Pandora, Gabriella

...függőleges... – Nádler István új festményei

2009.06.06. 11:45

Programkereső

Jó pár évvel ezelőtt a budapesti St.Art Galériában érdekes beszélgetésnek voltam fültanúja.

Nádler István és egy fiatal festőnő, Torma Éva közös kiállításának megnyitóján Grunwalsky Ferenc moderálta azt a dialógust, mely az absztrakt festészet izgalmairól és nehézségeiről szólt. Olyan dolgokról esett szó. , mint a színek jelentősége, vagy az állandó küzdelem a különböző geometrikus alakzatokkal. Emlékszem, hogy Amikor a háromszög került szóba, Nádler csak annyit mondott: „a háromszög nagyon nehéz", és mind a ketten elhallgattak.

Nádler IstvánDiptichon IIA
Nádler IstvánDiptichon IIA

Mikor Nádler István 1958-ban elkezdte a Magyar Képzőművészeti Főiskolát, az absztrakció főbenjáró bűnnek számított. A hivatalos kultúrpolitika szerint az egyedüli üdvözítő út a szocialista realizmus volt, s aki letérni merészelt a zsdanovi esztétika útjáról, mely szerint az életet sohasem „objektív realitásban", hanem mindig forradalmi fejlődésben kell ábrázolni, annak nem nagyon volt esélye a nyilvánosságra. Olyan művészek szorultak háttérbe, mint Kassák Lajos, Péri László és az Európai Iskola tagjai, akik azonban még így is sok fiatal művésznek jelentettek művészi-etikai értelemben követendő példát. Nádler a Zuglói Körnek, lett a tagja mely a magyar és nemzetközi avantgárd művészetének megismerését tekintette fő feladatának. Az egyfajta önképzőkörként működő laza baráti társaság főként az absztrakció iránt érdeklődött: Klee, Kandinszkij és Malevics művészetét tanulmányozták, felvették a kapcsolatot az idősebb avantgárd generációval és információkat gyűjtöttek a kortárs nemzetközi művészeti életről, elsősorban a francia lírai absztrakcióról, az informelről. Hamvast olvastak és kortárs zenét hallgattak, és ez a szellemi műhely mai napig tartó hatással van Nádler István művészetére.

Nádler István 1938-ban született Visegrádon. 1958 és 1963 között a budapesti Képzőművészeti Fő-
iskolán végezte tanulmányait, mestere Hincz Gyula volt. 1964-ben a Károlyi Alapítvány meghívására
európai tanulmányutat tett, 1966-ban Párizsba ment. 1970-ben a Károlyi Alapítvány (Vence) művészt-
elepén dolgozott. 1972-ben az esseni Folkwang M. ösztöndíját nyerte el. 1975-79 között a Budapesti
Műhely tagja volt. Több európai biennálén és fesztiválon kapott első, illetve különdíjat. 1986-ban
megkapta a Munkácsy-, 1997-ben a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjat. 1999-ben a Los An-
geles-i University of California vendégprofesszora lett. 2001-ben Kossuth-díjat kapott. 2001-ben a
Műcsarnokban retrospektív kiállítása nyílt, melynek alkalmából Hegyi Lóránd írt róla nagyszabású mo-
nográfiát. Művei számos magyar és nemzetközi közgyűjteményben megtalálhatók, így a Ludwig Mú-
zeum - Kortárs Művészeti Múzeumban is, ahol Nádler pályájának több jelentős alkotását őrzik.

A Tandori Dezső által „legpoétikusabb piktorunk"-nak nevezett Nádler azonban nem sokkal később a keményebb vonalakkal dolgozó, geometrikus festészet, az amerikai hard edge irányzat felé fordult. Éles kontúrokkal és keveretlen színekkel készült vásznain Bartók hatására népi motívumok jelentek meg. 1968-ban ezekkel a képekkel vett részt a huszadik század második felének egyik legfontosabb magyarországi tárlatán, az úgynevezett IPARTERV kiállításon. Az itt kiállító művészek (többek között Bak Imre, Jovánovics György, Konkoly Gyula és Lakner László) a leghaladóbb avantgárd törekvésekkel akartak együtt lépni.

