Mátyás

Átadták az AVIVA-díjat

2009.09.16. 12:41

Programkereső

Tegnap este a Műcsarnokban átadták az AVIVA-díjakat.

Mint arról már korábban beszámoltunk, az AVIVA Életbiztosító és a Műcsarnok együttműködésének köszönhetően létrejött az AVIVA-díj, melyre 40. életévüket még be nem töltött képzőművészeket jelölt hat darab kurátor. A bruttó 5 millió forintos díj odaítéléséről is ők döntöttek, míg a bruttó 500 ezer forintos közönségdíjra bárki leadhatta a voksát. A győztes a Gálik András és Havas Bálint alkotta Kis Varsó alkotócsoport lett, míg a közönségdíjat Benczúr Emese vihette haza.

Kis Varsó: Tornasor
Kis Varsó: Tornasor

A díjátadón a Kis Varsó nem vett részt, mivel egy ösztöndíj keretében éppen Németországban tartózkodnak, Benczúr Emese viszont jelen volt, és átvette a díjat. A zsűri indoklása szerint a díjat „a kuratórium az elmúlt mintegy másfél évtizedben végzett művészi tevékenységéért ítélte a Kis Varsó művészpárosnak, Gálik Andrásnak és Havas Bálintnak. Az elismerést a magyar művészeti szcénát formáló kontextusteremtő kezdeményezéseikért (pl. A hét műtárgya eseménysorozat), valamint azokért a munkáikért nyerték el, amelyekben a történelmi jelképekhez, emlékművekhez kötődő emlékezés és a kollektív identitás jellegzetesen közép-kelet európai összefüggéseit vizsgálják, túlmutatva a helyi viszonyrendszeren. Hazai és külföldi kiállításaik sikereit, valamint a hazai képzőművészeti életre gyakorolt hatásukat egyaránt figyelembe vette a kuratórium az Aviva-díj odaítélésekor, amely eddigi életművük elismerése."

Kis Varsó: Márvány utca (2000)
Kis Varsó: Márvány utca (2000)

Az egyébként kissé furcsa hangulatú díjátadó (amit Bakáts Tibor műsorvezetői teljesítménye tett még kínosabbá) részét képezte egy performansz, amikor is a helyszínen megörökítették az AVIVA Biztosító elnök-vezérigazgatójának és Benczúr Emesének a kéznyomát, emellett ígéretet kaptunk arra vonatkozóan, hogy a díj jövőre is odaítélésre kerül. Ezt követően felhangzottak a fanfárok, majd mindenki elfáradt a büféasztalhoz, ahol a fogyasztást ízléses háttérzene tette még kellemesebbé.