Gobbi (Hilda) adott pénzt a katonáknak, akik már elkezdték az aláaknázni az épületet, kérte őket, hogy mentsenek ki néhány dolgot.
Major Tamás igazgatói irodájának az ajtaját, a művészbejáró ajtaját, meg ezt-azt...(...)Gobbi még a robbantás után is ott bóklászott, és gyűjtött, amit tudott. A robbantásnál mindenki zokogott. Mégiscsak az életének egy részét vették el tőle. Tőlem is. Az öltözőt, ahovő először belépte, a Herti büfét, ahol az egész társulat otthon volt, a színpadot, a páholyokat, mindent" - emlékezett vissza Törőcsik Mari Bérczes László beszélgetőkönyvében a Nemzeti Színház épületének lerombolását.
A Nemzeti Színház helye körüli legutóbbi vitákra még a mostani huszonévesek is emlékezhetnek, az azonban kevésbé köztudott, hogy a Magyar Nemzeti Színház megalakulásától ideiglenes épületekben játszott, gyakran több évtizedig.
1837. augusztus 22-én nyílt meg Pest első állandó magyar színháza, a Pesti Magyar Színház, amely 1840-től Nemzeti Színház néven működött. 1832-ben Széchenyi István gróf A magyar játékszínrül című röpiratában indítványozta egy pompázatos épület felépítését a Lánchíd közelében, a pesti Duna-parton, amely méltó helyet adhatna a magyar színjátszásnak. Az építkezés 1835-ben kezdődött meg a Grassalkovich Antal herceg által adományozott telken, a mai Múzeum körút és Rákóczi út sarkán. A klasszicista stílusú, dísztelen, egyemeletes épületet közadakozásból, Pest vármegye támogatásával Zitterbarth Mátyás építette fel Telepi György tervei alapján.
1837. augusztus 22-én Pesti Magyar Színház néven nyílt meg a város első, az ország - Kolozsvár, Miskolc és Balatonfüred után - negyedik magyar nyelvű színháza, miközben Pesten egy 3200 főt befogadó német teátrum már 1812 óta működött. Az intézmény első igazgatója Bajza József volt, a nyitóelőadáson mutatták be Vörösmarty Mihály Árpád ébredése című előjátékát. 1840-ben a színház a vármegyétől az állam tulajdonába került, és nevét Nemzeti Színházra változtatták.
Az intézmény alapításától fontos szerepet játszott a magyar drámairodalom és a nemzeti művelődés szolgálatában, jelentős tényező volt a politikai és társadalmi mozgalmakban is. Első évtizedét a nemzeti kultúra alapművei fémjelezték, mint például Katona József Bánk bánja és Erkel Ferenc Hunyadi Lászlója.
A színház a hazai és főleg a francia romantikus dráma mellett, Shakespeare-művek, illetve a nemzeti opera otthona lett. 1837. augusztus 29-én került sor az első operabemutatóra, A sevillai borbélyt adták elő, két hónappal később, október 28-án játszották az első nagyoperát, Bellini Norma című művét. A Nemzetiben 1884. június 30-án volt az utolsó operaelőadás, az új évadtól az operákat az 1884. szeptember 27-én megnyílt Operaházban vitték színre.
A Nemzeti társulatában kezdetektől a kor legnagyobb magyar színészei szerepeltek: Laborfalvi Róza, Lendvay Márton, Fedák Sári, Újházi Ede, Ódry Árpád, Blaha Lujza, Csortos Gyula, Bajor Gizi, Somlay Artúr, Major Tamás, Gobbi Hilda, Sinkovits Imre, Törőcsik Mari, Garas Dezső és sokan mások.
Hetvenegy év működés után, 1908 nyarán a Nemzeti Színház épületét tűz- és életveszélyesnek nyilvánították, majd bezárták, 1913-ban lebontották. A társulat a mai Blaha Lujza térre költözött, az 1875-ben épült nagyobb és díszesebb Népszínház épületébe.
Ezt akkoriban sem tartották végleges megoldásnak, mégis több mint fél évszázadig itt működött a színház.
A teátrumot sem kímélték a történelmi események. A frekventált helyen fekvő színházon az 1956-os forradalom eseményei is nyomot hagytak, ahogy az galériánkban is látható.
Az utolsó előadást 1964. június 28-án tartották, a bontás 1965. január 15-én kezdődött. A társulat átköltözött a mai Thália Színház épületébe, a Nagymező utcába, ahol két évig játszott.
1966-tól a volt Petőfi Színház Hevesi Sándor téri felújított épülete szolgált "ideiglenes" otthonul a Nemzeti társulatának, harmincnégy évig itt tartották az előadásokat. 2000. szeptember 1-től 2002-ig a Nemzeti Színháznak nem volt társulata, a Hevesi Sándor téri épületben játszó társulat Pesti Magyar Színház néven működött tovább.
1967-ben tervpályázatot írtak ki a Városligetben építendő új színházépületre, az egyik második helyezett, Hofer Miklós építész vezetésével húsz évig foglalkoztak a tervekkel, de azok nem valósultak meg.
és országos közadakozást kezdeményezett, melynek során 3,3 milliárd forint gyűlt össze. 1985-ben kiadták az építési engedélyt, de néhány fa kivágásán kívül nem történt semmi.
1987-ben újabb helykijelölő pályázatot írtak ki, melynek eredményeként az Engels (ma Erzsébet) tér lett a helyszín. Az építészeti tervpályázat győztese 1997-ben Bán Ferenc építész lett. 1998. március 28-án az Erzsébet téren ünnepélyesen letették a Nemzeti alapkövét, megkezdték az építkezést, amelyet szeptemberben az 1998-as választások után hivatalba lépő Orbán-kormány leállított, a túlzott költségekre és a nem megfelelő helyszínre hivatkozva.
1999. március 9-én a Nemzeti Színház felépítésének kormánybiztosává nevezték ki Schwajda György írót, aki Siklós Mária építészt bízta meg a tervezéssel. A kormány a városligeti Felvonulási teret jelölte ki új helyszínként, amihez a Fővárosi Közgyűlés nem adta meg a tulajdonosi hozzájárulást.
A lehetséges helyszínek mérlegelése után a kormány 1999. augusztusban végül úgy döntött, hogy a teátrum a Lágymányosi (ma Rákóczi) híd pesti hídfőjénél épüljön meg. A csaknem húszezer négyzetméteres alapterületű új Nemzeti Színház alig tizenöt hónap alatt elkészült, és 2002. március 15-én Madách Imre Az ember tragédiája című darabjával nyitotta meg kapuit, Budapest kilencedik kerületében, a Bajor Gizi parkban.
hírlevél
