Árpád

Tito borotvája

2014.02.26. 06:58

Programkereső

Marinko Sudac Horvátország megkerülhetetlen műgyűjtője. Kollekciójának egy fontos része most a Ludwig Múzeumban látható, néhány orosz világsztár munkái mellett. Sudaccal a jugoszláv balhékról, az avantgárdról és a rossz lelkiismeretről beszélgettünk. INTERJÚ

- Mikor kezdett el műgyűjtéssel foglalkozni?

- 1968-ban születtem, és 1989-ig egyáltalán nem érdekelt a művészet. Akkoriban kezdtem olvasni a művészettörténeti könyveket, és rákattantam az antropológiára is. Kiderült, hogy 1914 és 1989 között nem akadt senki, aki a Jugoszláviában megszületett avantgárd alkotásokat gyűjtené, rendszerezné. Megkerestem azokat a művészeket, akik még éltek, a többieknek pedig a családjával léptem kapcsolatba. A legtöbbjükkel személyes barátságba is kerültem. Mindegyikőjük munkájára a radikális világlátás jellemző. Nem a művészeti piacnak dolgoztak, hanem folyamatosan kritikát fogalmaztak meg a politikai rendszer, az egyház vagy éppen a saját szüleik ellen. Minden mű, amely a gyűjteményemben van, erről az erős lázadásról szól.

Marinko Sudac
Marinko Sudac

- Furcsa, hogy ezek a munkák több mint hét évtizeden keresztül kiestek a műgyűjtők látóköréből.

- Nem vagyok művészettörténész, úgyhogy nem tudom, ez miért alakult így. Erről a lengyel, szlovák, horvát, magyar és román professzorokat kellene megkérdezni. Egyébként gyűjtők léteztek, csak ők inkább a személyes preferenciáik szerint gyűjtöttek. Én ezen már túlestem, az a célom, hogy egy hálót, kommunikációs csatornát hozzak létre a művészek között. Ezért is csináltuk meg az online művészeti archívumunkat, ahol ezek a munkák rendszerbe foglalva nézhetők.

- Magyarországon sokan gondolják, hogyha egy horvátot és egy szerbet egy szobába tesznek, azonnal kinyírják egymást. Nincs balhé?

- Nincs. Jugoszlávia érdekes hely volt, sok volt kommunista országban, így Magyarországon is a Nyugat előszobájának számított. A jugoszláv művészekre ugyanúgy hatottak a nyugati alkotók, mint az orosz avantgárd. De a kérdésre válaszolva: az avantgárdhoz nem passzol a nacionalizmus. Nem az etnicitás a fontos, hanem a hasonló világlátás.

- Azért a politikát nehezen lehet kikerülni. A gyűjtemény legnagyobb sikere az a kiállítás volt, amelyet Tito egykori hajóján, a Sirályon rendeztek be.

- A Sirály egy olyan rendszer szimbóluma, amely eltűnt a történelem süllyesztőjében. Az a rendszer gyűlölte ezt a fajta művészetet, és a rendszer szimbóluma maga Tito volt. Mégis, Tito dolgozószobájában egy csomó olyan filmet találtak, amiket személyesen tiltott be. Úgy látszik, mégis szerette őket. Erre az ambivalenciára gondoltam, amikor az íróasztalát telepakoltam a Gorgona Csoport munkáival. Tito 1961-ben, egyik beszédében külön kitért rájuk mint betiltandó szemétre. Nagyon szórakoztató volt a látogatók reakciója a tárlatra. Sztilinovics, az egyik művész még korábban készített egy jugoszláv zászlót borotvapengékből. A baloldaliak elégedetten hümmögtek, és azt mondták, ebből is látszik, hogy Jugoszlávia milyen erős és erőt sugárzó ország volt. A jobboldaliak pedig azt mondták, a mű természetesen azt mutatja be, hogy Jugoszlávia úgy szabdalta szét a benne élőket, mint egy borotvapenge. Úgyhogy mindenki elégedetten távozott.

Marinko Sudac
Marinko Sudac

- A kelet-európai művészet kezdi reneszánszát élni, legalábbis a fokozódó nyugati érdeklődés alapján úgy tűnik.

- Ez a kiállítás jó példa erre. Generációk és jó pár határ választja el egymástól az ukrán Kulikot, az orosz Blue Nosest vagy a horvát Vanistát, mégis ugyanaz a kritikus, lázadó szemléletmód jellemző rájuk. Hónapokig tanulmányoztam a MOMA működését, és rájöttem, hogyan csinálják. Egy ideig csak japánokkal foglalkoznak, aztán jön a kínai korszak, most pedig Kelet-Európa van soron. De máshonnan is érdeklődnek, a Tate igazgatója is eljött a Sirályra, 2015-ben pedig a gyűjteményt kiállítják Londonban is. Azt is észrevettem, hogy szinte minden nagy múzeumban, a Tate-től a Pompidouig mindenhol vannak kelet-európai gyökerű munkatársak, akik nagyon örülnek ezeknek a munkáknak. Van egyébként egy elméletem, hogy miért érdeklődnek ennyire a nyugatiak mostanában. Talán rossz a lelkiismeretük, hogy mindig cserbenhagytak bennünket. De ha így is van, a lényeg akkor sem változik: végre eljut hozzájuk egy csomó elveszett kincs. És így talán végre hozzánk is közelebb kerül a saját kulturális hagyatékunk.


A Ludwig Múzeum Átmenet és átmenet című kiállítása március 7. és 9. között rendhagyó tárlatvezetésekkel és hosszabbított nyitvatartással, 20 óráig várja a látogatóinkat.

Ízelítő a kiállítás anyagából:

Blue Noses: Életünk gyertyája
Blue Noses: Életünk gyertyája
Blue Noses: Meztelen igazság
Blue Noses: Meztelen igazság
Blue Noses: Álarcos bemutató
Blue Noses: Álarcos bemutató
Blue Noses: Haladó majmok
Blue Noses: Haladó majmok
Oleg Kulik: Eclipse 2.
Oleg Kulik: Eclipse 2.
Josip Vanista: Jugoszlávia a döntőben!
Josip Vanista: Jugoszlávia a döntőben!