Valér

Vendégségben kortárs művészeknél

2013.09.21. 15:00

Programkereső

A Nyitott műtermek délutánja harmadik alkalommal kerül megrendezésre szeptember 22-én. A nagy érdeklődéssel kísért rendezvény most kétszer annyi művésszel és helyszínen, illetve hosszabb nyitva tartással várja a kortárs képzőművészet iránt érdeklődőket.

Szeptember végén közel hatvan neves kortárs művész, mintegy húsz helyszínen nyitja meg műtermének ajtaját a látogatók előtt. Az egyes műtermekben lehetőség nyílik közvetlen beszélgetésre, kérdezésre, a művészeti alkotások eredetének felfedezésére és további meglepetéseket tartogató kiegészítő programokon való részvételre.

Nyitott műtermek délutánja
Nyitott műtermek délutánja

A Nyitott Műtermek Délutánja azzal a céllal indult útjára 2012-ben, hogy a nagyközönséget közelebb hozza a kortárs képzőművészethez. A rendezvény különleges élményt nyújt az érdeklődőknek, hiszen ők a művészt és alkotásait saját alkotó terében ismerhetik meg, mintegy a műalkotás születésének szemtanúi lehetnek.

A hagyománynak megfelelően, egyéni és kollektív műtermek egyaránt megnyitják kapuikat a látogatók előtt. A művészek saját maguk mesélnek festményeikről, szobraikról, a műalkotás folyamatáról, vagy akár inspirációjukról. Azok, akik szeretnének még többet megtapasztalni a kortárs világból és szeretnének még jobban a kulisszák mögé látni, művészettörténész által vezetett túrákon vehetnek részt. A művészet iránt érdeklődő apróságoknak is készültünk programokkal: a múzeumpedagógiai foglalkozásokkal a gyerekek és szüleik könnyedén, játékos formában kerülhetnek közelebb ehhez a színes, első látásra talán furcsa világhoz.

Nyitott műtermek délutánja
Nyitott műtermek délutánja

Részt vevő műtermek:

Délelőtt (10-15 h-ig)
Artus (Bálint Ádám festőművész, Csató József festőművész, Fischer Balázs festőművész, Király Gábor festőművész, Kovách Gergő szobrászművész, Nádor Tibor festőművész, Nagy Géza festőművész, Sinkovics Ede festőművész, Szabó Eszter képzőművész, Péli Barnabás szobrászművész, Varga Virág festőművész)
Ateliers Pro Arts (G.Szabó Bea szobrászművész, Szabó Ági festőművész, Verebics Ági festőművész, Brezina Zoltán fotóművész)
Art Quarter Budapest (Cséfalvay András képzőművész (SK) Borsos Lőrinc képzőművész, Brückner János festőművész, Christa Bartesch festőművész, Halász Péter Tamás képzőművész, Mátrai Erik képzőművész, Richter Zsuzsi festőművész, Szenteleki Gábor festőművész, Tóth Márton Emil szobrászművész)
Bálványos Levente képzőművész
Czene Márta festőművész
Gesztelyi Nagy Zsuzsa festőművész / Halmi-Horváth István festőművész
Kores Eszter festőművész
Németh Marcell szobrászművész
Schnedarek Réka festőművész
Takács Szilvi szobrászművész / Németh Róbert festőművész

Délután (14-19 h-ig)
A/D Képműhely (Kovács György fotóművész, Kovács Zsóka festőművész, Osgyányi Sára festőművész)
Brody Studios (Aubrey Ramage-Lay festőművész (USA), Fukui Yusuke festőművész (J), Miss Margrin - Fenyvesi Zsófi képzőművész, Yan Yeresko festőművész (BLO))
Budapest Art Factory (Juhász Dóra festőművész, Herman Levente festőművész, Kucsora Márta festőművész, Szász Sándor festőművész)
Bullás József festőművész
FKSE (Mécs Miklós képzőművész, Nagy Karolina szobrászművész, Orr Máté festőművész)
Haász Kati festőművész
Romvári Márton festőművész
Kontra Ágnes festőművész
Soós Nóra festőművész / Győri Márton festőművész
Wolsky András festőművész