- Véletlenül kezdett el fényképezéssel foglalkozni: 17 évesen egy betegség miatt hetekig az ágyat nyomta, ekkor kapott egy könyvet nagybátyjától. Dulovits Jenő: Művészi fényképezés című kötete volt az - azonnal megfogta Zsigmondod, és rengeteget tanult belőle a világításról, a fényekről.
- Azért nem tanulhatott tovább, mert szüleit burzsoának tartották. Kocsmájuk volt, amiről azt tartották a szocializmusban, hogy megrontja és kifosztja a munkásokat.
- Tanulás helyett egy fonógyárba kezdett dolgozni. Azt tanácsolták neki, mutassa meg, hogy szereti a munkásosztályt. Fényképezést kezdett el tanítani neki - később ezeknek a tapasztalatoknak köszönhetően is került be a Filmművészeti Főiskolára.
- Első munkáiban saját bevallása szerint tanárait kopírozta. A föld-ben Eiben István, a Hajnal előtt című filmjében pedig Illés György képeit látta.
- 1956-ban a forradalom kitörésekor Kovács Lászlóval járta az utcákat és filmezte az eseményeket. Előhívni viszont nem tudták a tekercseket, ezért kalandos körülmények között csempészték ki azokat Bécsbe.
- Amerikába emigrálva kezdetben fotólaborban dolgozott, majd kisebb filmeket fényképezett: főképp rendezvényeket és táncmulatságokat. Egyik ilyen fennmaradt filmje A magyar ifjúság bálja Los Angelesben. Ha Magyarországon marad, ekkor már nagyjátékfilmeken dolgozhatott volna.
- Akkor kaphatott először valódi filmes lehetőséget, mikor az első, a filmezést egyetemen tanuló ifjú rendezők színre léptek. Őket az akkori amerikai filmesekkel és nézőkkel ellentétben már érdekelték az európai filmes újhullámok, az innovatív megoldások. Ezeket Zsigmond testközelből ismerte, és filmen is meg tudta valósítani. Az akkori rendezőnemzedék Új Hollywood néven került be a filmtörténelembe, és olyan nevek köthetőek hozzá, mint Steven Spielberg, George Lucas vagy Francis Ford Coppola.
- Kovács László, akivel együtt rögzítette az 1956-os eseményeket, majd együtt emigráltak Amerikába, már megkapta első nagy dobását a Szelíd motorosokkal, mikor Zsigmond Vilmos még mindig a lehetőségre várt.
- Robert Altman McCabe és Mrs. Miller című filmjéhez Kovácsot akarta felkérni operatőrnek, ő viszont egy másik projekt miatt nem tudta vállalni a munkát. Maga helyett ajánlotta Zsigmondot. A film a formával mindig kísérletező Altman egyik legkülönlegesebb alkotása, nagyban Zsigmond képeinek köszönhetően.
- A Harmadik típusú találkozások című filmre úgy emlékezett, mint nehéz munkára, amit megszenvedett - de mindez megérte, Oscar-díjat kapott munkájáért.
- Spielberg filmjét eredetileg alacsony költségvetésű produkciónak tervezték, de a színészek és a speciális képi effektusok felvitték az árát. A producerek Zsigmondot tették ezért felelőssé, és megpróbálták kirúgni a készülő filmből. Nem találtak viszont helyette senkit, aki vállalná a munkát. Még Ernest László, Oscar-díjas, szintén magyar származású operatőrt is felkérték, aki akkor épp Vancouverben dolgozott az Olimpián. Ő se vállalta a feladatot.
- Zsigmond az Oscarját Goldie Hawn-tól és Jon Voight-tól vette át. Mindkettővel dolgozott együtt korábban, ezért tűntek olyan boldognak Zsigmond nevének kimondásakor.
- Nem készült rá, hogy ő nyeri az Oscart, így nem is készült köszönőbeszéddel. Arra számított viszont, hogy rajta kívül mindenki, így Spielberg is nyerni fog. Ezért is nem említette meg őt köszönőbeszédet.
- Zsigmond azt a legendát cáfolta, hogy Spielberg megsértődött, hogy kihagyta őt köszönőbeszédéből. Úgy vélekedett, egyszerűen azért nem dolgoztak többet együtt, mert Spielberg más fajta filmezést folytatott ezek után, és nem volt már szüksége olyan önálló stílusú, a filmbe is beleszóló operatőrre, mint ő.
- Michael Cimino, legendásan nehéz természetű rendezőre jó emlékekkel gondolt vissza. Olyan alkotóként idézte fel, aki mindenkinek megadja a lehetőségét filmjében, hogy megmutassa tehetségét. A szarvasvadásszal Cimino Oscar-díjat nyert és Zsigmond Vilmost is díjra jelölték, A mennyország kapuja viszont minden idők egyik legnagyobb bukása volt.