Szilárda

Versenyben

2009.10.12. 17:45

Programkereső

Hogy mi a bizonyíték arra, hogy a hazai formatervezés nemcsak szakmailag elismert, hanem pénzügyileg is sikeres lehet? Hát ez a kiállítás!

A termelői szektor által előállított termék esetében egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a külcsínre, hiszen a fogyasztó első benyomása mérvadó a vásárlási döntés meghozatalában. Erre hívja fel a figyelmet az Európai Unió által meghirdetett kreativitás és innováció évéhez szorosan kapcsolódó Versenyben - A magyar design a világpiacon című kiállítás, amely a hatodik alkalommal megrendezett Design Hét keretében jött létre. Az Erzsébet téri Design Terminál kiállítótermében számos, a világ több országában is sikeresen bevezetett termék látható, melyek külseje magyar formatervezők keze munkáját dicséri.

Rubik plakát
Rubik plakát

A magyarországi vállalkozások többsége sajnos még nem érzi a formatervezés jelentőségét, pedig egy kellő alapossággal, akár művészien megtervezett áru sok cég számára jelenthet bombasikert. Kiváló példa erre Obendorfer Dávid esete, aki 2004-ben rajzokkal megpakolva érkezett a milánói bútor expóra, ahol a Cattelan Italia standján megmutatta terveit a cég tulajdonosának, aki fantáziát látott a fiatal tervezőben. Együttműködésük eredménye a kiállításon is szereplő három ülőbútor, melyeket jelenleg 96 ország 4000 bemutatótermében árusítanak.
Albert Melinda dizájner, aki 1997-ben végzett a Magyar Iparművészeti Főiskola Textil Tanszékén, szintén Olaszországban kezdte pályafutását. A fiatal művész egy pályázatnak köszönhetően még 1995-ben került a Mandarina Duck divatcéghez és azóta számos táskát és kiegészítőt tervezett olyan világmárkák számára, mint a Calvin Klein, a Hugo Boss, a Pirelli, a Replay vagy a Ferrari. A divatszakmához kötődik Óvári Andrea neve is, aki a Beriv Ruhaipari Rt. vezetőtervezőjeként a cég német partnereinek, például az Elegance Paris Gmbh-nak is több kollekciót készített.
A Design Terminál épületében azonban nemcsak olyan munkák láthatók, melyek nemzetközi cégek irodáiban születtek meg, találkozunk szerencsére több hazai vállalat sikertermékeivel is. A finommechanikára szakosodott MOMERT személy- és konyhamérlegeit a világ több mint negyven országában értékesítik. Az eszközök külső kialakításában az ABN Design Stúdió vett részt, akik a letisztult formavilágú Etalon hangrendszereket is jegyzik. Az Etalon professzionális és otthoni célra szánt csúcsminőségű hangeszközei többek között az angol, a német, a spanyol és a brazil piacon vannak jelen. A cég sikere nemcsak a profi technikának köszönhető, hanem Koós Pál designer munkájának is, aki 2000 óta folyamatosan gondoskodik az erősítők, lejátszók és hangfalak egyedi karakterének kialakításáról.

Etalon hangfal
Etalon hangfal

A különböző háztartási eszközök és a divat mellett számos más terület is képviselteti magát a tárlaton. Például a gyógyszeripar, az orvosi technika, és a számítógépes animáció. Utóbbi témában a magyar animáció „nagy generációjának" méltó követői mutatkoznak be. A mindössze 27 éves  Ducki Tomek Életvonal című diplomamunkája több mint húsz díjat gyűjtött be különböző európai fesztiválokon, 2008-ban pedig a Screen Daily magazin beválogatta az European Stars of Tomorrow listájába. Rajta kívül jelen van az Oscar-díjra jelölt Maestro készítője, a Kedd Animation Studio, az első magyar 3D-s animációs filmet magáénak tudó Aenima Cgs, valamint ifj. Ritter Ottó, aki a Mr. Bean animációs sorozat több epizódjában is dolgozott.
A számítógépes grafika mellett a hagyományos könyvpiac is képviselteti magát, olyan apró ám annál jelentősebb szegmensével, mint a betűtípusokkal. A magyar betűtervezés és tipográfia fiatal mesterei közé tartozó Szegi Amondó fontjai rendre bekerülnek az európai és tengerentúli forgalmazók kínálatába, és ma már nemcsak  a magyar közönségnek szánt kiadványokban láthatók, hanem meghódították a külföldi betűhasználókat is.

Versenyben - a magyar design a világpiacon

Design Terminál - Erzsébet tér

Nyitva: november 1-ig