A Napur Architect tervei alapján megvalósult épület meglepően rövid idő alatt vált a Városliget egyik fő látványosságává, sőt a részévé. Tömegek sétálnak a tetején, a változatos növényfajtákkal beültetett tetőkertet a turisták mellett a városlakók is használják pihenésre, feltöltődésre. Kávézójában beszélgetnek, felfedezik a kerámiakiállítását, hiszen nemcsak az épület teteje bejárható, hanem belülre is szabadon besétálhatnak a látogatók, ahol megnézhetik a Budapest makettet, a könyvesbolt és múzeumi shop kínálatát.
„Ez egy fontos üzenete a múzeumnak, hogy ennyire nyitott, átjárható, átlátható. Az épület minden szeglete azt jelzi, várjuk a látogatókat – erősíti meg dr. Granasztói Péter főigazgató helyettes –, az egész építészeti koncepció a transzparenciáról szól, és arról, hogy szeretnénk a Liget részévé válni.
Valahogy azonnal megtaláltuk itt a helyünket, gőzerővel készítjük elő az állandó kiállításunkat, és bízunk benne, hogy a közönségük értékeli, szereti azt az új, kortárs muzeológiai nyelvet, etnográfiai gondolkodást, amelyet kialakítottunk.”
dr. Granasztói Péter, a Néprajzi Múzeum főigazgató helyettese (Fotó/Forrás: Néprajzi Múzeum)
Az intézmény fennállásának 150 éves évfordulója szerencsésen egybeesik egy új kezdettel. Mielőtt minden a helyére kerül az épületben, és megnyílik a korszerű állandó kiállítás, a Néprajzi Múzeum egy programsorozaton keresztül visszatekint a múltjára. Arra a hosszú vándorlásra, amikor teljesen eltérő célokból épült, eredetileg más funkcióval rendelkező épületekben kellett megoldania a működését.
A múzeum korábban helyet kapott gimnáziumban, bírósági épületben, a Várkert Bazárban, egy nagy kiállítási pavilonban, sőt egy pesti bérházban is, a jelenlegi Lónyay utca–Gönczi Pál utca sarkán.
A Gönczi Pál utcát akkoriban Csillag utcának hívták, itt nyílt meg az első állandó kiállítás 1898-ban. 1893-ban költözött ide a múzeum, fokozatosan egyre több lakást béreltek a házban, ezeket egybenyitották, vitrineket helyeztek el benne, és berendezték a magyar és nemzetközi anyagukat felvillantó tárlatot. 1904-ben átköltöztek az Iparcsarnok nagyobb és látványosabb, de múzeumnak teljesen alkalmatlan helyszínére. A kifűtetlen, poros, patkányokkal teli épületből a sorozatos beázások után átmenekültek a Könyves Kálmán körúti, tisztviselőtelepi gimnáziumba.
A Néprajzi Múzeum jelentős nemzetközi anyaggal rendelkezik, eleve úgy indult, hogy az osztrák-magyar kelet-ázsiai expedíció résztvevőjeként Xantus János Kínában, Japánban, Borneóban gyűjtött tárgyakat, majd hazahozta, és 1871-ben kiállította ezeket, majd 1872. március 5-én létrehozták a Nemzeti Múzeum etnográfiai osztályát. Ennek lett Xantus a vezetője, tulajdonképpen innen számítjuk a Néprajzi Múzeum létezését. „A kezdet kezdetén eldőlt, hogy a Néprajzi Múzeum nem pusztán magyarországi gyűjteményekkel fog rendelkezni. – meséli dr. Granasztói. – Az első húsz évben a nemzetközi gyűjtemények voltak dominánsak, csak az ezredéves kiállítás készítése során jöttek rá a korabeli néprajzkutató tudósok, hogy nincs magyar anyag, ekkor kezdtek erős hazai gyűjtésbe. Az ezredéves kiállítás több ezer tárgyát azért gyűjtötték, hogy megalapozzák a múzeum magyarországi gyűjteményét. Ennek a két nagy extenzív átfogó gyűjtésnek a bemutatásával kezdődött az előadássorozatunk, s
ahogy az időben haladunk előre, úgy váltogatjuk majd a magyarországi és külföldi helyszíneket, amik meghatározó jelentőségűek a múzeum gyűjteményeiben, kutatásaiban.”
