Etelka, Aletta

Chagall és Ámos, Nap és Hold

2013.09.17. 06:58

Programkereső

Izgalmas, de végső soron tragikus összehasonlítást kínál Marc Chagall és Ámos Imre kettős kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában. Zipernovszky Kornél KRITIKÁja.

Chagall fantáziával teli játékossága éles kontrasztban áll Ámos érett és kései, szürreálisan is súlyosan valóságos képeinek tragikumával, noha hasonlóságukat is ezerféleképpen meg lehet ragadni - ez az elsődleges következtetés, amelyet a kettős tárlatot végigjárva levon magának a látogató. De van egy olyan pont, amely minden összehasonlítást felülír, ez a kiállítás felfoghatatlanul tragikus vonatkozása, amit a lineárisan ábrázolt életrajzi kronológia mutat meg.

Ámos 1907-ben született, feltehetően 1945-ben halt meg, festészetének termékeny évei a harmincas évek elejétől kezdődően bontakoztak ki. Életét egy Buchenwaldhoz tartozó koncentrációs táborban oltották ki, de az utolsó évek állandósult munkaszolgálatos kínzatása miatt a negyvenes évek elejétől már egyre kevesebb ideje és lehetősége maradt táblaképeket festeni. Az egy egész évszázadnyi életet végigvarázsló Chagallról (1887-1985) ez a kiállítás úgy ad viszonylag teljes, bár erősen sűrített képet, hogy 1914-től haláláig tekinti át az ouevre-t. A folyosón az életrajzi vonal mentén lépkedve, a kettejüknek megadatott időtáv közötti iszonyatos különbséget fizikailag is átérezve az ember mélyen megrendül. A kiállítás létrehozói azt is elárulták, hogy a francia kurátorok, akik persze nem ismerték Ámost korábban, az elismerés mellett leginkább a sorsa feletti döbbenet érzését hangoztatták.

Marc Chagall: A vörös ló (részlet)
Marc Chagall: A vörös ló (részlet)

A két kiállítás eltérő koncepciója - párosításuk nyilván a levegőben volt, csak most az alkalom hozta létre - még jobban kiemeli ezt a sors- és időbéli, szomorú diszkrepanciát. Az Ámos Imre, a „magyar Chagall" - A háború örvényében 1937-1944 című tárlat Ámos és Chagall egyetlen személyes, párizsi találkozásától kezdve, 1937 nyarától dokumentálja Ámos művészetét haláláig, Chagallról viszont valóban teljes a keresztmetszet. A párizsi Musée du Luxembourg július végén zárt nagy sikerű kiállításának egy kiválogatott részét, hatvanöt képet hoztak el Budapestre, Chagall - Háború és béke között címmel. A Galéria munkatársai kitettek magukért, ami a múzeumi tér átrendezését-tervezését illeti, hogy az minél jobban megfeleljen a kiállítás céljainak.

A Chagall-tárlat a maga nemében tökéletes, nagyszerűen beosztott, könnyen áttekinthető és befogadható, és kiváló arányban állnak a kiegészítő információk a vásznakkal. Ha nem érezhető ki még nagyobb öröm az előző mondatomból, az csak azért van, mert nyílván nem én vagyok az egyetlen, aki régóta figyelem, kedvelem, kiállításaira külföldön is megpróbálok eljutni, tehát nagy meglepetést azért nem okozott. Chagallban a huszadik századi klasszikus modernizmus talán legnépszerűbb, sokat hivatkozott és sokat elemzett alakját tisztelhetjük, akinek képei mind számban, mind ismertségben a legnagyobb festőkével szerepelnek együtt a legnagyobb gyűjteményekben.

Marc Chagall: Élet (részlet)
Marc Chagall: Élet (részlet)

A kiállítás kurátora, Julia Garimorth-Foray, a Musée d'Art moderne de la Ville de Paris főmuzeológusa úgy fogalmazott, hogy Chagall híres motívumai körkörös formában, változatokban mindig vissza-visszatérnek. Ismerjük jól a hegedűst a háztetőn, a lebegő ifjú párt, és a többit. Amit nem sokan ismerhettünk, az a kiállítás csattanója, az 1964-ben festett Élet (La Vie) című hatalmas, háromszor négy méteres olajkép, afféle "számadás". Ez ugyanis eddig sosem hagyta el a Chagall utolsó lakásának helyszínén, a Franciaország legdélnyugatibb csücskében fekvő Saint Paul de Vence-i múzeumot.

