vigadó

2018 augusztus 29., 09:20
Vizuál vigadó Szerző: Borbély Zsuzsa

A Vigadók kalandos múltja

A budai polgárok kérése meghallgattatott és a Duna innenső oldalán is elrendelték egy vigadó építését az 1890-es években. A bonyadalmas Pestre jutás helyett a helyben kínált közszórakozás terepének szánt vigadó életének első fél évszázada alatt meglehetősen hányatott sorsú volt, míg végül itt talált otthonra a Magyar Állami Népi Együttes és a Népművészeti Intézet.
2017 október 23., 14:05
Klasszikus kiegyezés Szerző: Fidelio

150 éves a kiegyezés

A Nemzeti Filharmonikusok Somos Csaba vezényletével két koncerten idézik fel a kiegyezéskori Magyarország zenei életét. Október 19-én Nagykanizsán, 20-án pedig a Pesti Vigadóban játsszák Erkel, Mihalovich, Liszt és Mosonyi műveit.
2017 október 23., 10:14
Zenés színház vigadó Szerző: Könyves-Tóth Zsuzsanna

„Számomra az éneklés az élet”

A világ talán legismertebb Mimije, Tokody Ilona október 30-án színpadi pályafutásának negyvenedik évfordulóját ünnepli a Vigadóban. Bel canto dalestjén Bellini, Rossini és Donizetti műveit adja elő Muskát Adrással és Janos Accsal.
2017 június 28., 09:31
Klasszikus zeneakadémia Szerző: Tóth Endre

Kokas Katalin: „Minden úgy sikerült, ahogy megálmodtuk”

Június 16-án ért véget a Kokas Katalin és Kelemen Barnabás művészeti vezetők által másodjára életre hívott Fesztiválakadémia Budapest. A tapasztalatokról és a zenepedagógia fontosságáról Kokas Katalinnal beszélgettünk.
2017 április 21., 10:40
Klasszikus budapesti tavaszi fesztivál Szerző: Fidelio

Beethoven és a fiatalok

Április 22-én, szombaton a KOR-TÁRS hangversenysorozat fiatal művészei a Budapesti Tavaszi Fesztiválon a 190 éve elhunyt Beethoven előtt tisztelegnek a Pesti Vigadó Dísztermében.
2017 április 12., 10:12
Klasszikus első világháború Szerző: Fidelio

Valóban hallgatnak háborúban a múzsák?

Múzsák csöndje – Múzsák hangja címmel négyrészes koncertsorozatot hallhat a közönség nagyszombaton és húsvét vasárnap a Vigadóban a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül.
2017 február 9., 16:30
Klasszikus Klasszikus Szerző: Fidelio/MTI

Nyárig garantálja a programokat a Pastorale sorozat a Vigadóban

Folytatódik a Pastorale összművészeti hangversenysorozat a Pesti Vigadóban: februártól májusig négy hétvégén zenés színházi program, tematikus koncertek és népzene várják a közönséget.
2017 február 3., 13:58
Vizuál kiállítás Szerző: Fidelio

Dobozolt kor-képek

Prutkay Péter képzőművészt közel fél évszázada foglalkoztatják a dobozba zárt tárgyösszeállítások, amelyeket "dobozolt kor-képeknek" nevezett el. Ez a műfaj kiterjeszti a kollázs fogalmát a tárgyakra: az önhatalmúlag egymás mellé rendelt objektumok megváltozott jelentéstartalommal ruházzák föl és emelik a művészet szférájába a hétköznapi tárgyainkat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Színház

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.

Nyomtatott magazinjaink