Vizuál

180 millió forintért kelt el egy Patkó Károly-kép, ezzel új életműrekord született a Kieselbach Galéria árverésén

2022.12.21. 09:00
Ajánlom
Patkó Károly Mediterrán kikötője (Hajóácsok) kelt el a legmagasabb áron, 180 millió forintért a Kieselbach Galéria 70. téli aukcióján december 20-án; ezzel az eladási árral a római iskola tagja túlszárnyalta eddig életműrekordját.

Patkó Károly Mediterrán kikötője az életmű mellett a két világháború közötti magyar festészetben is kitüntetett helyet foglal el.

A Római Magyar Akadémiára meghívott művész ezen az alkotásán összegezte művészi hitvallását és fogalmazta meg itáliai tanulmányútjának festői tanulságait.

Patkó római műtermét 1930-ban megörökítette a Pesti Napló fotográfusa. Ezen a felvételen jól látható a Mediterrán kikötő nagyméretű vászna is, amely most 120 millió forintos kikiáltási árról indulva döntötte meg az eddigi csúcsot.

A második legdrágábban elárverezett festmény Perlrott Csaba Vilmos Parkban című, 1907-ben készült műve lett 120 millió forintos leütéssel.

perlott_ok-075234.jpg

Perlrott Csaba Vilmos Parkban című festménye a Kieselbach Galéria 70. téli aukcióján a Marriott Hotelben 2022. december 20-án. A tétel 120 millió forintért kelt el. (Fotó/Forrás: Szigetváry Zsolt/MTI)

A magyar fauve festészet kiemelkedő alkotása hosszú évtizedeken át egy Párizsban élő magyar gyűjtőnél rejtőzött, utólagosan rátett, hamis Rónai-szignóval,

de a közelmúltban végzett technikai vizsgálatok kiderítették, hogy a nem valódi jelzés alatt ott áll Perlrott jellegzetes monogramja, a mű keletkezésének dátuma és a festmény születési helyére – Nagybányára – utaló rövidítés is.

Új életműrekordot hozott Czóbel Bélának 1929-es Gyümölcscsendélete, amely egykor a 20. század egyik legjelentősebb magyar magángyűjteményét, Fruchter Lajos kollekcióját gazdagította. A számtalan kiállításon és könyvben bemutatott főmű 42 millió forintról indulva érte el a 99 milliós rekordárat.

Czóbel műve 1983-ban szerepelt a Magyar Posta egyik bélyegén, amelyet több mint kétmillió példányban nyomtattak ki a művész születésének századik évfordulója alkalmából.

Magas árat ért el Gulácsy Lajos Cadenabbia (Hotel Camilia) című képe, amely 48 millióról kúszott fel 65 millióra. Klie Zoltán Óbudai gyára 42 millióért kelt el, mögötte nem sokkal végzett az alig pár hónappal ezelőtt ugyancsak külföldi magángyűjteményből hazatért Cirkusz, gróf Batthyány Gyula életművének egyik kiemelkedő alkotása 40 millióval, míg Scheiber Hugó Vasúti átjárója 30 millióért cserélt gazdát.

Három műnél is 20 millió felett zárult a licit: Dési Huber István 1830 körül készült csendélete 26 millióért, Mattis Teutsch Tamás Kompozíció No4., 1920-22 képe 24 millióért kelt, és az utóbbinál kétmillióval kevesebbet fizettek Egry József Balatoni vitorlásaiért.

Élénk licitemelkedés mellett árverezték el a Hódmezővásárhelyi Iskola egykori cigányfestői közül Oláh Mara (OMARA) A két életke című festményét, amely 320 ezer forintról kúszott fel 1,8 millióra,

Balázs János Ősz (Pécsdombkő) című tájképe pedig 260 ezer forintról 800 ezerig jutott.

 

Fejléckép: Patkó Károly Mediterrán kikötő (Hajóácsok) című festménye (Fotó/Forrás: Szigetváry Zsolt/MTI)

 

300 millió forintért kelt el a csaknem hetven év után hazakerült Rippl-Rónai-festmény, ezzel új életműrekord született

Kapcsolódó

300 millió forintért kelt el a csaknem hetven év után hazakerült Rippl-Rónai-festmény, ezzel új életműrekord született

Az 1912-ben készült kép ezzel az összeggel Csontváry Titokzatos szigete után a második helyre került a magyar aukciós rekordok listáján.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Vizuál

Megszűnik az Indafotó

A szolgáltató közlése szerint március 31-én éjfélkor 13 641 979 fotót törölnek véglegesen. A felhasználók a platform megszűnéséig azonban letölthetik az ott tárolt képeiket.
Vizuál

Újra Magyarországon látható a Fejedelmek aranya

Március 15-én lenyűgöző időszaki kiállítás nyílik Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban. A 16-17. századi erdélyi pénzérmék mellett ötvösmunkákat, díszfegyvereket is megtekinthetünk.
Plusz

P. Howard szellemében – 5 Rejtő-program Budapesten

Közeleg március 29-e, azaz hazánk talán legkedveltebb írójának, Rejtő Jenőnek születésnapja, a páratlan zsenijű és kivételes humorú szerző 120 éve ezen a napon látta meg a napvilágot. Számos program esedékes a következő hetekben, amely Rejtőhöz kapcsolódik. Ezekből válogattunk.
Klasszikus

Az inspiráló Bartók: Bartók és a csend

Bartók inspirációs ereje vitathatatlan: Amerikától Ázsiáig, határokon és műfajokon átívelve, generációk óta kiapadhatatlan ihletforrásként ösztönzi alkotásra a művészeket. De vajon ő maga miből merített ihletet?

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Újra láthatjuk nagyvásznon Till Attila első nagyjátékfilmjét

Március 24-én Till Attila Pánik című filmje kerül terítékre a Filmrendezők Klubjában. A Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete mesterkurzusán, a vetítést követően Kocsis Ágnes beszélget a rendezővel a Művész Moziban.
Vizuál hír

Két magyar alkotás is versenyez a legrangosabb animációsfilm-fesztiválon

Bejelentették az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál szervezői a júniusi seregszemle rövidfilm válogatását. A világelső animációs szemle versenyébe meghívták Vácz Péter Kutyafül című legújabb munkáját, míg Ulrich Gábor Capriccio című alkotása az Off-Limits programban lesz látható.
Vizuál ajánló

Újra Magyarországon látható a Fejedelmek aranya

Március 15-én lenyűgöző időszaki kiállítás nyílik Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban. A 16-17. századi erdélyi pénzérmék mellett ötvösmunkákat, díszfegyvereket is megtekinthetünk.
Vizuál interjú

Mártonffy Zoltán: „A nézőszám számomra nem mérvadó mértékegysége a sikernek”

„Engem sosem vonzott, hogy a kamera előtt legyek, engem az fogott meg, ami mögötte van” – fogalmazott Mártonffy Zoltán, a Minden Rendben producere, akivel egyebek közt arról beszélgettünk, miért fogtak bele nagyjátékfilmek gyártásába.
Vizuál hír

Megszűnik az Indafotó

A szolgáltató közlése szerint március 31-én éjfélkor 13 641 979 fotót törölnek véglegesen. A felhasználók a platform megszűnéséig azonban letölthetik az ott tárolt képeiket.