Pandora, Gabriella

Design Terminál az Erzsébet téren

2011.06.30. 16:46

Programkereső

Hosszú huzavona után, pénteken megnyílik a Design Terminál.

A hazai designerek bemutatkozó terepeként, találkozóhelyként fog funkcionálni a hosszú várakozás után július 1-jén, pénteken megnyíló budapesti Design Terminál. Az egykori Erzsébet téri buszpályaudvar épületében étterem és design shop is helyet kap majd ‒ hangzott el a Design Terminál épületében csütörtökön tartott sajtótájékoztatón.

Mint Englert Róbert, az intézmény igazgatója elmondta, a kiállítóhely a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) támogatásából és saját bevételekből fog gazdálkodni. Példaként a majdan étteremként funkcionáló B épület bérbeadásából származó bevételeket és a kiállítások jegybevételeit említette. A pályázat útján kiválasztott igazgató szerint a büdzsé megtervezése jelenleg is folyamatban van, ezért pontos számokat egyelőre nem akart mondani.

A korábban marketingkommunikációval, weboldalak tervezésével foglalkozó igazgató az MTI-nek arról is beszélt, hogy feladatának elsősorban a designkultúra színvonalának emelését, a komoly érdeklődést kiváltó programok szervezését és az épület hasznosítását tartja. „Egy olyan találkozótermet is létre szeretnénk hozni, ahol a hazai designkultúra képviselői és a design iránt érdeklődő közönség találkozhat" ‒ fogalmazott, tervei között megemlítve, hogy nyílt napokat, konferenciákat is fognak szervezni.

Nagy Anna kormányszóvivő beszédében emlékeztetett arra, hogy sokan úgy vélték, az épületre „már csak a buldózer vár". Mint a szóvivő elmondta, a kormányváltás után a KIM úgy határozott, életet lehel az épületbe, mivel „Azt reméljük, hogy nemcsak a főváros, hanem általában a magyar designkultúra központja, szíve-lelke lesz."

Az első kiállítás a Gombold újra! Divat a magyar című öltözéktervezési pályázat legjobb munkáit mutatja be. Nagy Anna felidézte, hogy a KIM, a Design Terminál Nonprofit Kft. és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem közös pályázatára több mint 400 terv érkezett, amelyből a legjobb 35 kollekciót májusban már a nagyközönség is megtekinthette a Szépművészeti Múzeumban rendezett divat-show-n. A kiállítás a tervek szerint három hónapig lesz látható, a következő program már a Design Héthez fog kapcsolódni.

A sajtótájékoztatón megjelent Gyöngyösi Renáta tervező, aki megnyerte a Gombold újra-pályázatot Metallic-Folklór című kreációjával. Gyöngyösi Renáta arról beszélt, hogy az első helyezés számára rengeteg lehetőséget hozott, példaként megemlítette, hogy jelenleg Zoób Kati műhelyében dolgozhat. Az MTI kérdésére elmondta, kreációjához a dunántúli népviseletekből merített ihletet. „A népies viseletet egyesítettem a metálos fényességgel, csillogással. A fémkellékeket, a szegecseket, patentokat a hímzéses rátétek helyett használtam" ‒ fogalmazott, majd hozzátette: a célja a látványos sziluett ‒ hangsúlyos váll, karcsú derék, terjedelmes csípő ‒ létrehozása volt.

Gyöngyösi Renáta győztes kollekciója
Gyöngyösi Renáta győztes kollekciója

A design központ megalapítását még 2004-ben jelentette be az akkori kormány, az eredeti tervek szerint a műemléképület egykori indulási oldalán kiállítások, könyvtár, irodahelyiségek kaptak volna helyet, a B épületbe cukrászdát, kávéházat, esetleg éttermet képzeltek el. A megnyitást 2006-ra tervezték, a felújítás akkorra el is készült, ám az épületet tervezési és kivitelezési problémák miatt nem lehetett átadni. A hiányosságok pótlására újabb beruházás indult, ám 2009-ben még az ideiglenes használatba vételi engedélyt sem kaphatta meg az egykori buszpályaudvar. A történtek miatt 2010 januárjában hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények gyanúja miatt nyomozás indult a Design Terminál ügyében. Sajtóértesülések szerint az eredetileg 450 millió forintra tervezett beruházás végül több mint 900 millió forintba került.

A kormányváltást követően a tulajdoni jogok a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től és a Magyar Szabadalmi Hivataltól átkerültek a KIM-hez, a szakmai felügyeleti szerv a Balassi Intézet, a KIM háttérintézménye lett.