Orbán

Megkerült Monet egy képe

2010.01.14. 12:31

Programkereső

A lengyel rendőrség megtalálta Monet tíz évvel ezelőtt ellopott képét.

Monet Plage de Pourville című olajfestményének eltűnését 2000. szeptember 19-én fedezték fel. A kép egy poznani állami múzeum kiállításán szerepelt, innét lopták el. A rendőrség akkoriban nagy erőfeszítéseket tett, hogy megtaláljon egy férfit, aki a lopás előtt két nappal vázlatokat készített a múzeumban a festményről. Ennek azért volt jelenősége, mert a képet kivágták a keretéből és egy másolattal helyettesítették. A rendőrség igyekezete, ha hosszú idő után is, de nem volt hiábavaló. Decemberben bukkantak új nyomra, ami segítette beazonosítani az elkövetőt és a festmény feltételezhető helyét.

A tolvajról jelenleg annyit tudni, hogy 41 éves, Robert a keresztneve, és mind őt, mind a festményt egy dél-lengyelországi városban, Olkuszban találták meg.

Andrzej Borowiak rendőrségi szóvívő elmondása szerint a képet épségben találták, szemmel látható károsodás nem érte. A kép becsült értéke mintegy 690 ezer euró, azaz mintegy 190 millió forint.

Forrás: ArtsJournal