Vizuál

10+1 kihagyhatatlan program a Múzeumok Éjszakáján

2022.06.23. 16:50
Ajánlom
Tárlatvezetések, komoly- és könnyűzenei koncertek, filmvetítések, táncelőadások, kézműves foglalkozások és még táncház is vár minket a 2022-es Múzeumok Éjszakáján. Összegyűjtöttünk 10+1 helyszínt, amelyet semmiképp sem érdemes kihagyni június 25-én. 

Országszerte 431 intézmény több mint 2500 programmal várja idén az érdeklődőket a Múzeumok Éjszakáján, június 25-én. A huszadik alkalommal megrendezett programsorozat témája ebben az évben az Újragombolt Hagyományok. A szervezők célja, hogy kulturális örökségünket újszerűen, a 21. századi audiovizuális igényeknek megfelelően, izgalmas, érdekes múzeumpedagógiai eszközökkel, társművészetek bevonásával mutassák be. 

A hazai kulturális intézmények változatos programkínálattal készülnek a szombati eseményre, amelyen a szervezők reményei szerint sikerül megdönteni a 2019-es, több mint négyszázezres részvételi rekordot. 

Szerkesztőségünk összegyűjtött tíz+egy intézményt, amelynek programjait szerintünk semmiképp sem érdemes kihagyni.

1. Kiscelli Múzeum

Madárodúkra helyezett minitárlaton ismerhetjük meg az óbudai Kiscelli Múzeum mellett elterülő, vadregényes erdő, a benne található kápolna, a ledőlt kőszobor és más emlékek történetét a Múzeumok Éjszakáján. A Képfaragó Műhelyben lomtalanításon talált fotók kézműves technikával történő újrahasznosítására nyílik lehetőség, az épületvezetésen pedig a kriptától a toronyszobáig bejárhatjuk a múzeumot. A Testmaszkok című kiállításon Pető Kata színész tart tárlatvezetést. 21:00 órától a Bérczi Zsófia vezette Élőkép színház előadásán a látványtervező által megálmodott morfomán testmaszkok elevenednek meg. Az egykori Schmidt-kastély angolparkjában egyébként is érdemes sétálgatni: talán még – a legenda szerint ott kísértő – Mágnás Elza szellemével is összetalálkozhatunk.

2. Műcsarnok

Táncperformansszal, exkluzív tárlatvezetésekkel és üvegfúvó workshoppal várja az érdeklődőket a Műcsarnok. A Bohus-Lugossy Alapítvány szervezésében létrejövő workshopokon megtudhatjuk, mi az a fúvott üveg és hogyan készül, a Parádsasvári Üvegmanufaktúra műhelyén üveggyöngyöt készíthetünk, Tombor Zoltán fotóssal pedig Martin Parr, a Magnum Photos sztárfotósának tárlatát járhatjuk végig. Szinetár Dóra és Makranczi Zalán színművészek a Közös tér | II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon 2022 kiállításon vezetik körbe a látogatókat. Az URFORM táncperformanszán a hang, az emberi test, a teremtő őserő és a transzformáció gesztusait és ezek összekapcsolódását vizsgáló audiovizuális és mozgáskísérleti előadást nézhetünk végig.

mucsarnok_uvegfujas-133012.jpg

Üvegfújás a Műcsarnokban (Fotó/Forrás: Műcsarnok Facebook-oldala)

3. Erdős Renée Ház

Az Európa Kiadó frontembere, Menyhárt Jenő ad közös koncertet a Balaton zenekar énekes-gitárosával, Víg Mihállyal az Erdős Renée Házban. Műsorukban az Európa Kiadó, a Trabant és a Balaton dalokon kívül más számok is felcsendülnek majd. A „kor legerotikusabb magyar írónőjeként” emlegetett Erdős Renée egykori, saját írói honoráriumából vásárolt villájában tárlatvezetéseket és kézművesfoglalkozásokat is tartanak majd, valamint zenés játszóházzal várják az óvodásokat és iskolásokat.

