Auguszta

Ideiglenesen nyitva

2009.10.05. 12:02

Programkereső

Akárcsak a tavalyi évben idén is megnyitja kapuit egy hónapra az Erzsébet téri Design Terminál.

Mint Pohárnok Mihály, a Design Terminál Nonprofit Kft. ügyvezetője, elmondta, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) ideiglenes használatbavételi engedélyével itt rendezik meg a Design Hét programsorozat megnyitó ünnepségét, valamint a Magyar design a világpiacon című kiállítást. A tárlat révén újabb ízelítőt kaphatunk, mi is lenne a város közepén található volt buszpályaudvar helyén; egy 2003-as kormányzati döntés szerint ugyanis az épület újrahasznosításáról, miszerint itt kapna helyet a magyar formakultúra központja.

Mikaheni Bibi virágtartó
Mikaheni Bibi virágtartó

A világ gazdaságilag fejlett és fejlődő országaiban már számos olyan intézmény működik, melyek feladata a design értékeinek megismertetése. Hasonló célkitűzésekkel Magyarországon is létrejött még a nyolcvanas években a Design Center, ami a tervezői tudás összefogása és támogatása mellett tanácsadással is segítette a formatervezés iránt érdeklődő gazdasági szereplőket. Ennek szellemében, de a mai kor igényeihez igazítva, alapította meg 2004-ben a Magyar Szabadalmi Hivatal és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a Design Terimált, melynek célja a hazai és nemzetközi eredmények bemutatása, az alkotók és a vállalati szféra közötti szoros kapcsolat segítése. Pohárnok Mihály szerint nagy szükség van a design fogalmának és jelentőségének minél szélesebb körben történő megismertetésére - „Magyarország az elmúlt két évtizedben jelentős gazdasági átalakuláson ment keresztül. Ebben az időszakban sok cég alakult, akiknek szerény ismereteik vannak a formatervezésről és annak fontosságáról. Pedig a jó design nagyban hozzájárul egy vállalat versenyképességének javításához."

A Design Terminál
A Design Terminál

A szervezet központjaként a város közepén található, évek óta üresen álló buszpályaudvart jelölték ki. Bár a felújítási munkálatok már 2006-ban megkezdődtek, a különböző gazdasági és jogi problémák miatt az épület a mai napig nem nyitott meg. Idén a design szakma képviselői számos nyílt levélben fordultak a minisztériumhoz, amelyben felvilágosítást várnak az évek óta húzódó ügy részleteire. Júniusban egy aláírásgyűjtést is szerveztek a Design Terminál ügyében, amit azóta eddig közel háromezren írtak alá. Az ügy úgy tűnik, hogy halad előre, az épület befejezéséhez szükséges munkálatok pályáztatása folyamatban van. A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság szerint 2010. április 30-ára a felújítási munkálatok befejeződnek, úgyhogy a végleges megnyitóra várhatóan még a jövő év első felében sor kerülhet.

A Design Terminál A Versenyben - Magyar design a világpiacon című kiállítása november 1-ig látogatható.