Valér

Székfoglaló

2009.06.15. 14:47

Programkereső

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium által kiadott sajtóközlemény szerint öt pályázat érkezett be határidőn belül a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum (LUMÚ) főigazgatói posztjára, mely Néray Katalin halála után ürült meg.

Noha az öt pályázó nevét a minisztérium - személyiségi jogokra hivatkozva - nem adhatja ki, a szakmai körökben felmerülő szóbeszéd alapján öt jelentkező neve körvonalazódott. Mindegyikőjük megerősítette a pályázásáról keringő híreket, és megosztották velünk pályázatuk főbb pontjait. Lapzárta előtt megszületett az eredmény is: a pályázat győztese Bencsik Baranbás lett.

L. Molnár Mária (42)
2001-ben végzett az ELTE Művészettörté­net szakán, 2004-től az ELTE Művészet­történet szak Doktori Iskolának hallgató­ja. Írásai 1991 óta jennek meg különböző szaklapokban. 2002-ben alapította a Praesens című közép-európai kortárs képzőművészeti folyóiratot, amelynek ki­adója és főszerkesztője. Kutatási területe a 20. századi kortárs magyar és közép-európai művészet. Számos magyar és nemzetközi kiállításnak volt a kurá­tora. 2003-2004-ig az Ernst Múzeum vezető kurátora volt.

L. Molnár Mária a Ludwig Múzeum gyűj­teményének bővítéséről a következőket mondta: „Hatévnyi közép-európai kortárs művészeti magazin szerkesztése után egy­értelműen úgy látom, hogy a LUMÚ gyűj­teményi struktúrájában a közép-európai karaktert kel hangsúlyozni. A múzeumnak határozottabb arculatot adna, és a kortárs magyar művészetet is nemzetközi kontex­tusban láttatná. Kifejezetten közép-európai kortárs műveket gyűjtő múzeum ebben a pillanatban még nincs a régióban. Minden­képpen nagyobb érdeklődésre számíthatna a szakemberek és az érdeklődők részéről. " Hozzátette továbbá, hogy „valamennyi kortárs művészeti ág koncentrált, együttes megjelenését tartanám fontosnak, amelyek ily formán erősítenék egymást. A LUMÚ a kortárs kultúrát kedvelő emberek találkozó­helye lehetne; erre a bázisra építeném azt a kommunikációs stratégiát, amely által a kortárs a társadalom szélesebb rétegeihez is eljuthatna."

Fitz Péter (57)
Fitz Péter 1994-től a Fővárosi Képtár igazgatója. 1975 és 1995 között az MTV munkatársa, kiállítási riportok, képző­művészeti műsorok szerkesztője. 1993 és 2001 között a Kortárs Magyar Művészeti Lexikon három kötetének főszerkesztője, 2005-ben az 51. Velencei Biennálé ma­gyar pavilonjának kurátora volt.

Fitz a gyűjtemény felépítésben látja az elkövetkezendő időszak legfontosabb feladatát. Mint elmondta, „Tizenkét év egy múzeum életében szinte semmi. A Szép­művészeti Múzeumnál a kapunyitás előtt húsz évvel kezdték el építeni a gyűjteményt, itt ez fordítva történt. " Fitz kiemelte, hogy az elmúlt hetven-nyolcvan évben a nemzetközi művészet gyakorlatilag nem jelent meg a magyar gyűjteményekben. Ezért is fontos az egyetemes kortárs művészet most még elérhető műveiből rendszeresen vásárolni, ahogy a kortárs magyar művészet prog­resszív alkotásaiból is. Emellett szorgal­mazná, hogy a LUMÚ valóban kortárs művészeti intézetként is működjön: reziden­ciaprogramokkal, művészeti műhelyekkel. Kiállítás-politikájában hangsúlyos szerepet szán a nemzetközi összefogással létrejövő kiállításoknak (egy nemzetközi szakértő tanácsadó testület bevonásával). Célja egy közönségbarát múzeum megteremtése, melyben a Művészetek Palotájának hatal­mas szerepe lehetne, hiszen a Müpa „nem más, mint egy szuperművelődési ház. Csak koordináció kérdése, hogy a benne műkö­dő intézmények hogyan tudják használni a különböző tereket."

Bencsik Barnabás (44)
Bencsik Barnabás művészettörténész fő tevékenységi területe a kortárs művészet. Számtalan hazai és nemzetközi kiállítás kurátora, nemzetközi művészeti csere­programok kezdeményezője és szerve­zője. Az elmúlt években vezető munka­társa volt a Műcsarnoknak, a MEO-nak és a debreceni MODEM-nek. Jelenleg az ACAX | Nemzetközi Kortárs Képzőművé­szeti Irodát vezeti.

