Aladár, Álmos

Magyar magazin a legszebbek között

2011.05.16. 09:53

Programkereső

Európa harmadik legszebb magazinja lett a MúzeumCafé a vilniusi European Design Awards-on.

A magyar múzeumi szakma egyetlen nyomtatott országos fóruma, a 2007-ben alapított, és azóta kéthavonta megjelenő MúzeumCafé nyerte el több mint negyven pályázó közül a European Design Awards Magazin-kategóriájának idei bronzérmét. A díjkiosztó ünnepséget szombaton este tartották a litván fővárosban, az ottani nemzetközi dizájnhét keretében. Európa 2007 óta évente meghirdetett egyik legnagyobb dizájnversenyén még soha egyetlen kategóriában sem díjaztak magyar terméket.

Múzeum Café_borító
Múzeum Café_borító

A MúzeumCafé - amely a Szépművészeti Múzeum kiadásában jelenik meg és jut el több mint kétezer példányban ingyenesen a hazai múzeumokban és kiállítóhelyeken dolgozó szakemberekhez, illetve a közönség számára múzeumshopokban és nagyobb könyvesboltokban vásárolható meg - 2009-ben már elnyerte a hazai Pro Typographia aranyfokozatú díjat, illetve ugyanabban az évben a MAGMA pályázatán az Év Magazinja lett.

Az idén ötödszörre kiosztott European Design Awards elismerésekkel a kontinens vezető dizájnújságjainak munkatársai közül válogatott tizenhárom fős nemzetközi zsűri a legjobbaknak ítélt forma- és arculattervezőket, webdizájnereket és tipográfusokat ismeri el, nyolc témakörben harminckét kategóriában. Minden kategóriában arany, ezüst és bronzérmeket osztanak - kategóriánként akár többet is, ugyanakkor nem mindig ítélik oda minden kategóriában az összes elismerést -, illetve van három különdíj is. Az összes kitüntetett termék bekerül az évente kiadott EDAwards-katalógusba.

Múzeum Café_részlet
Múzeum Café_részlet

A MúzeumCafé arculattervezője és művészeti vezetője Salát Zalán Péter, a lapterv megvalósításában mellette Lencsés Dávid, Suszter Viktor és Németh Dániel vesznek részt, a magazin illusztrátora Kovács Lehel. A kiadvány képszerkesztője és első számú fotográfusa a többek között World Press- és Sajtófotó-díjas Dezső Tamás (aki egyébként ugyancsak a közelmúltban nyerte el az egyik legjelentősebb amerikai fotográfus-elismerést, a Center Award fődíját, amivel több ottani, például egy-egy Santa Fé-i és New York-i kiállítás lehetősége is jár), őt munkájában Kovalik Máté segíti. A MúzeumCafé első főszerkesztője F. Tóth Benedek volt, tavaly március óta pedig Martos Gábor áll a lap élén.