Valér

Elhagyták a Lumút a múzeumfoglalók

2013.05.21. 13:45

Programkereső

Átlátható kultúrpolitikát követelve jelképesen lezárták az Emberi Erőforrások Minisztériuma épületének bejáratát május 21-én az Összefogás a Kortárs Művészetért csoport tagjai, miután végleg elhagyták a Ludwig Múzeum 12 napja elfoglalt lépcsőjét.

Az egyetemi hallgatókat, képzőművészeket, kurátorokat tömörítő csoport május 9-én vette birtokba a Lumú előterét, a többi között a múzeum igazgatói pályázata anyagainak nyilvánosságra hozatalát követelve.

Az Emmi elé vonultak a múzeumfoglalók
Az Emmi elé vonultak a múzeumfoglalók

A Balázs Anna, a csoport egyik szóvivője által felolvasott keddi petíciójuk szerint a kultúráért felelős tárca továbbra is átláthatatlanul és szakmai egyeztetés nélkül működik, miközben a médiában ennek ellenkezőjét állítja. Felidézték, május 9-én egyeztetésre hívták Balog Zoltán minisztert, amire a tárca egyoldalú tájékoztatási ajánlattal válaszolt, ezt azonban a csoport elfogadhatatlannak tartotta, így továbbra is elfoglalva tartotta a Lumú előterét, kulturális és civil fórummá nyilvánítva azt.

A demonstrálók hangsúlyozták, a múzeumfoglalás befejeztével sem adják fel követeléseiket: a kulturális irányítás átláthatóságát, az intézményi és szakmai autonómiát, a forráskivonások leállítását, az elvont források kompenzálását, valamint a közérdek és a közhaszon figyelembevételét a támogatások elosztásánál.

Elvárják továbbá a szakmai alapú kulturális döntéseket, a párbeszédet a kultúra és kultúrpolitika szereplői között - közölték. A flashmob végén a résztvevők bejelentették: átvonulnak a Belügyminisztérium épülete elé, hogy szolidaritásból csatlakozzanak a nemzetbiztonsági törvény tervezett módosítása ellen ott zajló demonstrációhoz.

Az Összefogás a Kortárs Művészetért csoport tiltakozása a Ludwig Múzeumnál 2013.05.09-én
Az Összefogás a Kortárs Művészetért csoport tiltakozása a Ludwig Múzeumnál 2013.05.09-én

A minisztérium korábban többször is hangsúlyozta, hogy mindenben a törvény szerint járt el a Lumú igazgatói pályázatával kapcsolatban, és felhívta a figyelmet arra, hogy a Lumú igazgatójának öt évre szóló megbízatása 2013. február 28-án lejárt, emiatt a tárca a jogszabályi előírásoknak megfelelően az intézmény igazgatói posztjára pályázatot írt ki, és a Lumú következő igazgatóját törvényes és demokratikus úton fogja kinevezni az emberi erőforrások minisztere.