Szilárda

Újból az agyagkatonák nyomában a kínai régészek

2009.06.15. 13:19

Programkereső

Kínai régészek új ásatásba kezdtek Hszian városa mellett. A feltárástól a sereg vezérkarának megtalálását remélik.
agyagkatonák
agyagkatonák

Az ásások Csin Si Huang-ti (Kr.e. 259-210) kínai uralkodó sírja körüli gödrök feltárására koncentrálnak. A tudósok szerint nyolcezer életnagyságú figurát rejt még magában a föld, továbbá harci kocsikat és lovakat. Mint az már korábban is nyilvánosságra került, mindegyik figura különböző, szakértők szerint egy valós hadsereg tagjairól mintázták őket.

Mint az ásatás vezetője, Liu Csiuseng elmondta, a tisztek felkutatása mellett fontos feladatuknak tekintik, hogy a katonák eredeti színét is vizsgálják.

A Hszian melletti területen először 1978 és 1984 között végeztek ásatásokat, ekkor 1087 terrakotta katonát tártak fel. A második feltárásra 1985-ben kezdődött, de egy év múlva véget is ért. A katonák azóta a világ több múzeumában is megfordultak, tovább hirdetve uralkodójuk dicsőségét.

Csin Si Huang-ti egyesítette elsőként Kína rivális tartományait, emellett kiterjedt út- és csatornahálózatot hozott létre. Ő egységesítette a tartományokon belüli mértékegységeket, pénzt, a törvényeket és az írásjeleket és ő kezdte el a kínai Nagy Fal építtetését. A Nagy Fal mellett másik grandiózus vállalkozása saját sírhelye volt. A földben talált katonák azonban jóval szerencsésebbek voltak, mint a Huang-ti hatalma ellen lázadó konfuciánus tudósok. Nekik ugyanis nem az agyagmásolataikat, hanem ő magukat temetette el élve a főváros piacterén.

Forrás: Telegraph