Szilárda

Miklós Hajnal az új K&H ösztöndíjas

2011.06.27. 11:33

Programkereső

Ötödik alkalommal osztotta ki alkotói ösztöndíját a K&H Csoport.

Ötödik alkalommal ítélték oda a K&H Csoport féléves alkotói ösztöndíját. A fél éven át, havonta 125 ezer forintos ösztöndíjat ‒ Sándor Krisztián, Födő Gábor, Kovács Budha Tamás és Navratil Judit után ‒ Miklós Hajnal kapta meg.

Miklós Hajnal1
Miklós Hajnal1

Az ösztöndíj mellett műtárgyvásárlással is támogatta a kortárs művészetet a K&H. A pénzügyi csoport évek óta építi gyűjteményét, azonban most először hirdettek pályázatot műtárgyvásárlásra is. Erre az opcióra is számtalan munka érkezett, melyek közül, a zsűri javaslatai alapján, Csató József Hoztam neked virágot (2010), Szabó Klára Petra Chillin, Olvasható ruhák sorozat (2010) és Misetics Mátyás Mesterséges fények no.5 (2007) című alkotásai kerültek a vállalati gyűjteménybe.

A pályázattól függetlenül pedig négy további mű is gazdagítja a kollekciót: Révész László Memóriagyakorlat (2009), Csiszér Zsuzsi With Christo (2011), Ferenczy Zsolt Landover IV. (2009) és a legutóbbi ösztöndíjas, Navratil Judit Könnygyári munkás (2010) című műve.