4. Óbudai Múzeum

Az Óbudai Múzeum falai között A barokk világ Óbudán című kiállításon megidézik, hogyan élt a Zichy család, milyen zenét hallgattak vagy éppen mit olvastak. A KACS Műhely workshopján megunt ruhák, kidobásra ítélt ágyneműk és textíliák összegyűjtött gombjait felhasználva kaphatunk ötleteket arra vonatkozóan, hogy hogyan hasznosíthatjuk újra az apró tárgyakat. A gyerekek egy óriás társasjáték főhőseként vehetnek részt egy óbudai csillagutazáson, később pedig az egész család Piast Erzsébet királyné nyomába eredhet egy jelmezes, föld alatti tárlatvezetésen.

5. Ludwig Múzeum

A Ludwig Múzeum Időgép című állandó kiállítása az idő és a művészet viszonyát vizsgálja különféle szempontokból, és magukat a műveket tekinti időgépeknek, amelyek lehetővé teszik számunkra a mentális utazást. A múzeum mintegy ezer darabot számláló gyűjteményéből olyan alkotásokat válogattak ki, amelyek az egyéni, a művészi és a történelmi idő különböző aspektusait tárják a néző elé, a kurátor, Szipőcs Krisztina személyes nézőpontjából. A Múzeumok Éjszakáján 18 óra és 23 óra között félóránként az intézmény munkatársai mini tárlatvezetéseket tartanak. Már csak azért is megéri ellátogatni a Ludwigba, mert 18 órától Tóth Krisztina költő az Időgép műveihez válogat saját szövegeiből. Beszélgetőpartnere Szipőcs Krisztina lesz.

6. Ferenczy Múzeumi Centrum (Szentendre)

Zseblámpás sétán barangolhatjuk be a festők városában, Szentendrén a Ferenczy Múzeumi Centrum tagintézményeit: az épületek múltjáról és eredeti funkciójáról tudhatunk meg kulisszatitkokat. A VERSEKRŐL MÁSKÉPP! Vas István Az idő metszeteiben című kiállításán M. Nagy Emese irodalomterapeuta tart tárlatvezetést. (Belépés csak 16 éven felülieknek!) Melkovics Tamás: Panta rhei című tárlatához kapcsolódik a múzeum közösségi szoborépítés programja, ahol formákkal, festéssel, konstruálással kísérletezhetnek az érdeklődők.

fmc_fb_MelkovicsTamas_pantarheikiallitas-133145.jpg

Melkovics Tamás Panta rhei című kiállítása a Ferenczy Múzeumban (Fotó/Forrás: Ferenczy Múzeumi Centrum Facebook-oldala)

7. Szépművészeti Múzeum

Aligha van, aki a Szépművészeti Múzeum kapcsán ne a nagyszabású Bosch-kiállításra gondolna elsőként, teljes joggal. Mi lenne ideálisabb alkalom betekinteni a németalföldi zseni elméjébe, mint a Múzeumok Éjszakája? Érdemes azonban sietni, a tárlat ugyanis 18 órától látogatható, kizárólag előzetesen igényelt regisztrációs jeggyel. Ha valaki lecsúszna róla, de nem akar Bosch nélkül maradni, dokumentumfilmeken keresztül kerülhet közelebb a festőhöz: 18 órától vetítik a BOSCH: A gyönyörök kertjét, 20 órától pedig az Egy zseni látomásai – Hieronymus Bosch különös világa című filmet. Aki pedig egész más módon közelítene a festőhöz, 21 órától a Román csarnokban nézheti meg a Batarita együttes ÉDES ESŐ - Baziliszkusz és a hullócsillag igaz identitása című kortárs táncelőadását, amelyben a mitikus lényekké való átváltozások sora, a szarkasztikus humor és a részletekben rejlő varázslat joggal emlékeztethet minket Bosch világára.

Az ördög a részletekben rejlik

Kapcsolódó

Az ördög a részletekben rejlik

Megnyílt az idei év leginkább várt kiállítása a Szépművészeti Múzeumban, és gyakorlatilag azonnal hosszú sorok alakultak ki az épület előtt. A művész halála után 500 évvel is sokan szeretnének elmerülni Hieronymus Bosch rejtélyes világában. Vajon mit tudott a németalföldi festő, amire még mindig rezonálunk?

