David egy családos férfi, aki bár boldog magánéletében, de rendkívül szorongó, zárkózott ember, és nehezen találja meg a hangot az emberekkel. Benji ezzel szemben egy laza, megnyerő fiatalember, bármerre is jár, őszinte és mély kapcsolatokat alakít ki másokkal, gazdag szociális életére azonban árnyékot vet látszólag gyógyíthatatlan melankóliája.

Vannak filmek, amelyek különleges vizualitásukkal, innovatív narratív megoldásaikkal, totális művészi teljességre való törekvésükkel próbálják megérinteni a nézőt, és bár a kritikus hajlik rá, hogy ezeket az alkotásokat magasabb polcra helyezze, néha azért jó, ha valaki emlékeztet rá minket, hogy

Erre remek példa Jesse Eisenberg Rokonszenvedés című története, amelyet két Oscar-díjra jelölt idén az akadémia a legjobb eredeti forgatókönyv és a legjobb férfi mellékszereplő kategóriájában – utóbbit Kieran Culkin meg is nyerte. A film két amerikai unokatestvérről szól, akik fél évvel szeretett nagymamájuk halála után úgy döntenek, felkeresik a holokauszttúlélő asszony gyermekkori házát Lengyelországban egy csoportos turistakirándulás során. Az út azonban fájdalmas emlékeket és érzéseket tép fel mindkettejükben. 

Jelenet a Rokonszenvedés című filmből (Fotó/Forrás: Fórum Hungary)

A két főhős viszonya értelemszerűen furcsa: a közös gyerekkori emlékek miatt szoros szálak fűzik őket egymáshoz, mindeközben az ellentétek miatt mindkettejüket frusztrálja is a másik személyisége. Meglehet, mindkét karakter kissé elrajzolt, felnagyított, Jesse Eisenberg sokadszor is remek a törékeny, szorongó értelmiségi szerepében, míg Kieran Culkin valóban nehezen felejthető Benjiként, akinek drámája önmagában is fájdalmasan szép: a szeretetet és kapcsolódást kereső szabadelvű, aki látszólag mindenkinek képes boldogságot hozni az életébe, csak a sajátjába nem.

A történet igazi kérdése:

Egy olyan világban, amelyet egyre inkább automatizmusok működtetnek, és üres gesztusokra kondicionál minket, mit tehetünk, hogy időnként a szó szoros értelmében vett igaz és igazi érzéseket éljünk át? Hogyan lehet méltóképpen, őszintén, pózok nélkül gyászolni, és megemlékezni mások tragédiájáról?

Ahogy a cím is sejteti, az alkotók a választ a szenvedésben, pontosabban a szenvedés megosztásában látják. Éppen ezért jól sikerültnek tartom a magyar címadást. Egyszerre különös játék a rokonszenv szóval és az alaptörténettel, valamint azzal, hogy a szenvedés, a félelem az, ami minden embert összeköt. A múlt mindannyiunk vállára ránehezedik, ebben az életben pedig kevés szebb dolog van, mint őszinte együttérzéssel fordulni mások fájdalmához. Jesse Eisenberg erre világít rá csodálatos párbeszédein keresztül. A Rokonszenvedés természetes, kedves, őszinte és örökérvényű – igaz film.

Fejléckép: Jelenet a Rokonszenvedés című filmből (Fotó/Forrás: Fórum Hungary)