Vizuál

11 nap a legújabb magyar filmeknek szentelve – 8. Magyar Filmszüret a debreceni Apolló moziban!

2024.01.16. 10:15
Ajánlom
A 111 éves Apolló mozi 11 napján, január 25. és február 4. között a 2023-as év legjobb hazai mozifilmjei kapnak főszerepet. A 8. Magyar Filmszüret minden napján közönségtalálkozók várják a filmrajongókat, melyek során rengeteg érdekesség és műhelytitok tárul fel a magyar filmek világából – mindez kedvezményes jegyárak mellett.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

A Magyar Filmszüret az ország egyik legnagyobb hazai filmekkel foglalkozó debreceni filmfesztiválja. Műsorra kerülnek az idei legjobb filmek, mint például a Semmelweis – mely az év legnézettebb filmje volt közvetlenül az Oppenheimer és a Barbie mögött. A hagyományoknak megfelelően több film is a Filmszüreten debütál, így premier előtti vetítéseken láthatják először az országban a Lefkovicsék gyászolnak című filmet, továbbá a Keskeny út a boldogság felé, az Árni és a Nyersanyag című filmeket is együtt köszöntheti a közönség. A Filmszüreten mindenki megtalálja az őt megszólító sztorit, hiszen válogathat majd romantikus filmek (Szerelem lábujjhegyen), animációk (Műanyag égbolt, Kojot négy lelke), drámák (Hat hét, Magyarázat mindenre, Elfogy a levegő), vígjátékok (Cicaverzum), thrillerek (Mesterjátszma) és hősfilmek (Hadik) között.

„A magyar filmkultúrának ismét egy olyan termékeny időszakában élünk, mikor

egyszerre lehetünk büszkék a nemzetközileg elismert magyar alkotásokra és az ifjú alkotókra, akik megmutatják tehetségüket nekünk.

A hazai filmgyártásnak köszönhetően mi, a nézők is újra felfedezhetjük a legkülönbözőbb műfajokban rejlő értékeket, és úgy gondolom, hogy minden filmkockával mindig egy kicsit több lesz a néző is” – fogalmazta meg Mészáros Réka, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője.

A moziélmények mellett minden nap közönségtalálkozókon beszélgethetnek a látogatók az alkotókkal, rendezőkkel, színészekkel. A Filmszüret alatt – csak néhány ismert művészt említve – Debrecenben várja a lelkes nézőket Kerekes Vica és Nagy Zsolt; személyesen lesz jelen az Oscar-díjra nevezett animáció, a Kojot négy lelke című film rendezője Gauder Áron; Virsinszki Zoltán és Michl Júlia a Legénybúcsú sztárjai a rendezővel, Rózsa Gáborral együtt érkeznek közönségtalálkozóra; Ljasuk Dimitry természetes élőhelyét egy teljes napig az Apolló moziba helyezi át, ahol vetítésre kerül mindhárom Tisza-tavi filmje, és minden film után beszélgetésekre várja a jelenlevőket; megismerheti a közönség Nagy Katica színésznőt, a Semmelweis női csillagát; Sopsits Árpád és Adonyi-Walsh Gáspár látogatása is várható.

„A Magyar Filmhét hagyományait követve indult el a Magyar Filmszüret 2015-ben Debrecenben, azóta ez a filmhét megszűnt, de Magyar Mozgókép Fesztivál néven, melynek Veszprém ad otthon, tovább működik.

Ezen az eseményen kívül a Magyar Filmszüret az egyetlen olyan tematikus filmfesztivál az országban, mely a magyar filmeket ünnepli.

Természetesen nincs fesztivál közönség nélkül, és mi nagyon hálásak vagyunk az Apolló mozi filmrajongóinak, nemcsak a debrecenieknek, de a régió különböző pontjairól érkezőknek is, hiszen minden évben megtöltik ezekben a napokban a mozitermeket, és a közönségtalálkozóknak is aktív résztvevői” – mondta Fejér Tamás, az Apolló mozi vezetője.

Apollomozi_8MagyarFilmszuretplakat-101645.jpeg

8. Magyar Filmszüret (Fotó/Forrás: Főnix Rendezvényszervező Kft.)

Hagyománnyá vált a Magyar Filmszüret életében, hogy neves magyar alkotók vállalnak védnöki feladatokat, beállva a fesztivál mellé, ezáltal a magyar film népszerűsítése mögé is.  A fesztivál idén két kiemelt vendége, védnöke Törőcsik Franciska színésznő, továbbá Ljasuk Dimitry filmrendező, színész és természetvédő.

Törőcsik Franciska a magyar filmek szeretete, tisztelete miatt vállalta a Magyar Filmszüret védnöki szerepét, továbbá szoros, szövevényes családi szálakkal is kötődik Debrecenhez, sőt felmenői között mozigépészek is voltak, akik a régióban működtek – mint kiderült a sajtótájékoztatón: „Egy korábbi szerepemből idéznék, melyben Móricz Zsigmond Pillangó című művét dolgoztuk fel, és melyben szintén visszaköszönt nekem ennek a mozinak a jelentősége, hiszen már a század elején játszódó Móricz történetben is elhangzik: „– Mék moziba mennyünk? – Hát az Apollóba.” Az, hogy ez a mozi már 111 éve része az itteniek életének, lenyűgöző élmény.”

