Árpád

Idén is lesz Art Market Budapest a Millenárison

2013.05.31. 16:30

Programkereső

Kelet-Európa vezető kortárs képzőművészeti vásárának szervezői idén 20 ezernél is több látogatóra és növekvő nemzetközi érdeklődésre számítanak. A harmadik Art Market Budapestet ismét a Millenárison, de nagyobb helyen rendezik meg november 28. és december 1. között. A rendezvény továbbra is ingyenesen lesz látogatható. VIDEÓVAL!

2011-ben első alkalommal került megszervezésre a rendezvény az Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár, mely az elmúlt két évben számos tekintetben a régió vezető nemzetközi képzőművészeti vásárává vált, Magyarországon pedig az egyetlen ilyen típusú program. A rendezvény tavaly 16 ezer látogatót vonzott négy nap alatt, idén már 20 ezer látogatóra számítanak. Tavaly a látogatók 450 művész munkáival találkozhattak 6000 négyzetméteren, ez a kiállítótér belső átalakításokkal tovább nő.

A nemzetközi kontextusnak és a jelentős külföldi látogatottságnak köszönhetően a vásár a kortárs magyar képzőművészet számára különösen hatékony bemutatkozási lehetőséget jelent. A kiállítókat idén is szakmai kuratórium értékeli, amely külföldi galériatulajdonosok bevonásával nemrég tovább bővült. Az Art Market Budapest olyan művészeti, társadalmi és társasági esemény, amely látványos és élvezetes formában teszi a képzőművészetet könnyen hozzáférhetővé.

A vásárra idén egyetlen kiemelt témát választottak: a kurátori kiállítás a migráció kérdését járja körül mint társadalmi jelenséget, illetve ennek művészeti feldolgozásait mutatja be. A La Grande Migration munkacímű program keretében elsősorban a kiállítók által képviselt művészek bevonásával létrejövő kurátori kiállításon, illetve kiegészítő szakmai programelemek keretében kerül bemutatásra ez a regionálisan és globálisan is releváns téma.

Art Market Budapest 2011
Art Market Budapest 2011

Az Art Market Budapest keretében az eddigi két évben összesen 14 ország galériái mutatkoztak be, de már most látszik, hogy a résztvevő országok száma tovább növekszik majd. Komoly nemzetközi eredmény, hogy már a vásár második évében több külföldi, mint hazai kiállító várta a közönséget. A vásáron eddig valamennyi jelentős magyarországi kortárs galéria bemutatkozott, a hazai kiállítók tekintetében a vásár szervezői 2013-ban arra törekszenek, hogy a nemzetközi vásárokon rendszeresen kiállító, magas szakmai színvonalat képviselő vezető galériák az eddigieknél is hangsúlyosabban mutathassák be koncepcióikat.