8. Országos Széchényi Könyvtár

Érdemes ellátogatni idén is a nemzeti könyvtárba, ugyanis egész nap, óránként megtekinthetjük az intézmény megújult kiállítóterében nyílt Vershaza című tárlatot, ahol kizárólag ezen az éjszakán bemutatják a Szózat, a Nemzeti dal és a Himnusz eredeti kéziratát. De, ha úgy döntünk, bebarangolhatjuk a Budavári Palota F épületét, betekinthetünk a könyvtár toronyraktáraiba, elleshetjük a restaurátorműhely titkait, megkóstolhatjuk a Zirci Apátság kézműves söreit, a bor filozófiájáról szóló irodalmi-zenés esten vehetünk részt, de meghallgathatjuk Érdi Tamás Prima Primissima és Liszt-díjas zongoraművész koncertjét Liszt és Schopin műveiből. 

9. Gül Baba Kulturális Központ és Kiállítóhely

A hagyományos török márványpapír, vagyis ebru művészetet ismerhetjük meg a kiállítóhelyen. Az ebru Közép-Ázsiából származik, virágkorát török mesterek alatt élte. Készítésénél természetes, vízben nem oldódó és zsiradékot nem tartalmazó földfestékeket, rózsaágból és lófarokból készített ecseteket, és kitrét, azaz növényi gyökérből kivont enyvet használnak az ebru mesterek. Az ebruművész az ebrut nemcsak a kezével, hanem az egész lényével készíti. Az ebrunak lélekgyógyító ereje is van, amely a hagyományos török művészet szerelmesei számára elvitathatatlan valóság. A kiállítóhely bemutatóin 18 vagy 21 órakor vehetünk részt. 

ebrubemutato-133226.jpg

Ebru bemutató (Fotó/Forrás: Muzej.hu)

10. Makovecz Központ és Archívum

Ha kipipáltunk valamennyi kiállítást a listánkról, és marad még némi energiánk, érdemes ellátogatni a Makovecz Központba, ahol 17 órától táncházzal várják az érdeklődőket, kezdőket, haladókat, újrakezdőket egyaránt. Makovecz Imre építészetének egyik alappilére a magyar népművészet és kultúra megjelenítése, ezt a felfogást követve rendezik meg táncházukat, ahol a talpalávalót Császár Attila és zenekara, valamint Olasz György és barátai felváltva szolgáltatják, a táncokat pedig Csatai László Csidu tanítja.

+1 Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum – Zsinagóga (Győr)

A győri Zsinagógában Ország Lili festőművész (1926-1978) munkáit nézhetjük meg egy zenés tárlatvezetés keretében. A művek a Vasilescu-gyűjtemény egyik fő részét képezik 2004 óta. Szexualitás a Római Birodalomban címmel tart előadást Mosoni Molki régész-technikus a Várkazamata-Kőtárban. (Erre az alkalomra a belépés csak 18 éven felülieknek engedélyezett.) Ugyanezen a helyszínen történelmi divatbemutatóval, valamint az Utazások halálon innen és túl címmel egy tárlatvezetéssel is készülnek a Kőtár római kori anyagából. 

Budapesten a kedvezményes árú felnőtt karszalagok, amelyek érvényesek az összes budapesti résztvevő intézménybe, 2200 forintba kerülnek, míg a gyermekjegyekért (6–18 éves korig) 1000 forintot kell fizetni. 6 éves kor alatt a belépés ingyenes. Jegyek válthatók június 12-étől a múzeumok pénztárában vagy a jegymester.hu oldalon. A karszalagok érvényesek a Budapesten kizárólag ezen az estén közlekedő múzeumi körjáratokon, azonban NEM érvényesek a budapesti mentrend szerinti tömegközlekedési eszközökön.

