A Virág Judit Galéria aukcióján összesen 57 tételt, kizárólag Zsolnay-kerámiákat árvereztek el a galéria művészettörténésze, Kelen Anna vezetésével. A magyar és nemzetközi aukciós életben is kivételesnek számító eseményt a Budapesti Kongresszusi Központ Bartók termében rendezték, amely zsúfolásig megtelt licitálókkal és érdeklődőkkel. Telefonon és interneten pedig számos híres amerikai és európai gyűjtemény tulajdonosa követte az eseményt. Az 57 kerámia összkikiáltási ára 38 millió forint volt, a leütési ár több mint 2,6 szoros áremelkedéssel megközelítette a 100 millió forintot.
Kivételes ritkaságként szerepelt, a szakemberek által
amely Kapás Nagy Mihály nevéhez fűződik. Ez érte el az est folyamán a legmagasabb leütési értéket. 3 millió forintról indult a licit, végül jóval a 7 milliós becsértéke felett, 11 millió forintnál koppant a kalapács.
A legnagyobb áremelkedést Mack Lajos gyümölcsöstála érte el, amely 1 millió forintos kikiáltási árról 5 millió forintra emelkedett. 4,8 millió forintért talált új gazdára a 3-4 millió forintra becsült, plasztikus bravúrnak tekinthető bogáncslevelekkel és virágokkal díszített váza, amely szintén Kapás Mihály tervei alapján készült el még az 1900-as évek legelején.
Az árverés másik fénypontja Hidasi Pilló Sándor millenniumi díszítménnyel ellátott nagy vázája volt, amely 1,6 millió forintos kikiáltási árról indulva végül 3,4 millió forintért kelt el. A Kehely szalagfülekkel, Tiffany-vonalas rajzzal című, 35-ös tételként szereplő alkotás az amerikai gyűjtők kedvence volt: hosszas licitálás után jóval a becsérték felett, 4,4 millió forintért talált gazdára.
A különleges formavilágú művek között a Szalagos váza orchideákkal egy kifinomultan elegáns darab,melynek kikiáltási ára 1,4 millió forint volt, végül a duplájáért, 2,8 millió forintért kelt el. Az átütő siker a gyűjtőket, a szakértőket és a galéria munkatársait is meglepte.
Ezt bizonyítja, hogy a kitűnő hangulatú rendezvényen minden tárgy elkelt és szokatlanul magas, 260 százalékos volt a licitemelkedés.
Törő István a galéria másik tulajdonosa szerint a Zsolnay-kerámiák elnyerték méltó helyüket a nemzetközi műkereskedelemben. Ma már elmondható, hogy a legtöbb Zsolnay-gyűjtő Magyarországon van, és hazánk lett a Zsolnay kereskedelem középpontja.