Jellegzetesen uralja a Nap a képet, de enciklopédikus méreteibe belefér - mint az ismertetőből kiderül - nyolcvan különböző figura. Bár Chagallnál a figurális motívumok dekódolása sosem egyértelmű, például a menyasszony alakja utalhat akár a Szűzanyára, a szamáré pedig többnyire a festőére, afelől nem sok kétségünk lehet, hogy az Élet nem csak általában a létezésre, hanem konkrétan Chagall életére is vonatkozik. Baloldalt középről kezdve a szülői ház vehető ki, és az innen induló festő állandó vándorlásban lévő alakja is feltűnik: a puttonyos vándor az archetipikus bolygó zsidó, akibe Chagall sokszor képzelte önmagát, mint aki mindig érkezés és indulás között létezik. Hasonló életértelmezést közvetít a vásznakon gyakori föld és ég közötti lebegés, amivel kapcsolatban visszatérő gondolata a festőnek, hogy az ő sorsa a föld és ég közötti közvetítés.

Marc Chagall: La danse (részlet)
Marc Chagall: La danse (részlet)

Festészetének másik, meghatározó kettősségét a korábbi művekkel kezdve szépen dokumentálja a kiállítás: a kint és bent összeolvadásának, metafizikai átértelmezésének kompozíciós folyamatát. Chagall életrajzának olyan fontos szituációi is láthatók ezen a pompás főművön, mint a cirkuszi akrobaták, köztük az akrobata hegedűvel - a hegedű máshol is sokszor autobiografikus motívum, épp úgy, mint Ámosnál -, a zsidó házasság (a sátor alatt), Párizs madártávlatból, és az amerikai emigráció óta kifejlesztett technika, a kép a képben. Érdekes, hogy nagyon gyakran a keresztre feszített Jézus ábrázolódik így. Chagallnál a zsidóság és a kereszténység motívumai a lehető legtermészetesebben kapcsolódnak össze, például Jézus imaszíjas ábrázolásában.

Ámos, a holokauszt áldozata - persze nem csak Chagallhoz mérve - kevésbé ismert. Pedig... 1984-ben nyílt meg feleségével, Anna Margittal közös emlékmúzeuma Szentendrén, ahol '37-től kezdve rendszeresen dolgozott. Kiállították ezen kívül az utóbbi években képeit Berlinben, Pécsett, Dunaszerdahelyen, Pesten a Zsidó múzeumban, és a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában október végéig látható az Ámos Imre és a XX. század - kortárs összművészeti kiállítás. Félórás dokumentumfilmet forgatott róla Szakály István 2005-ben. Monografikus művet írt róla először Haulisch Lenke, később Egri Mária, majd Petényi Katalin; Kőbányai János és a Múlt és Jövő pedig a Szolnoki vázlatkönyvet és hátrahagyott írásait is kiadták. Képeit viszonylag nagy számban reprodukálták a reprezentatív Kieselbach- és Virág Judit-féle albumok. A jelenlegi tárlathoz Kolozsváry Marianna, a kiállítás kurátora nem csak a Galéria saját anyagából, hanem a szolnoki, kaposvári, győri stb. múzeumokból is válogathatott.

Ámos Imre: A festő (részlet)
Ámos Imre: A festő (részlet)

Ámos Chagallt korábban is ismerte, de egy szerencsés véletlennek köszönhetően feleségével együtt stúdiójában meg is látogathatta, amikor '37-ben Párizsba utaztak a világkiállításra és szakmai tapasztalatszerzésre. Radnótival már itt kibukkan az egyik életrajzi párhuzam: ő is járt a fény városában abban az évben. A személyes találkozásról a mesterrel részletes naplójegyzet, képeslap (Bedő Rudolfhoz, a műgyűjtőhöz, aki finanszírozta az útjukat) és két rajz is fennmaradt. Chagall, átnézvén magukkal vitt munkáikat, biztatta őket, hogy dolgozzanak Párizsban, fejlődésük és érvényesülésük ott könnyebb lesz, de ők nem követték ezt a tanácsot.

