10 dolog, amit tudnod kell a némafilmek úttörőjéről

• Friedrich Wilhelm Plumpe néven látta meg a napvilágot, a Murnau vezetéknevet csak később, egyetemi évei alatt kezdte használni, miután inkább a színészet és a rendezés felé fordult. Szüleivel, akik mind pályaválasztását, mind magánéleti döntéseit mélységesen elítélték, olyannyira megromlott a kapcsolata, hogy eredeti vezetéknevét elhagyva inkább felvette a bajor Murnau am Staffelsee városka nevét, ahol lakott.

• 12 évesen már Shakespeare és Ibsen drámáit bújta, de Schopenhauer és Nietzsche könyveit is előszeretettel forgatta, testvéreivel rendszeresen tartottak színházi előadásokat a család tágas kasseli villájában.

• Heidelbergi évei alatt is rendszeresen részt vett az egyetem színpadi előadásaiban, itt látta meg a híres osztrák rendező és impresszárió, Max Reinhardt, aki az ifjú Murnaut rögtön meg is hívta színésziskolájába.

• Az első világháborúban két évig szolgált a német légierő pilótájaként. Ez idő alatt nem kevesebb mint nyolc alkalommal zuhant le, és csodával határos módon mindegyik balesetet komolyabb sérülés nélkül átvészelte. Egy Svájc területén végrehajtott kényszerleszállás után hadifogságba került, ám még ekkor sem hagyta el a színház iránti szeretete, a luzerni táborban társulatot alapított, közben pedig saját forgatókönyvén dolgozott.

• Tragikusan rövid karrierje során huszonegy filmet rendezett – tizenhetet Németországban, négyet az Egyesült Államokban –, ám ezek közül nyolc, például az 1928-as, Janet Gaynor főszereplésével készült Négy ördög, teljesen megsemmisült, míg kettőből csupán részletek maradtak fent (az 1922-es Marizzából egyetlen tekercset ismerünk, míg első rendezéséből, az Oscar Wilde regénye által inspirált Der Knabe in Blauból mindössze 35 rövid részletet tudtak megmenteni).

Jelenet a Nosferatuból (Fotó/Forrás: Liszt Ünnep)

• Talán egyik legismertebb műve az 1922-es Nosferatu – A horror szimfóniája, amely hivatalosan nem Bram Stoker 1897-es novelláját dolgozta fel. Annak érdekében, hogy elkerülje a jogi következményeket, Murnau a történet alapjául szolgáló novella több lényegi aspektusát is megváltoztatta: a főhőst Drakula helyett Orlok grófra keresztelte, míg a cselekményt Angliából Németországba helyezte át. Stoker özvegye azonban így is jogi útra terelte a kérdést: először kártérítést követelt, amelyet csődje miatt a filmgyártó cég nem tudott kifizetni, majd a film minden kópiájának megsemmisítését kérvényezte. Utóbbit meg is ítélte az angol bíróság, és az eredeti negatívok áldozatul is estek, de a külföldi filmszínházaknak köszönhetően szerencsére sikerült megmenteni néhány tekercset az utókornak. A Nosferatut ma a német expresszionista horrorfilmek iskolapéldájaként tartják számon, annak ellenére is, hogy bemutatásakor vegyesek voltak a kritikák: a német és az európai sajtó egyöntetűen imádta Murnau páratlan hatású filmjét, míg az angol és amerikai filmkritikusok egyenesen utálták.

• Utolsó német filmje az 1926-os Faust volt, ami 2 millió márka költségvetésével – ennek alig felét hozta vissza – az UFA (Universum Film AG) addigi legdrágább alkotása lett. Köszönhető volt ez többek közt annak, hogy Murnau a korszak legmodernebb technikáját alkalmazta, két kamerával dolgozott, egyes jeleneteket pedig többször is megismételtetett a színészekkel. A szerződés aláírásának felvétele például egy teljes napig tartott, míg a medvés jelenetet egy medvebőrbe bújt színésszel és egy igazi medvével is leforgatták, így nem csoda, hogy a film elkészítése hat hónapig tartott. Murnau több vágatot is készített, amelyek közt jelentős eltérések vannak, ezek közül jelenleg öt különböző verzió ismert. Az eredeti német kópiát, amelyből amúgy több jelenet is hiányzik, ma a Dán Filmintézetben őrzik.

Jelenet a Faustból (Fotó/Forrás: Liszt Ünnep)

• 1926-ban Amerikába tette át székhelyét, és a Fox stúdió kötelékében elkészítette az 1927-es Virradatot, amely az első Oscar-ceremónián négy jelölésből hármat – legjobb egyedi és művészeti alkotás, legjobb női főszereplő és legjobb operatőr – díjra is váltott. Az eredeti 35 mm-es kópia alig 10 évvel később megsemmisült a Fox New Jersey-i raktárában kitört tűzvészben, ám szerencsére egy fennmaradt másolatból sikerült újragyártani a negatívokat.

• Utolsó rendezéséért egészen Bora Bora szigetéig utazott. A Tabu szereplőgárdája szinte teljesen a helyi szigetlakókból állt, a főszereplő Anne Chevalier például egy helyi bárban dolgozott pultosként. Murnau mögött ekkor már nem állt ott a Fox, megfelelő befektetők hiányában pedig komoly finanszírozási problémákba ütközött. A kiadások csökkentése érdekében hazaküldte a hollywoodi stábot, és helyi filmesekkel igyekezett pótolni őket, a költségvetésen tátongó lyukakat pedig saját vagyonából pótolta. De nemcsak a pénzügyek területén akadtak gondjai; rögtön a forgatás elején összekülönbözött a társíró, -producer és -rendező Robert J. Flahertyvel, aki végül a kezdő képsorok leforgatása után el is hagyta a szigetet, később pedig a film őt illető jogait is eladta Murnaunak. A történtek ismeretében a forgatás körüli problémák akár rossz ómenként is értelmezhetőek, hiszen bár a film elkészült, Murnau már nem érhette meg a bemutatót. A Tabu a félmilliós bevételt sem érte el, de a Flaherty helyére érkező Floyd Crosby megkapta érte a legjobb operatőrnek járó Oscar-díjat.

• Murnau mindössze 42 éves volt, amikor 1931. március 10-én Santa Barbarában autóbalesetet szenvedett, és egy nappal később a kórházban elhunyt. Április 13-án Berlinben helyezték örök nyugalomra, a temetésen mindössze 11 ember vett részt, köztük Flaherty, a némafilmkorszak sztárja, az Oscar-díjas színész, Emil Jannings, a német filmgyártás egyik meghatározó rendezője, Fritz Lang és a legendás svéd színésznő, Greta Garbo. Utóbbi készíttetett egy halotti maszkot Murnauról, amit később állítólag az íróasztalán tartott. Murnau sírját 2015-ben feltörték, és Muranu koponyájának „lába kélt”. A helyszínen talált viasznyomok alapján a hatóságok azt feltételezik, hogy a behatolók egyfajta okkult szertartást végeztek. A koponya azóta sem került elő.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Friedrich Wilhelm Murnau (forrás: Liszt Ünnep)