Valér

Egy szobrász-sztár élete és kora

2009.10.26. 12:56

Programkereső

Játszott Al Pacinóval és magáénak mondhatta Picasso barátságát; Amerigo Tot kiállítás nyílt a Ludwig Múzeumban.

A kalandos életű Amerigo Tot a hetvenes-nyolcvanas évek világhírű szobrászaként szerepelt a magyar sajtóban, még ha ma már világosan is látszik, hogy csak Magyarországon volt világhírű. S bár csupán látogatóba járt haza Olaszországból, megbízásokban sem volt hiány, mint azt a gödöllői egyetem aulájában látható, óriási méretű Mag apoteózisa című domborműve is mutatja. Ezzel együtt őt is sújtotta a magyar szobrász-átok, a felejtés. A mostani tárlat ezzel a felejtéssel kíván szembe menni, ugyanakkor kritikával szemléli a korszakot, a kortárs művészek alkotta reflexiók révén pedig megpróbálja napjainkban elhelyezni Tot életművét.

Amerigo Tot a műtermében
Amerigo Tot a műtermében

Különösen izgalmas a kiállításban, hogy a hivatalos kultúrakommunikációnak köszönhetően, a negyven felettiek közül mindenki ismeri Tot nevét, addig a fiatalabbak között a neve teljesen ismeretlenül cseng. Ez azonban nemcsak Tot nevére igaz, hanem szinte az egész korszakra, amely kitermelte nimbuszát. Egy mai huszonéves nehezen tudja elképzelni a kiváltságok juttatásának korabeli hálóját, ahogy bár napjainkban is jó pár elérhetetlen álommal terhelten élünk, ezen álmok és a hozzájuk vezető út akkori és mai helyzete között azért van különbség.

Emellett tekinthetjük Tot életét és sikereit egy világfi fantasztikus történetének is, amely azt mutatja, hogy néminemű tehetséggel és egy jó adag sármmal mire is viheti az ember az életben. Természetesen nem kihagyva a nők imádatát és a közönség hódolatát.

Amerigo Tot kiállítás

Ludwig Múzeum

Nyitva: 2010. január 3-ig