett zongoraművész, Balog Alexandra.
Decemberben a Várkert Bazárban számos neves zenekar ad karácsonyi koncertet, ingyenes családi programok lesznek, de reflektorfénybe kerül az irodalom is, az iparművészeti vásáron pedig gyönyörű ajándékokra lelhetünk.
Tizenhatodik alkalommal vehették át a hazai zeneművészet legkiemelkedőbb ifjú tehetségei a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategória elismeréseit november 23-án.
A dunaújvárosi Bartók Színház előadásának főszereplőjével egyebek közt arról beszélgettünk, miért fontos, hogy minden karakter igazsága megjelenjen a színpadon, valamint milyen hatással volt az ő életére ez a produkció.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
December 8-án a színház első premierjének újrahangszerelt bemutatásával ünnepli 20. évfordulóját a budapesti Centrál Színház. A Fekete Péter című magyar klasszikus címszerepét akkor is és most is Magyar Attila alakítja.
A Liszt Ferenc Társaság jubileumi ünneplése Lantos István örökös tiszteletbeli elnök zongorajátékával vette kezdetét november 25-én a Régi Zeneakadémián. A Kossuth-díjas zongoraművészt, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját a közelmúltban a nemzet művészének választották.
Érdemes végig böngészni a Várkert Bazár decemberi programkínálatát: számos neves zenekar ad karácsonyi koncertet, ingyenes családi programok lesznek, de reflektorfénybe kerül az irodalom is, az iparművészeti vásáron pedig gyönyörű ajándékokra lelhetünk.