Fejléckép: Látogató a Menny és pokol között, Hieronymus Bosch rejtélyes világa című kiállításon (forrás: Szépművészeti Múzeum)

 „Úgy határol el, hogy közben befogad” – Beszélgetés Balogh Eleonóra üvegművésszel

Kapcsolódó

„Úgy határol el, hogy közben befogad” – Beszélgetés Balogh Eleonóra üvegművésszel

Világszerte múzeumok, galériák, magán- és közgyűjtemények ünneplik a stúdióüveg-mozgalom immár 60 éves indulását, itthon mégis sokan az iparművészet területére sorolják az üvegművészetet. A művészeti ág különleges helyzetéről beszélgettünk Balogh Eleonóra üvegművésszel az üveg nemzetközi éve alkalmából.

Múzeumba járni menő! – Jön a Múzeumok Éjszakája

Múzeumba járni menő! – Jön a Múzeumok Éjszakája

431 intézmény több mint 2500 programmal várja a látogatókat június 25-én, a Múzeumok Éjszakáján. A szervezők célja, hogy az idén húszéves eseményen részvételi rekordot döntsenek. Batta András, a Magyar Zene Háza igazgatója lapunknak beszélt a jubileumi rendezvényről.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Alkotás vagy az élet hívása? – Lukács György megemészthetetlen öröksége

Lukács Györgyre emlékezünk az alábbi, korábban sehol nem publikált interjúval, amely 1984-ben készült, és első közlése a szerző engedélyével a Fidelio oldalán történik, közel négy évtized elmúltával.
Klasszikus

Július 14. és 23. között ismét várja a zenerajongókat a Fesztivál Akadémia Budapest

Idén is érdemes lesz tíz napon át Budapesten nyaralni, akár az itt lakóknak is – mondta el Kokas Katalin hegedűművész. Egész napos programok, különleges helyszínek és persze sztárfellépők koncertjei várják a közönséget.
Színház

A valóság mindig sokkal keményebb – beszélgetés Gianina Cărbunariuval

Gianina Cărbunariu román drámaíró, rendező és színházvezető, aki munkáiban érzékeny és fontos témákat dolgoz fel. De vajon képes-e a színház változtatni a világon? Ezt is megkérdeztük tőle, ahogy az is kiderült, mit mondana fiatalkori énjének, ha találkozna vele, amivel annak idején már Karinthynak is meggyűlt a baja.
Klasszikus

Vajda Gergely zeneszerzőként és karmesterként is bemutatkozik Párizsban

A nemzetközileg keresett karmester-zeneszerző ismét együtt dolgozik a francia Ars Novával, illetve egy hárfafesztivál műsorán is szerepel egy alkotása.
Klasszikus

Elhunyt Kaija Saariaho

A világhírű finn zeneszerzőt, akinek a Metropolitan Opera is játszotta darabját, hetvenéves korában érte a halál – tette közzé családja a közösségi médiában.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Retrospektív vetítéssorozattal tisztelegnek Tarr Béla előtt Los Angelesben

Június 6. és 10. között a Kossuth-díjas magyar rendező hét felejthetetlen alkotását láthatja az amerikai közönség, méghozzá felújított formában.
Vizuál hír

Ami a fa mögött szárazon marad – Fusz Mátyás a 2023-as Leopold Bloom Képzőművészeti Díj nyertese

Hetedik alkalommal adták át a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat, amit az alapító ír házaspár azzal a céllal hozott létre, hogy a kortárs magyar képzőművészeket támogassa és jelenlétüket erősítse a nemzetközi művészeti színtéren.
Vizuál gyász

Elhunyt a Petrocellit alakító Barry Newman

A 92 éves Newman május 11-én természetes halállal hunyt el egy New York-i kórházban – közölte a hírt a színész felesége a Hollywood Reporterrel, vette észre a HVG.
Vizuál magazin

KÉP-regény: A punk mókamester

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a Green Day együttes kissé őrült énekeséről nosztalgiázott, egy friss sztori kapcsán. 
Vizuál ajánló

Év végén érkezik a magyar mozikba Justine Triet Arany Pálma-díjas filmje

A Mozinet a közeljövőben négy, a cannes-i filmfesztiválon bemutatott alkotást is elhoz Magyarországra, köztük a szemle idei fődíjas krimijét is. Mutatjuk, mikor láthatja a filmeket a hazai közönség.