Vizuál

Az orosz filmek bojkottjára szólít fel Ada Rogovcseva

2022.04.06. 16:30
Ajánlom
A több mint száz filmet maga mögött tudó, ünnepelt ukrán (egykor szovjet) színművész, a 84 éves Ada Rogovcseva csatlakozott pályatársaihoz, akik az orosz filmek bojkottjára szólítottak fel. A különbség csupán annyi, hogy míg számos kollégája már elhagyta Ukrajnát, Rogovcseva még mindig kitart.

Az ukrán születésű színésznő Hluhivban látta meg a napvilágot 1937-ben. Ukrajnában él a családja is, lánya egy önkéntes központban dolgozik, unokája és veje is a fronton van, idézi az ukrán művésznő szavait a The Guardian. Rogovcseva – aki számos független, erős nőalakkal lett a nézők kedvence, igazi sikerét pedig egy tíz éven át futó, szibériai családi történet hozta meg –

az utóbbi időben több nyilatkozatot is adott, ukránul, mert oroszul már beszélni sem hajlandó.

Mikor arról kérdezték, hogy nem próbálta-e felvenni a kapcsolatot egykori orosz művésztársaival, hogy tájékoztassa őket az ukrajnai helyzetről, úgy felelt, teljesen mindegy, mit mond kollégáinak.

A színésznőnek márciusban Harkivban lett volna bemutatója – ez nem valósulhatott meg. Az általa ördöginek tartott háború közbeszólt.

Most bojkottra szólít. Sorsa emblematikus: a szovjet időknek is elismert, kitüntetett művésze volt, s most ukrán alkotóként tevékenykedne. Ha nem éppen élelemre lenne szükség.

Fejléckép: Ada Rogovcseva (forrás: Mykola Lazarenko / Wikipedia)

Kulturális vasfüggönyt követelnek Oroszország köré az ukrán filmesek

Kapcsolódó

Kulturális vasfüggönyt követelnek Oroszország köré az ukrán filmesek

„Az orosz bombák ukrán gyerekekre hullanak. Szükségünk van az Önök támogatására" - írják vezető ukrán filmesek, köztük Roman Bondarcsuk, Nariman Alijev, Alina Gorlova és Valentyin Vaszjanovics, akik az orosz kulturális propaganda bojkottjára szólítottak fel - adta hírül a The Guardian.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Mozart, Beethoven és Wagner áll a Magyar Állami Operaház következő évadának fókuszában

A Magyar Állami Operaház 2025/26-os évada 385 előadással várja a közönséget, köztük hét új bemutató, harminchatféle repertoár-előadás, tizennégyféle gyermek- és ifjúsági produkció, valamint több mint két tucat koncert és dalest szerepel.
Színház

Elhunyt Galkó Balázs

75 éves korában elhunyt Galkó Balázs színművész, rendező – adta hírül családja. Egész életét végigkísérték a versek, fia is egy költeménnyel búcsúzott tőle.
Plusz

Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is azt üzeni: Jobbulást!

Sztárok összefogásával született meg a PIROS ORR bohócdoktorok JOBBULÁST! című dala, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy nézzünk másképp a betegségre. Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is feltűnik a dal videoklipjében.
Vizuál

Magyar film napja: ingyenesen nézhetjük újra Makk Károly és Darvas Iván emlékezetes alkotásait

Április 25. és május 4. között tíz klasszikust nézhetünk újra ingyenesen a FILMIO-n, a Nemzeti Filmintézet egyúttal a száz éve született Makk Károlyra és Darvas Ivánra is emlékezik.
Színház

9 kihagyhatatlan előadás az idei MITEM kínálatából

20 ország 27 társulatának 30 előadása látható a 12. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón, azaz a MITEM-en. A nemzetközi fesztivál, amelynek helyszíne a Nemzeti Színház, április 25-én kezdődik, és egy hónapon át tart.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Szabadság, sebesség, átalakulás – az autózás és a fotográfia összefonódását mutatja be a Mai Manó új kiállítása

Az autók világát állítja középpontba az Americana – Válogatás Pálfi György fotógyűjteményéből című fotókiállítás. Az április 23-án a Magyar Fotográfusok Ház – Mai Manó Házban megnyílt tárlaton számos világhírű művész képe szerepel.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Tükör

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, hogyan, és legfőképpen, miért indít háborút a mesterséges intelligencia ellen, pusztán egyetlen darab tükör segítségével. 
Vizuál hír

Cannes-ban versenyez Kenyeres Bálint rövidfilmje

A magyar rendező No.3 (The Spectacle) című alkotásával száll versenybe az Arany Pálmáért a világ legrangosabb filmfesztiválján. A rövidfilmet több ezer nevezés közül választották be a legjobb tizenegy közé.
Vizuál ajánló

Magyar film napja: ingyenesen nézhetjük újra Makk Károly és Darvas Iván emlékezetes alkotásait

Április 25. és május 4. között tíz klasszikust nézhetünk újra ingyenesen a FILMIO-n, a Nemzeti Filmintézet egyúttal a száz éve született Makk Károlyra és Darvas Ivánra is emlékezik.
Vizuál ajánló

Megéri beköltözni az Uránia moziba a magyar film napján

Közönségtalálkozókat és emlékvetítéseket rendeznek a magyar film napján, április 30-án a budapesti Uránia moziban, ahol a közelmúlt sikerei mellett klasszikus alkotásokat, valamint dokumentum- és ismeretterjesztő filmeket is műsorra tűznek.