A Néprajzi Múzeum épülete (Fotó/Forrás: Palkó György / Néprajzi Múzeum)
A főigazgató helyettes hangsúlyozza, hogy a 150 éves évfordulót megünneplő, 2022 októbere és 2023 márciusa közt zajló előadássorozat leginkább arról szól, hogy a költözés után végre olyan szakmai programokkal tud jelentkezni a múzeum, amelyben a száraz tudománytörténeti megközelítést meghaladva a nagyközönségnek is be tudják mutatni a Néprajzi Múzeum nagy gyűjtőit, kutatóit és azokat a földrajzi helyeket, amelyekre a múzeum története során valamiért nagyobb figyelem, erős hangsúly helyeződött.
„Számba vettük azokat a helyszíneket, ahonnan sok tárgyunk származik, vagy ahová többször visszatértek kutatóink. Ilyen például Nyugat-Szibéria, a finnugor nyelvrokonsági és az őstörténeti kutatások miatt, de itthon is vannak meghatározó jelentőségű területek, mint a Heves megyei Átány, ahol az egyik legjelentősebb parasztságkutatás valósult meg, aminek az eredményei idegen nyelven is publikálásra kerültek.
Szerintem azok az előadások a legérdekesebbek, ahol képet kapunk arról, miként változtak meg egyes területek az idők során, illetve amikor több előadó beszél ugyanarról a kutatási területről.
Például izgalmas keresztmetszetet kapunk Nyugat-Szibériáról a Néprajzi Múzeum gyűjtésein belül. Ugyanez érvényes Kalotaszegre, amelynek változásait 1885-től követjük, az ezredéves kiállításra házat hoznak el onnan, gyűjtenek tárgyakat, és attól fogva folyamatosan járnak a néprajzkutatók Kalotaszegre. Most is van ott gyűjtést végző munkatársunk, gyakorlatilag 150 évet átívelő keresztmetszetet tudunk adni, ami egyben arra is rávilágít, miként alakult a néprajzi kutatások iránya, a nagy, extenzív gyűjtésekből hogyan lettek intenzív, monografikus, egy helyre fókuszáló néprajzi terepmunkák.”
A Kerámiatér részlete a Néprajzi Múzeumban (Fotó/Forrás: Palkó György / Néprajzi Múzeum)
Az előadássorozatból dr. Granasztói Péter várakozásai szerint az is kiviláglik majd, melyik helyszín miért vált fontossá. Előfordult, hogy a puszta véletlen miatt járt három magyar kutató is a századfordulón Óceániában, Pápua-Új-Guineában. Festetics Rudolf a nászútját töltötte ott, Bíró Lajos tudatosan ment oda kutatni, míg Fenichel Sámuelt egy német ornitológiai-természetrajzi expedíció munkatársának hívták meg. Kalotaszegen egy helyi értelmiségi szorgalmazta, hogy jöjjenek a tudósok, és persze benne van ebben Kalotaszeg sajátos népi kultúrája, viselete, lakáskultúrája is.
A néprajznak erős a történeti meghatározottsága és identitásformáló ereje is van, de a Néprajzi Múzeum hosszú évtizedek óta működő jelenkor kutatási programja, a kulturális antropológiához hasonlóan, napjaink életmódját és jelenségeit kutatja. „Ugyanakkor anyagaink jelentős része történeti anyag, és sokat foglalkozunk az értelmezésükkel. Korábban sok időt töltöttek a muzeológusaink terepmunkával, most az anyagaink feldolgozása került előtérbe. Rengeteg gyűjtemény került úgy a múzeumba, hogy nem ismerjük a történetét, összetételét és az értelmezése se történt meg. Elődeink fantasztikus munkát végeztek, nekünk az a feladatunk most, hogy értelmezzük a gyűjtésüket, és bemutassuk a nagyközönségnek.”
Szerző: Jankó Judit
Támogatott tartalom.
hírlevél
