Szilárda

Őszi kortárs seregszemle

2012.09.24. 11:13

Programkereső

Egy színházi, két zenei ősbemutató és négy magyarországi bemutató várja október 5. és 14. között a 21. Café Budapest közönségét.

A fesztiválon fellép a Chunky Move ausztrál társulat, valamint az izraeli Niv Sheinfeld és Oren Laor Dance Projec is. Vitézy Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a sokrétű műsor 59 eseménye 41 helyszínen valósul meg, közülük nyolc esemény ingyenesen látogatható. Az Erzsébet téren, a városháza mögötti területen az új café budapEST BÁR is nyitva áll majd.

Café Budapest 2012 - sajtótájékoztató (Varga Melinda, Vitézy Zsófia, Szomolányi Janina)
Café Budapest 2012 - sajtótájékoztató (Varga Melinda, Vitézy Zsófia, Szomolányi Janina)

Idén az elektronikus zene és a fény összjátéka kerül előtérbe a fesztiválon. Az elektronikus zenei programokon hazai DJ-k lépnek fel, a fesztivál egyik kiemelkedő eseményeként pedig október 6-án a Műcsarnok főhomlokoztatát színezik be a 2012-es Paint Up! Visualpower virtuális épületfestő verseny döntősei (a verseny részleteiről itt olvashat). A fesztivál első két napján, a Jazz maratonon három-három koncertcsoportban lépnek fel rangos zenészek és fiatal tehetségek a Budapest Jazz Clubban és a Hollán Ernő utcában, a sorozatot pedig Szakcsi Lakatos Béla zárja meglepetés vendégeivel - részletezte az őszi fesztivál igazgatója, Szomolányi Janina. Október 11-én, a Kortárs Galériák Éjszakáján 25 galériába lehet majd elmenni, a Bartók Béla úttól az Andrássy útig.

Café Budapest 2012 - sajtótájékoztató (Kálomista Gábor, Varga Melinda, Vitézy Zsófia, Szomolányi Janina)
Café Budapest 2012 - sajtótájékoztató (Kálomista Gábor, Varga Melinda, Vitézy Zsófia, Szomolányi Janina)

A Dán Kulturális Intézet támogatásával érkezik Budapestre, a Nemzeti Színházba a Hotel Pro Forma, amely a War Sum Up című manga operát adja elő. A dán társulat és a Lett Nemzeti Opera közös produkciója a japán nó színház hagyományait fejleszti kortárs operává. A Thália Színházzal közös produkció az EMKE - volt egyszer egy kávéház... című zenés játék, Garaczi László munkája. "Kortárs mű ez abban az értelemben is, hogy az EMKE első korszakában, az első világháború ideje táján neves kortárs művészek vitatkoztak asztalainál. A zenés játék szereplői azonban a második világháború éveiből visszatekintve elevenítik meg a több idősíkon játszódó történetet" - mondta el a produkció rendezője, Bagó Bertalan. A temesvári Csiky Gergely Állami Színház és a budapesti Forte Társulat koprodukcióban Ibsen Peer Gyntjét hozza el, a temesvári premiert szeptember 18-án tartották.

A Trafóban tartják a kortárs komolyzene meghatározó alakjainak, Sáry Lászlónak és Sáry Bánknak a közös szerzői estjét a Kockadobás című kamaramű és az Égkő című darab ősbemutatójával. Szomolányi Janina kitért arra is, hogy először rendezik meg az Országos Slam Poetry Bajnokságot. A középkori dalnokversenyekhez hasonlítható, az amerikai kocsmakultúrából önálló műfajjá vált slam poetry a kortárs költészet, a rap és a stand-up sajátos elegye. A döntőt szintén a Trafóban tartják.  Vitézy Zsófia bejelentette azt is, hogy a március 22. és április 7. között megrendezendő Budapesti Tavaszi Fesztivál honlapján csütörtöktől olvashatók a programok, többek között Patrica Petitbon szoprán estjére, a Les Musiciens du Louvre, Joshua Bell és mások koncertjére jegyezhetők elő belépők.