Ljasuk Dimitry már szinte hazajár Debrecenbe, 2022-ben a Jóreménységsziget volt a legnézettebb magyar film az Apolló moziban:

Számomra e mozi az egyik kedvenc filmemnek, a Cinema Paradisónak azt az igazi, klasszikus mozihangulatát idézi.

Már több éves kapcsolat fűz ehhez a filmszínházhoz, hiszen minden filmemmel jártam az Apollóban, és nagyon szeretem a közönséget, ami a vetítéseket követő beszélgetéseken fogadott engem.”

A közönség 11 napon keresztül válogathat a nagyszerű filmekből, ráadásul kedvezményes jegyárakon. A kedvezményes jegyek 800 Ft-ért, a premier előtti vetítésekre pedig 1.600 Ft-ért lesznek elérhetőek az Apolló mozi weboldalán, melyek magában foglalják az adott filmhez kapcsolódó beszélgetésen történő részvételt.

A filmrajongókat január 25. és február 4. között, 11 napon keresztül várja a debreceni Apolló mozi nagyszerű moziélményekkel és fantasztikus beszélgetésekkel a 8. Magyar Filmszüreten.

A 8. Magyar Filmszüret Facebook eseménye itt érhető el. >>>
A fesztivál információi az Apolló mozi weboldalán olvashatók. A részletes program itt található. >>>

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Apolló mozi (forrás: Főnix Rendezvényszervező Kft.)

Főnix Rendezvényszervező Kft.

A Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. egyike hazánk kiemelkedő rendezvényszervező vállalkozásainak. A cég által Debrecen Megyei Jogú Város megbízásából szervezett fesztiválokat, koncerteket, színpadi produkciókat, művészeti és gasztronómiai programokat, továbbá egyéb közösségi eseményeket évente átlagosan több mint félmillióan látogatják.

Kelet-Magyarország egyik legjelentősebb kulturális, kreatív műhelyében 20 éve születnek programok a megálmodástól a kivitelezésig, évről évre gyarapítva Debrecen és a régió turisztikai vonzerejét.

E-mail: [email protected]

Postacím: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3.

Telefon: +36 52 518 400

Weboldalak:

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert főszereplésével jön A színházcsináló

Az Orlai Produkció legújabb bemutatójára november 15-én kerül sor az Átriumban. A Thomas Bernhard drámája nyomán készült előadást Pelsőczy Réka rendezésében láthatja a közönség.
Könyv

David Szalay kapta az idei Booker-díjat

A magyar-kanadai származású szerző a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényével érdemelte ki, amely kapcsán a zsűri úgy fogalmazott, soha nem olvastak még hasonlót. 
Zenés színház

A hidegvérű wagnerista – interjú Egils Siliņšsel

A lettországi Egils Siliņš ősszel újra az Operaház vendége lesz. A Wagner-énekléshez szükséges megfelelő fizikai és mentális kondícióról, a magyar zenészekről és közönségről is beszélt.
Zenés színház

Diszkó, gospel és nevetés – Apáca Show az Erkelben

November 14-én ismét felfordul egy zárda élete: az Erkel Színház ugyanis ezen a napon mutatja be Szente Vajk rendezésében, impozáns szereplőgárdával az Apáca Show című musicalt.
Vizuál

Az elmúlt egy év legjobb spanyol filmjei érkeznek az Urániába

November 18. és 24. között rendezik meg a Spanyol Filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseményen egyebek közt izgalmas politikai thrillert, szatírákat és a közelmúlt történelmét feldolgozó alkotásokat is láthat a közönség.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Vizuál kritika

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Vizuál ajánló

Bartos Erika kapja a Magyar Gyermekkultúra Mestere Díjat

November 14-16. között immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Országos Rajzfilmünnepet. Az ingyenesen látogatható fesztivál nem egyetlen központi helyszínen zajlik, idén csaknem kétezer vetítésre ülhetnek be az érdeklődők.
Vizuál ajánló

Az elmúlt egy év legjobb spanyol filmjei érkeznek az Urániába

November 18. és 24. között rendezik meg a Spanyol Filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseményen egyebek közt izgalmas politikai thrillert, szatírákat és a közelmúlt történelmét feldolgozó alkotásokat is láthat a közönség.
Vizuál magazin

KÉP-regény: A vándorló fák

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk Hegedűs Ákos. Ezúttal a COP30 klímakonferencia kapcsán figyelmeztet: lehetséges, hogy a fák hamarorsan megunják az emberiség szerencsétlenkedését. Feltéve, hogy addig nem vágják ki őket.