A tárlat második egysége az álom- és lélekképekre koncentrál. Az álom olyan fontos volt Ámosnak, hogy nevét is egy ideig így írta (Álmos), és versben is igyekezett az álmait megragadni. A nagykállói születésű festő családi neve Ungár volt, és először azért hagyta el, hogy ne keverhessék össze egy művész kortársával, de az, hogy végül az ószövetségi próféta nevénél maradt, már abba a történetbe illeszthető, amit sorsának felismeréseként írhatunk le. Bár a kiállítás nem követi szorosan a kronológiát, mégis nehéz figyelmen kívül hagyni a munkaszolgálat és a háború jeleinek elhatalmasodását képein. Önarcképein például, bár látomásos, szürreális elemeket használó festészetről van szó, minden kétséget kizáróan a kék színre festett arcú festő a halál ujjának érintését viseli.

Ámos Imre: Háború (részlet)
Ámos Imre: Háború (részlet)

Különösen döbbenetes ez a kettős arcképeknél, feleségét is lefestő képeknél, ahol a Társat más, élettelibb színekben láttatja. Az egyik ilyen kettős portrén, a kiállítás egyik fő tematikus egységében, feleségéhez kerül a korábban bízvást önéletrajzinak nevezhető hegedű. A Szolnoki vázlatkönyv, ami mintha Ámos Bori notesze lenne, a kiállításon nem csak eredetiben látható, hanem kivetített képeken is. A vázlatok egyre kevésbé koncentrálnak az otthoni idillről való álmodásra, inkább a háború okozta pusztításra, a végső fenyegetettségre. Sorsa beteljesülésének művészetét, az áldozat (a próféta, a Soa krónikásának) szerepének vállalását legteljesebben az utolsó előtti terem, az apokaliptikus képek mutatják meg a látogatónak.

Bár szinte csak illusztratív felfogásban készült, így is óriási erejű a János jelenéseinek konkrét helyeit megjelenítő Apokalipszis-sorozat, amely sajnos befejezetlenül maradt. Ugyancsak nem lehet szó nélkül elmenni a Háború és Béke című képpár mellett. Szimbolikájának legfontosabb elemei, amelyek egy része közvetlenül rokonítható Chagalléival: a halál angyalának különböző megjelenési formái, az emberi pusztítást egyértelművé tevő fűrész, amely csonkolja a fát, a halotti lepel és a halotti ruha, a gyertya, Jákob lajtorjája, a galamb, az égő óra, az órát megállítani nem tudó angyal, az égő ház, stb.

Ámos Imre: Sötét idők (részlet)
Ámos Imre: Sötét idők (részlet)

Különös megvilágításba és szituációba kerülnek a békés otthon és a múlt rekvizítumai, többször visszatérő motívum a legendás nagykállói rabbinak, Eizik Taubnak a síremléke, amelynek lángok csapnak ki a tetejéből (Az égő zsinagóga). Egyértelműen tragikus utalásokat hordoz az Ámos képein vissza-visszatérő Hold, a fogságban, a fronton és a koncentrációs táborban lévők tekintetét vonzó égitest, amely őket az otthonukra emlékezteti, ami Ámosnál az idő kérlelhetetlenségének is a szimbóluma.

Chagall az INRI felirat helyett a „MARC CH" betűket szerepeltette egyik, 1941-es képén, Ámosnál is jézusi attribútumok kerülnek a judaizmus kellékei közé, és a szolnoki vázlatkönyv utolsó rajzán is Golgota látható, amelybe a festő saját áldozatát kétségtelenül bele lehet látni. A látszólagos ellentmondás az egy tőről fakadó, de sokszor egymással harcba került világvallások között ma is égetően aktuális kérdés. "Tehát Jézus alakjában a prófétát látni s vele azonosulni nem jelentheti a zsidóságtól való eltávolodást. Épp ellenkezőleg: az azzal való teljes azonosulást jelenti..." Kőbányai János elemezte így Ámost.

Ámos Imre: A festő (Égő ház előtt) részlet
Ámos Imre: A festő (Égő ház előtt) részlet

Chagallal kapcsolatban is napirendben vannak ezek a kérdések, és nem csak Budapesten. A New York-i Zsidó Múzeumban vasárnap, szeptember 15-én nyílt az a kiállítás, amelynek Chagall: Szerelem, háború és száműzetés a címe. A New York Times kritikája szerint csak közönségcsalogatónak tették bele a Szerelmet, mert a súlypont azon a tárlaton a "száműzetés" alatt készült alkotásokra esik, amelyek a világháború kiváltotta komoly szembenézést mutatnak egyebek között a zsidó sors, az antiszemitizmus, a prófétaság és a kereszthalál tematikájával.