Vizuál

10 pályakezdő rendező filmtervét támogatja a Nemzeti Filmintézet

2020.11.12. 10:25
Ajánlom
68 pályázó jelentkezett az idei Inkubátor Programba, ahová olyan rendezők filmötleteit várták, akik bár már megszerezték a diplomájukat, még nem mutattak be egész estés filmet, vagy csak magyarországi országos televízióban sugárzott alkotást jegyeznek. A most kiválasztott pályázatok forgatókönyv-fejlesztési támogatásban részesülnek.

A legtöbb pályázat a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Budapesti Metropolitan Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem diplomásaitól érkezett, de voltak Edinburghben, Kolozsváron, Londonban, Párizsban és Los Angelesben végzett jelentkezők is. Közülük választotta ki az előzsűri – Bodzsár Márk rendező, Hartung Attila rendező, Iványi Petra producer, Pápai Zsolt filmtörténész és Zurbó Dorottya dokumentumfilm rendező – azt a 10 alkotást, ami

egyenként kétmillió forint értékű forgatókönyv-fejlesztési támogatásban részesül.

A döntősök – Breier Ádám, Dudás Balázs, Hevér Dániel, Holtai Gábor, Nagy Borbála, Podhradská Lea, Sós Bálint Dániel, Szabó Szonja, Szeleczki Rozália, Tóth Gergely – májusban egy prezentációs, úgynevezett „pitch fórumon” mutatják majd be az elkészült filmterveket a szakmai közönség előtt. Ebből a 10 projektből választják ki a zsűritagok valamint a közönség soraiban helyet foglaló rendezők, producerek, kritikusok és filmes szakemberek az öt nyertest, amiknek a gyártására pályázati úton a játékfilmeknél 100 millió, a dokumentumfilmeknél 30 millió forintig nyújthat támogatást az Inkubátor Program.

Az anyagi támogatás mellett a fiatal rendezőknek az NFI szakmai segítséget is nyújt.

A 2015-ben létrehozott Inkubátor Program keretében az elmúlt években olyan filmek születtek, mint Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotása, Csuja László Virágvölgy című road movie-ja, valamint Zurbó Zsófia Könnyű leckék és Visky Ábel Mesék a zárkából című dokumentumfilmje.

Fejléckép: jelenet az Inkubátor programjából kikerült Nagy Zoltán Szép csendben című filmjéből (forrás: Port.hu)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.
Színház

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál gyász

Százegy éves korában elhunyt Francoise Gilot festőművész

A művész hosszú ideje tüdő- és szívproblémákkal küzdött. Francoise Gilot-ra sokáig Pablo Picasso múzsájaként tekintettek csak, de idővel saját munkái révén is kivívta a világ figyelmét.
Vizuál hír

Retrospektív vetítéssorozattal tisztelegnek Tarr Béla előtt Los Angelesben

Június 6. és 10. között a Kossuth-díjas magyar rendező hét felejthetetlen alkotását láthatja az amerikai közönség, méghozzá felújított formában.
Vizuál hír

Ami a fa mögött szárazon marad – Fusz Mátyás a 2023-as Leopold Bloom Képzőművészeti Díj nyertese

Hetedik alkalommal adták át a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat, amit az alapító ír házaspár azzal a céllal hozott létre, hogy a kortárs magyar képzőművészeket támogassa és jelenlétüket erősítse a nemzetközi művészeti színtéren.
Vizuál gyász

Elhunyt a Petrocellit alakító Barry Newman

A 92 éves Newman május 11-én természetes halállal hunyt el egy New York-i kórházban – közölte a hírt a színész felesége a Hollywood Reporterrel, vette észre a HVG.
Vizuál magazin

KÉP-regény: A punk mókamester

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a Green Day együttes kissé őrült énekeséről nosztalgiázott, egy friss sztori kapcsán.