Bencsik Barnabás a közép-kelet-európai régió egyik legfontosabb kortárs gyűjtemé­nyévé tenné a Ludwig Múzeumot. Hang­súlyozta, hogy fontos „bekapcsolódni abba a nagyon aktív munkába, amit a környező országok művészettörténészei néhány évvel ezelőtt már elkezdtek: a háború utá­ni európai művészeti kánon újraírásába. Most van az utolsó lehetőség arra, hogy a hatvanas és a hetvenes években itt született művészeti teljesítmények bekerüljenek az egyetemes művészettörténeti narratívá­ba. " Szerinte ki kellene használni, hogy a LUMÚ a nemzetközi Ludwig-hálózat tagja, hazai vonatkozásban pedig tisztázni kell - elsősorban a Magyar Nemzeti Galériával -, hogy hol húzódnak a gyűjteményezési kompetenciakörök, és a kiállítási programok is egyeztetné - például a Műcsarnokkal és a Szépművészeti Múzeummal. Célja, hogy a LUMÚ mind fizikai, mind mediális értelemben láthatóbbá váljon. „A kortárs művészetnek vannak olyan nagyszerű teljesítményei ( a hazai és nemzetközi mezőnyben egyaránt), amelyek a jelenleginél sokkal nagyobb közönség számára is érde­kesek lennének." Pályázatában hangsúlyos helyen szerepel a múzeumpedagógia (amelynek az egyik módszertani központ­jává szeretné fejleszteni a múzeumot) és a tudományos kutatómunka.

Sturcz János (50)
1982-ben végzett művészettörténet-tör­ténelem szakon, ezt követően 1989-ig az ELTE Művészettörténet Tanszékén dol­gozott. 1995 szeptembere óta a Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészettör­téneti Tanszékének docenseként tanítja a 20. századi és kortárs képzőművészet történetét. 1999-ben a Velencei Biennálé nemzeti biztosa és kurátora volt, 2005 óta a Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészettörténeti Tanszékének vezetője.

Véleménye szerint a kortárs magyar művé­szetet „generációs feszültségek, a nemzet­közi mezőnytől való lemaradás, hihetetlen apátia és a társadalomra való reflexió folyamatos eltűnése" jellemzi. A helyzet megváltoztatását részben egy nagyon ha­tározott és következetes szakmai munká­ban látja, másrészt szoros együttműködést sürget a különböző művészeti intézmények között. A LUMÚ-nak Sturcz szerint ebben a közegben inspirálnia és lehetőséghez juttat­nia kell a magyar művészeket. A múzeum nemzetközi reputációját szerinte nemzetközi együttműködésben születő, nagy, temati­kus kiállításokkal kell erősíteni, amelyek „a közép-kelet-európai régió szemszögéből tudják láttatni a világot". Így az intézmény egyszerre lehetne regionális művészeti köz­pont és közvetítő a keleti és a nyugati művé­szet között. Kiemelte, hogy a gyűjteménye­zés körét a lehető legnagyobb mértékben ki kell bővíteni, melyet állami és szponzori pénzekből valósítana meg. A rezidencia­programok és a műhelymunka támogatása mellett egy kortárs művészeti kutató és doku­mentációs központ felállítását is tervezi, mely elképzelése szerint szintén a többi művészeti intézménnyel való szoros együttműködésben valósulhatna meg.

Tímár Katalin (46)
1990-ben végzett az ELTE művészettörténet-angol szakán. Jelenleg a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban dolgozik muzeológusként, illetve a Pécsi Egyetem Kommunikáció szakán írja doktori disszertációját. 2007-ben a Velencei Képzőművészeti Biennálén általa rendezett magyar pavilon elnyerte a Legjobb Nemzeti Pavilonnak járó Arany Oroszlán-díjat.

A jelenleg Berlinben élő Tímár Katalin pályá­zatának tengelyében két fogalom: a demok­rácia és a hatékonyság áll. „Elképzelésem szerint a múzeum - és különösen egy köz­pénzből fenntartott intézmény - egyfajta de­mokrácia-modelként is szolgálhat; egyrészt belső, szervezeti felépítése és működése révén, másrészt a közönséghez, a látoga­tókhoz, a társadalomhoz fűződő kapcsola­tában. A múzeum aktív módon vehet részt saját maga újradefiniálásában, akár saját kritikájában is, ám mindezt a különféle néze­tek és vélemények nyílt bemutatásával, illetve ütköztetésével teheti hatékonyan. A múzeum aktív terepe és kezdeményezője lehet olyan nézetek megjelenítésének és ütköztetésének, amelyekkel a társadalom tagjai egyrészt azo­nosulni tudnak, másrészt amelyekről eszmét cserélhetnek." Tímár szerint a Wikipédiához hasonlóan „a múzeum az általa bemutatott anyagot, információt és tudást a lehető legát­láthatóbb módon kel közvetíteni, megteremt­ve ezzel saját társadalmi felelősségének és elszámoltathatóságának az alapjait. "