Árpád

Mozgóképek az éterben

2011.06.07. 09:45

Programkereső

M Tóth Évával az animáció történetét feldolgozó kötete, az Aniráma kapcsán beszélgettünk.

M Tóth Éva igazán sokoldalú személyiség. Tervezett könyvet, készített reklámot és tv-főcímet. Szerkesztett és vezetett televíziós műsort, grafikusként számos galériában állított és állít ki. Mindezek mellett pedig egyetemen tanít, és animációs filmeket készít. Vagy éppen könyvet ír róluk.

- Animare necesse est, animálni márpedig muszáj. Talán nem tévedek nagyot, ha elhivatott krédóként olvasom a kortárs animációs mesterekről készített portrésorozatának címét. Pontosan mi jelenti önnek a motivációt az animációs mozgóképek készítéshez, vagy - ahogy az Aniráma című könyvében teszi - az animációról való beszédhez?

M Tóth Éva (Alapfy László fotója)
M Tóth Éva (Alapfy László fotója)

 - Azt hiszem, mindnyájan szenvedélyből foglalkozunk ezzel a műfajjal. Mindenki, akit az animációs filmkészítés világából ismerek. Mi erre tettük fel az életünket ‒ egy jelentős részét legalábbis biztosan. Az animáció ugyanis olyan kifejezési lehetőség, amelyben sokféle művészeti terület összpontosul. Kitűnően alkalmas ezért a sokfelé érdeklődő, kicsit talán szétszórt személyiség számára - amilyennek én magamat is gondolom -, mivel több irányból lehet közelíteni egy gondolathoz, problémához. Az ismeretek, élmények megosztása pedig egy idő után szerintem természetes igénnyé válik. Kiváltképpen akkor, ha a hivatalos művészettörténetben, művészettudományban alig esik szó az animációról. Ezt szerencsére már csak bizonytalanul tehetem hozzá, hiszen az utóbbi időben egyre több fiatal művészettörténész, filmesztéta fordul érdeklődéssel és felkészülten az animációs mozgóképek felé. 

- Az Aniráma vállaltan szubjektív. Karon ragad, és kiszólásokkal, ajánlásokkal, hangsúlyokkal és kihagyásokkal vezet végig az animációs filmkészítés történetén. Az első leütéstől fogva ilyennek szánta, vagy írás közben alakult így a könyv hangvétele?

- A könyvben azokat az élményeimet próbálom megfogalmazni, és azokat a történelmi tényeket egymás mellé rakni, amelyek számomra is érdekesek, fontosak voltak. A bevezetőben szabadkozom is emiatt, mert az Aniráma feltehetően nem egy konvencionálisan szakszerű, teoretikus megfontolások alapján készült mű. Ha egy filmtörténész, vagy esztéta írta volna meg, bizonyosan más szerkesztőelvek vezérlik. Más csomópontokat, más csúcsokat emelt volna ki az animáció történetéből, és valószínűleg más lett volna a kötet hangvétele is, hiszen az illető kívülről, objektivitásra „kárhoztatva" lett volna kénytelen fogalmazni. Én viszont - miután benne élek, dolgozom - nagyon rosszul éreztem volna magam, ha távolságtartóan, szikár objektivitással kell szólnom az animációról. Kezdettől úgy éreztem, hogy csupán szubjektív szemszögből érdemes láttatnom a műfajt. Amennyiben így sikerült az animációs mozgókép iránti érdeklődést felkeltenem, netán néhány tudós kollégát is felbosszantanom és alaposabb, összetettebb munkák írására buzdítanom, akkor az Aniráma már el is érte a célját. Jómagam pedig örömmel veszem majd a kezembe a bizonyára már készülő vaskos és alapos köteteket.

Leo és Fred
Leo és Fred

- Milyen a könyv visszhangja, hogy fogadta a szakma?

- Úgy tapasztalom, a szakma jó része örült a megjelenésének. A kollégáimtól anyaggyűjtés közben is rengeteg segítséget kaptam. Talán várták is, hogy napvilágot lásson végre egy ilyen tartalmú munka. Befejezni azonban rettenetes volt. Öt perc sem telt el, hogy kitettem a végére a pontot, és máris arra gondoltam, milyen jó lett volna még, ha erről, meg amarról is szó esik. Úgy gondolom, a könyv hossza elegendő az érdeklődés felkeltéséhez, azt azonban én is tudom, hogy a magyar animáció történetéről szóló fejezetet sokkal bővebben, gazdagabban is lehetett volna tárgyalni. A lapszéleken szereplő képek mérete is racionális döntés eredménye. Egyszerre törekedtem ugyanis a szellős, esztétikus megjelenésre és a minél sokszínűbb tartalom összefésülésére. Tervezőgrafikusként pedig irányítani szerettem volna leendő olvasóim figyelmét. Lehet, hogy ez a döntés túl szikár szerkezetet eredményezett, de vállalom.