Nádleréknek ez valóban sikerült is, elég, ha Dieter Honischnak, a berlini Neue Nationalgalerie pár éve elhunyt igazgatójának visszaemlékezéseit idézzük: „1968-ban még Stuttgartban, a Müller Galériában láttam két magyar művész, Bak Imre és Nádler István kiállítását. Müller, aki az amerikai festészet nagy felfedezője volt, többek között Ellsworth Kellynek és Frank Stellának rendezett kiállítást a galériájában, váratlanul két magyar művészt mutatott be, akikről azt mondta, ezek ugyanolyan színvonalúak, ugyanolyan a gondolkodásuk." Később ugyanilyen sikerrel csatlakozott a nemzetközi transzavantgárd szellemiségéhez, amikor is a nyolcvanas években visszatért a pályakezdés időszakának líraibb, oldottabb festőiségéhez.

Nádler életművében azóta is jelen van ez a kettősség: hol a geometrikus formák, hol a dinamikus gesztusok, a festői-lírai felületek dominálnak. Ez a szubjektív tendencia került például előtérbe a kilencvenes évektől, amikor a keleti filozófiák, a tibeti szertartászene és a japán tradicionális dobzene hatására eljutott a fekete alapon fekete ecsetvonásokig. Ezeken a festményein csak megfelelő világításnál érzékelhető a zenehallgatás közben szinte transzcendens állapotban létrejött gesztus, ahogy az ecset megmozgatta a festékkel bekent felületet. A zene mindig is fontos szerepet játszott Nádler művészetében. A nyolcvanas évektől olyan zeneszerzők voltak rá hatással, mint Steve Reich, Witold Lutoslawski, John Cage, Yannis Xenakis, Kurtág György, Jeney Zoltán, Vidovszky László és Ligeti György, valamint fontos inspirációt jelentett számára Bach, Debussy és Schubert muzsikája is. A Ligeti György művei ihletésére készült grafikáihoz (melyek kötetben is megjelentek), a következőket fűzte hozzá: „A zene vagy bármilyen más élmény illusztrációszintű megjelenítését gondolkodásom és a kép megjelenítésének folyamata eleve kizárja. Elképzeléseimet mindig térben látom. Ebben a változó közegben alakul ki a szándékom szerinti belső kép, amely a munka folyamán letett formák alakulása közben belső párbeszéddé válik bennem, létrehozva a látás hangját."

Nádler IstvánDiptichon IIB
Nádler IstvánDiptichon IIB

Kandinszkij A szellemiség a művészetben című könyvében, és más írásaiban, hosszan értekezik a hangok és a színek összefüggéseiről. „Általában a szín olyan erő, mely közvetlenül hat a lélekre. A szín a billentyűzet, a szemek a kalapácsok, a lélek a zongora a húrokkal. A művész a kéz, amely játszik. Megérinti az egyik vagy másik billentyűt, és megrezgeteti a lelket" - írja. Kandinszkij, akit az absztrakt festészet egyik első, ha nem is egyetlen atyjának tekintünk, külön jelentést adott a színeknek. Mély és szimbolikus jelentőse van Nádler Istvánnál is az elmúlt pár évben festett képein a színek visszatérésének. Ahogy egy korábbi interjújában kifejtette: „Amikor a meditációs képek feketéjéből előkívánkoztak a színek, azt úgy értelmeztem, hogy ez a valós tér megjelenítése. Megjelent tehát egymás mellett a szín és a fekete, mint a két világot szimbolizáló elem. Hamar rájöttem, hogy ezzel újra a dualitások világába bonyolódtam. Hogy ettől el tudjak távolodni, a két világot, a fentet és a lentet kihúztam a kép síkjából. A képen csak az jelenik meg, ami kettejüket összeköti, méghozzá függőleges fény- vagy energianyalábok formájában. Amikor ebben a folyamatban a színek egyre intenzívebbé váltak, értettem meg a továbblépés szükségességét. Eddig a színek a középtónustól haladtak a mély tónusig, a feketéig, most ugyanez történik, csak most a világos halad a fehér irányába. Ha igaz, ott vár témaként a fény."

A Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban június 1-ig látható kiállításon az elmúlt hét-nyolc év munkái, az egyre színesedő, a függőleges irányú mozgást a középpontba helyező festmények láthatók.