Etelka, Aletta

Colin Ford: "Nem szabad elfelejtenünk a mestereket"

2013.05.04. 06:58

Programkereső

A magyar fotográfia 1950 és 1998 közötti időszakáról ad áttekintést a KOGART Ház május 9-én nyíló Analóg című kiállítása. Az eseményhez kapcsolódó album előszavának szerzőjével, a kiállítást megnyitó Colin Forddal beszélgettünk. INTERJÚ

- Hogyan került kapcsolatba a magyar fotográfiával?

- Én írtam 1979-ben André Kertész első nagy londoni kiállításának katalógusát, amit a londoni Serpentine Galériában rendeztek, majd New Yorkba utaztam, hogy interjút készítsek vele a BBC számára. Kertésszel kapcsolatos kutatásaim során észrevettem, hogy milyen sok fontos fotográfust adott Magyarország a világnak. Tizennyolc évvel később ez a felismerés vezetett a magyar fotográfia történetéről szóló Magyar kapcsolat című kiállításhoz, mely a sajtófotó kialakulására koncentrált, és amely műfaj véleményem szerint magyar gyökerekkel rendelkezik. Ezt a kiállítást később, 1989-ben a Műcsarnokban is bemutatták, a fotográfia születésének százötvenedik évfordulója alkalmából.

Colin Ford - Reiss-Engelhorn Museum, Mannheim
Colin Ford - Reiss-Engelhorn Museum, Mannheim

- Mi tette különlegessé ezeket a képeket? Miben tértek el a magyar fotóművészeti alkotások a kelet-európai térségből származó, nem magyar fotósok képeihez képest?

- Természetesen nagyon sok jó fotográfus érkezett Kelet-Európából, nemcsak Magyarországról. Azonban ahogy a Körmendi-Csák 20. századi Fotográfiai Gyűjtemény albumának előszavában említettem, egyszerűen mégis úgy tűnik, többen származtak Magyarországról. Az is igaznak mondható, hogy arányosan több magyar emigrált Nyugat-Európába és Amerikába, mint más országok nemzetei. Így a nyugatiak többet tudnak a magyarokról. Robert Capa mondta egyszer, hogy "nem elég, ha tehetséges vagy, magyarnak is kell lenned."

- Az ötvenes évek utáni magyar fotográfiáról kevesebbet lehet tudni. Ön mit tapasztalt a kutatásai során, mennyire vannak ott a köztudatban például a hetvenes évek szociofotósai?

- Azt hiszem, egyik sem igazán ismert. Amikor 1987-ben a brit Nemzeti Fotográfiai, Film és Televízió Múzeumban bemutattam tíz élő magyar fotográfust - Baranyai Andrást, Benkő Imrét, Dallos Lászlót, Fejér Ernőt, Féner Tamást, Fuszeneker Ferencet, Kerekes Gábort, Korniss Pétert, Török Lászlót, Urbán Tamást - sokszor mondták nekem, hogy a többségük azelőtt soha nem szerepelt külföldi kiállításokon. A 2011. évi londoni Szemtanúk című kiállítás az öt világhírű magyar származású fotóson kívül további harmincöt kiváló magyar fotográfus alkotásait mutatta be.

Colin Ford
Colin Ford

- Az Analóg című album előszavában azt írja, hogy az 1989 utáni magyar fotográfia már korántsem annyira érdekes, mint a rendszerváltást megelőző évtizedekben volt. Mi lehet ennek az oka?

- A globalizáció éppen annyira hatott a művészetre, mint amennyire hatott a fogyasztásra, a banki szolgáltatásokra, a könyvkiadásra és az életünk szinte valamennyi területére. Nyilvánvalóan kiváló fotográfusok dolgoznak ma Magyarországon, mint ahogy más országokban is, a magyar fotósok azonban már nem próbálnak meg másképp alkotni, mint ahogy más nemzet fotográfusai.

- Ma nagyon átalakulóban van a hagyományos értelemben vett fotográfia. Ön szerint mi ennek a műfajnak a jövője?

- Ez az egyik legnehezebb kérdés. A digitális forradalom óta a fotográfusok sem nyugaton, sem keleten nem látják már szükségét a kémiai anyagoknak, a sötétkamrának, kurátoroknak, szerkesztőknek vagy kiadóknak.  A fotóval foglalkozó magazinok megszűntek, és már az újságok is sokkal kevesebb fotográfust foglalkoztatnak, mint korábban. Az a mód, ahogyan a fotográfusok pénzt kerestek a 20. században, az mára már teljesen eltűnt.

- Az album címe az, hogy Analóg. Ön szerint van lényegi különbség az analóg és a digitális képkészítési technikák között?

- Nem gondolom, hogy van lényeges különbség, legalábbis nem a néző számára. A fotográfusoknak természetesen új technikai tudást kellett elsajátítaniuk, és rájöttek, hogyan lehet képeket készíteni kevésbé ideális fényviszonyok között is, sokkal könnyebben tudják számítógépen megváltoztatni a felvételeket, mint korábban tették ezt a sötétkamrában. Az eredmény azonban olyan digitális nyomat, amely épp annyira erőteljes, megidéző és művészi, mint egy analóg kép esetében. Az is igaz, hogy gyakorlott kezek ezt az idős fotokémiai eljárást reprodukálni tudják a modern nyomatokon úgy, hogy szinte közelebb kerülünk a régmúlt fotográfiáinak érzéséhez, mint az eredeti régi filmek esetében.

Bánkuti András fotója
Bánkuti András fotója

- Amikor a magyar fotográfiáról beszélünk, leginkább a múlt század meghatározó alakjai jutnak eszünkbe: Kertész, Capa, Brassai, Munkácsi, Moholy-Nagy. Ön látja ennek a névsornak folytatását ma Magyarországon?

- Elég sok fotográfuson - akik szerepelnek a Körmendi-Csák 20. századi Magyar Fotográfiai Gyűjteményben - érezhető a korábbi nagy mesterek hatása. Azonban minél közelebb kerülünk a jelenhez, annál kevésbé tűnik ez az állítás igaznak. Nagyjából megszűnt az érdeklődés azok után a fotográfiák után, amilyeneket az ikonikus fotóművészek készítettek. Napjaink fotográfusainak másképpen kell fotózniuk, és másképpen kell látniuk. Személy szerint remélem, hogy a Körmendi-Csák Gyűjtemény, ameddig lehet, fenntartja a régi művészet és tudás szellemét. Nem szabad elfelejtenünk a fotótörténet ikonikus nagymestereit. Ez az egyik oka annak, hogy legutóbbi budapesti látogatásomkor javasoltam: helyezzenek emléktáblát Robert Capa és fiatalabb testvére, Cornell pesti lakásának házára. Boldog vagyok, hogy ennek eredményeképpen Robert Capa születésének 100. évfordulóján, október 22-én ezt az emléktáblát felavatják.