Aniráma borító
Aniráma borító

- A könyv bevezetőjében röviden ír az animáció-készítők családjába való megérkezéséről, beköltözéséről. Érdekelne, hogy fest manapság ez a família, a magyar animációs szakma?

- Mindenekelőtt szétszórtan. A stúdióháttér ugyanis bizonytalanná vált, és ez szétzilálta ezt a jó kis közösséget. A szétszóratás abból a szempontból üdvös viszont, hogy sokszínűbb, szabadabb alkotást, nagyobb mozgásteret produkált. A kilencvenes években végigéltem egyrészt a Pannónia Filmstúdió végnapjait, reklámügynökségi tervezőként pedig volt szerencsém a legújabb számítógépes technológiával találkozni és dolgozni. Úgy érzem, korábban egyfajta filozofikus, felelős gondolkodásmód hatotta át az animációs filmkészítést. Mára a komolyság terhe mintha lekerült volna a filmesek válláról. Mostanában kevesebb vesztenivalóval, és több javítási lehetőséggel lehet mozgóképet létrehozni, és ettől az animációs műfaj felelőssége is megkopott. Így a legújabb idők lehetőségei, sokoldalú eszköztára és szabadságfoka dacára, napjainkban mintha súlytalanabbá vált volna az animáció is. 

- A demokratizálódás azért lehetőségekkel is kecsegtethet. A zenébe például frissességet csempésztek a saját készítésű zenék.

- Persze. Tanárként én is élvezem, hogy olyan fiatalokkal találkozom, akik technikai tudással és praktikus élményekkel felvértezve érkeznek az egyetemi, főiskolai művészeti képzésbe. A számítógépes programok világa azonban nem törli el végképp a hagyományos filmkészítési módokat és attitűdöt. Azt tapasztalom, hogy minél elkötelezettebben érdekel valakit az animáció, annál inkább keresi a kapcsolatot a régi mesterekkel, annál nyitottabb a műfaj klasszikus hagyományaira. Rengeteg mozgókép kering az éterben, kevés ugyanakkor az olyan, amelyik öt, vagy akár csak egy év múlva is érdekes lesz még, ami igazi műként tud létezni. Úgy vélem, sokakban azért alakul ki egyfajta felületesség, mert a képeket, képsorokat mostanság hamar össze lehet dobni. Világunkat a gyors létrehozás és fogyasztás jellemzi, és ez, sajnos, nem kedvez azoknak a műveknek - legyen szó irodalomról, zenéről, filmről - amelyek nehezebben adják meg magukat, amelyekre több időt kell szánni. De azt hiszem, mégis azok az alkotások viszik előre az egyes műfajokat, ígyaz animációt is, amelyek vállalják az autonómiát és nem igényeket szolgálnak ki, hanem igényeket teremtenek. 

Macskássy Gyula: Peti és a gépkutya
Macskássy Gyula: Peti és a gépkutya

- Készül új filmmel? 

- Karinthy Capilláriájából próbálok egy operanimációt festeni, kollázsolni, Vidovszky László nagyszerű hang-képeire, kiváló animációs kollégák közreműködésével, immár 2003 óta. Hét év alatt állítólag az emberi test egészen a sejtekig kicserélődik. Nos, a 2003 óta eltelt időben ebben a filmben is nagyon sok minden változott. Néha magam is elbizonytalanodtam, elkészül-e valaha, hisz annyira lehetetlenek a körülmények, és olyan sok energiát rakunk a bizonytalanba. De amíg van szufla bennem és az alkotóközösségünkben, addig csináljuk. Bízunk benne, hogy akár eklektikus torzóként is érzékeltetni tud majd valamit az eredeti ötletből. Ötletek, inspirációk, persze továbbra is vannak. És éppen azért, mert az animációhoz való viszonyomat a már említett szenvedély jellemzi, nem valamiféle merev szakmai menetrend, az ötleteimet akár irreális körülmények közt is igyekszem megvalósítani. 

M Tóth Éva: Aniráma - Animációs mozgóképtörténet, Kortárs Könyvkiadó 2010, 128 oldal, 3500 Ft.