Auguszta

Elő a vizitkártyákkal!

2010.11.25. 15:54

Programkereső

Fryderyk Chopin félénk, a nagy nyilvánosságtól már-már betegesen viszolygó művész volt, de most bárki betekinthet a zongora poétájának otthont adó párizsi művésztársaságok és fényes szalonok exkluzív világába.

„Aki tud valamit, menjen Párizsba, itt van művészeti érzék, itt megbecsülést, tiszteletet és jutalmat talál a művész" - fogalmazott 1824-ben Liszt Ádám, Liszt Ferenc édesapja, s kijelentésének igazságáról pár esztendővel később az ifjú Chopin is meggyőződhetett. Az 1831 őszén Párizsba érkező fiatal zongorista számára a francia főváros magától értetődő úti célnak, a zenei élet valóságos fellegvárának tűnhetett, s méltán, hisz az idő tájt gyakorta Pianopolisként emlegették a várost, ahol zongoravirtuózokból csakúgy komoly kínálat volt, akár a hangszert tökéletesítő és sorozatban gyártó manufaktúrákból. Chopin néhány rövid hónap leforgása alatt otthonra, barátokra és szövetségesekre,s persze lelkes rajongókra talált a polgárkirály, Lajos Fülöp fővárosában. A Pleyel cég megnyerte magának az első párizsi koncertjét 1832 februárjában adó muzsikust, az arisztokrata- és bankárfamíliák (élükön a Rothschild család franciaországi ágával) szalonjaikban vendégelték a rokonszenves és divatos lengyelt, s a Párizsban összegyűlt nemzetközi művésztársadalom is egyhamar keblére ölelte a gyenge egészségű és visszahúzódó, ám vonzó egyéniségű romantikust.

Chopin metszet
Chopin metszet

Ezt a kört, a Chopin felnőtt életének és művészi tevékenységének keretet adó társaséleti kultúrát és zeneéletet mutatja most be nekünk az a Zászlótérre települő interaktív kiállítás, amely a párizsi Cité de la Musique és a Bibliothèque National közös tárlatának digitalizált, utazó változata. Így például megismerhetjük - az egyébiránt Chopin nyomában épp saját bicentenáriumára várakozó - Liszt vagy éppenséggel a mára már elhomályosult emlékezetű német zongorista-zeneszerző, Ferdinand von Hiller kapcsolatát, akik noha ugyanazon hangszer virtuózai voltak, mégis mindketten hamar barátságot kötöttek a rivalizálástól idegenkedő (bár Liszttől utóbb eltávolodó) Chopinnel. Hármuk kapcsolatának korai, felhőtlen pillanatait idézi az a már-már szó szerint négykezes levél, amit 1833-ban Chopin és Liszt írt a távollevő Hillernek, benne a fiatalos szertelenség és a kollegialitás ilyesforma felvillanásaival: „[Liszt:] Ismeri Chopin csodálatos Etűdjeit? - [Chopin:] Bámulatra méltóak! - és mégis csak addig a pillanatig lesznek maradandóak, amíg az Önéi meg nem jelennek = [Liszt:] egy kis Szerzői szerénykedés!!!"

Chopin plakát
Chopin plakát

Elénk vonul a korabeli Párizs művészvilágának és főrendű elitjének egész nemzetközi sereglete: a festő Eugène Delacroix („a legcsodálatosabb művész, aki csak létezhet" - állította róla Chopin) és a Chopinnel kifinomultságában olyannyira rokon Vincenzo Bellini, a korban minden hangszeres virtuózt önvizsgálatra és versengésre késztető démoni hegedűs, Niccolò Paganini és a Lisztet szorongató csodazongorista, Sigismund Thalberg. S ha már éppen Liszt és Thalberg vetélkedésénél járunk, hát olvashatunk a tárlaton Cristina Belgiojoso hercegnéről, a Párizsban megtelepedett lelkes olasz honleányról is, akinek Chopin számára is meghitten otthonos szalonjában sor került Liszt és Thalberg legendás zenei párbajára (1837), s aki e versengést követően ekképp formulázta rövid úton elhíresült ítéletét: „Thalberg a világ első zongoristája - Liszt az egyetlen." S ugyancsak ő, a született Trivulzio márkinő volt az is, aki Bellini egyik témájára Párizs hat divatos zeneszerzőjétől rendelt variációsorozatot - a Hexameron bravúrdarabjai között Chopin lírai epizódjának is ihletőjévé válva.

A lengyel emigráció székvárosában élő, s az elnyomott Lengyelország ügyéért, a lengyel menekültek javára hangversenyt adó Chopin jótékony és egyben hazafias fáradozása csakúgy felsejlik most a digitalizált dokumentumokból, mint Aurore Lucile Dupin, asszonynevén Dudevant báróné, vagyis a korai feminista, George Sand alakja, aki 1838-tól majd' egy évtizeden át párjának tudhatta a feminin alkatú Chopint. A kapcsolatban vitán felül az emelkedett, ám egyszersmind határozott természetű írónő viselte a nadrágot, s Sand Párizsban éppúgy Chopin társaséletének főszervezője volt, akár nohant-i kastélyában. A férfi kezdeti heves idegenkedéséből („Milyen visszataszító nő ez a Sand! De hát nő-e egyáltalán? Hajlok rá, hogy kételkedjek ebben...") ugyanis a kor egyik nagy románca feslett ki, amely a jelenből visszatekintve sem veszített semmit érdekességéből. Épp mint Chopin egész életműve.

Chopin Párizsban
Művészetek Palotája ‒ Zászlótér
Nyitva: november 27. - december 19.