Zsuzsanna

Fekete György kitölti mandátumát az MMA élén

2013.02.13. 16:45

Programkereső

Az MMA elnökének mandátuma jövő novemberben jár le. A Heti Válasznak adott interjúban elmondta: addig viszont mindenképpen marad, annál tovább viszont nem. A Műcsarnok igazgatásáról így fogalmazott: "nem mi irányítjuk majd - csupán kinevezési jogunk lesz."

"Kihordtam" a csecsemőt, most szokik le az anyatejről, el akarom juttatni az iskoláig" - indokolta Fekete György, hogy miért nem távozik az MMA éléről. A Heti Válasz február 14-i számában megjelenő interjú előzetes összefoglalóját a lap szerkesztősége még február 13-án juttatta el az MTI-nek.

Fekete György, Magyar Művészeti Akadémia, MMA
Fekete György, Magyar Művészeti Akadémia, MMA

Botrányt okozó nyilatkozataival kapcsolatban Fekete először szólal meg és elárulja: félremagyarázták azt, amit Konrád Györgyről nyilatkozott. Mint mondta, esze ágában sincs és nem is volt megkérdőjelezni az író magyarságát, s centivel, dekával nem mérik a nemzeti elkötelezettséget sem. Azt mégsem tudta megmondani, hogy Konrád vagy mondjuk Esterházy Péter meghívást kap-e majd az egyetlen, köztestületként működő magyar művészeti szervezetbe. Fekete György az interjúban mindenesetre tisztázza, mit csinált az ötvenes években: egy Király Béla által aláírt igazolvánnyal bizonyítja 1956-os nemzetőr tevékenységének tényét, valamint beszámol arról is, hogyan végezhetett ennek ellenére 1957-ben, s építhetett fényes karriert a hetvenes-nyolcvanas években. Azoktól pedig, akik bandaszellemet, ideológiai egyoldalúságot emlegetnek az akadémiával kapcsolatban, Fekete "csak annyit kérdez": ugyan hol, kik listázzák a tagjainkat? Honnan tudják, hogy ideológiailag ki hová tartozik?

Arról, hogy a Műcsarnok tulajdonjogát az MMA kapná meg, Fekete György úgy fogalmazott a lapnak: "A kulturális értelmiség jó része először nyilatkozik, aztán kérdez - ha egyáltalán. Azoknak, akik december 28-án a Műcsarnokban támadtak engem, nem kellett volna megkérdezniük előbb, mi a tervünk a Műcsarnokkal?" Beszélt arról is, hogy Andy Vajna néhány hete nála járt. "Ha akkor nem jutott eszébe rákérdezni a témára, telefonon is megtehette volna utólag. Eszünk ágában sincs bekebelezni a filmkészítést, ahogy a múzeumokat és a színházakat sem. A Műcsarnoknak pedig lesz új igazgatója, nem mi irányítjuk majd - csupán kinevezési jogunk lesz" - fogalmazott Fekete György a Heti Válasznak.