Luca, Ottilia

Problémamentes

2014.08.10. 09:00

Programkereső

Egy dolog biztos Magyarországon, ha sikeresnek szánt fotókiállításról van szó: a tárlatnak kapcsolódnia kell a sajtófotóhoz vagy legalább egy magyar fotográfushoz a klasszikus modern hírességeink közül. A Capa Központban most az előbbi helyzet áll fönn, ráadásul fókuszában egy ígéretesnek tűnő anyaggal. KRITIKA

Vélhetően sokan tapasztalhatták az idősebbek, de jó néhányan a fiatalabb generációk tagjai közül is az analóg fényképezéssel járó izgalmakat, főleg, ha saját maguk hívták elő a tekercseket elsötétített fürdőszobák vörös lámpafényében. Ezek közül a legfontosabb kérdésnek persze a fotózott látvány celluloidra való leképeződésének milyensége, valamint a továbbiakban az adott kocka negatív valóságának pozitívvá transzformálása bizonyult. A végleges képig való eljutás feszültsége nemcsak abban rejlett, hogy a fény és az idő által meghatározott koordinátarendszerben való tájékozódás igazából vakon történt, hanem abban is, hogy a kattintás pillanatáról a fotós emlékezetében élő kép sokszor nem egyezett a megörökített jelenettel. A pillanat megismételhetetlenségétől való félelemből fakadóan több kocka is készült egy beállításról vagy szituációról, amennyiben volt még elegendő lehetőség a tekercsen. Emiatt vált fontossá a kontakt készítése, melynek segítségével kis méretben ugyan, ám egymás mellett sorakoztak a különböző próbálkozások, így ki lehetett választani a legjobban sikerült felvételt vagy rosszabb esetben szomorkodni lehetett annak hiányán. Persze ez a szelekciós folyamat más tétet képviselt az amatőr és a professzionális fotósoknál. A képeknek ereje van, a képek politikai eszközök tudnak lenni: a mediatizált (analóg) fotográfia történetében a kontaktmásolat fontossága vitathatatlan volt.

Magnum Photos
Magnum Photos

Nem túlzó azt állítani, hogy az analóg fotózás mint tömegmédium halott - a Magnum Photos: Kontaktok pedig egy nekrológot kísérel állítani róla. Néhány fotó- és képzőművészt, valamint pár kísérletező kedvű amatőrt leszámítva már senki se használ filmes kamerát; sőt, a hétköznapi felhasználást figyelve, már digitális kamerát is egyre kevesebben vesznek a kezükbe, hiszen sokkal egyszerűbb a telefonba épített lencsével képet alkotni. A kiállítás minden bizonnyal e paradigma- és léptékváltás lezárulásának okán jött létre, és az analóg sajtófotó megközelítésmódjait veszi sorra az 1930-as évektől 2010-ig bezárólag, szigorúan kronologikus rendben és a Magnum munkatársainak lencséin és kontaktjain keresztül.

Műholdak, Altaji határterület, Oroszország, 2000 (Capa Központ) Fotó: Jonas Bendiksen, Magnum Photos ©
Műholdak, Altaji határterület, Oroszország, 2000 (Capa Központ) Fotó: Jonas Bendiksen, Magnum Photos ©

A kontaktmásolat szerepének kidomborítása azért is fontos, mivel az egész analóg fotográfiával, s közelebbről a sajtófotóval kapcsolatban is sokat lehet megmutatni elemzésével, kiváltképp, ha az az uralmat átvevő digitális képalkotás és -kultúra viszonyában történik. Mit jelent az analóg materialitás a riporteri lét dimenzióiban, és mit okoz e materialitás felszámolódása, pontosabban egyetlen memóriakártyában és számítógépben való feloldódása? Nagyobb veszély-e a tekercs elvesztésénél, megsemmisítésénél vagy rossz előhívásánál az egy kattintással/gombnyomással való törlés? Hogyan befolyásolja a fotós munkamódszerét a nyersanyag mennyiségének korlátozottsága vagy a tekercsek cseréjéből fakadó szakaszosság? Mit jelent ehhez képest a digitális világ, szinte végtelen lehetőségeivel? A celluloid-alapú képrögzítés korában kialakult formákat - mint a kisebb sorozatok vagy a nagyobb lélegzetű fotóesszék - mennyiben érinti az online sajtó néhány szempontból eltérő képkultúrája (telefonnal készített képek közlése, animált fotók szerepének növekedése)? Születnek-e az online médiák idejében olyan digitális képek, amelyek megközelítik az analóg korszak ikonikus, sokak emlékezetébe beégett vizuális produktumainak hatását? És végül, miben változtatja meg a fotózási szokásokat és megközelítéseket az analóg képalkotás szélsőséges időbeliségéhez képest a digitális azonnaliság?

Kontaktok
Kontaktok

Úgy gondolom, hogy a Magnum kiállításának mint egy korszak lezárásaként létrejött tárlatnak nemcsak pusztán a múlttal kell foglalkoznia, hanem a korszakváltás körülményeivel, illetve a korszakok jellegzetességeinek viszonyával is. A Capa Központban látható anyag ezen feladatok közül csak némelyiket teljesíti, s azokat is hiányosan. Kétségtelenül egy egészen hihetetlen merítést láthat a közönség, sőt, sok kép és a hozzá tartozó kontakt, valamint a kép készítésének körülményeit felidéző szöveg kifejezetten érdekesnek bizonyul, és valóban beleláthatunk egy gépezet működésébe. Mi több, ezeken keresztül itt-ott elcsíphetünk egy-egy lényegi megjegyzést. Ugyanakkor hamar ráunhatunk a lineáris kronológiára és a repetitív installálásra, arról nem beszélve, hogy a vége felé - az 1990-es és 2000-es évek tájékán - már emészthetetlenül soknak bizonyul a mennyiség. Az unalmassá váló képdömpingből a kurátor nem emel ki viszonyokat és összefüggéseket, amelyek esetleg a feljebb vázolt problémákat taglalnák, a felmerülő kérdésekre próbálnának válaszolni. A néző egy idő után már csak kóvályog, rápillant egy-egy képre, de befogadni már képtelen bármit is, és a kiállítás nem segít neki.

Magnum Photos
Magnum Photos

A Magnum Photos: Kontaktok jóval több lehetett volna. A világ egyik leghatalmasabb és legnevesebb ügynökségének mérhetetlenül gazdag archívumából kétségkívül gondos gyűjtőmunkával válogattak ki remek képeket, izgalmas történeteket és sokszor valóban releváns problémákat érintő eseteket. Azonban ez csupán az egyik, korántsem elhanyagolható, ám nem egyedüli része egy kiállításnak - ha elmarad a szintézis és nincsenek felvázolva értelmezési keretek, akkor kár belefogni az egészbe: csak a nagy nevek sora és a sikeresség vágya marad. Hiába szép és tartalmasnak látszó, ha problémamentes.