Luca, Ottilia

Kortárst a nappaliba

2014.10.10. 16:00

Programkereső

Mintegy 100 kiállító, 6000 négyzetméteren, a kortárs képzőművészet legizgalmasabb keresztmetszetével. Vasárnapig látogatható az Art Market Budapest. GALÉRIA

A régió vezető kortárs képzőművészeti vásárát idén is a már jól bevált helyszínen, a Millenáris Parkban rendezték meg, ahol a hazai kiállítók mellett csaknem 20 országból érkeztek művészeti galériák. Az ingyenesen látogatható eseményt mintegy 70 program teszi még változatosabbá tárlatvezetésekkel, kerekasztal beszélgetésekkel és performanszokkal.

A vásár szívében, szigetként terül el három galéria egymásba folyó standja. Az itt található acb, Vintage és Kisterem szellemisége és művészetkoncepciója nagyon hasonló, a jelen összefogással pedig azt igyekeznek promótálni, hogy a kereskedelmi galériáknak egymást kell erősíteniük. Az acb nagyrészt fiatal magyar alkotók munkáit, valamint két külföldi művész alkotásait állította ki, illetve a neo-avantgárd jeles hazai képviselőitől is láthatunk műveket, mint Szombathy Bálint, Szentjóby Tamás vagy Ladik Katalin, ami jól mutatja a galéria profilját. Az árfekvés 150 euró és 20 ezer euró között mozog.

Az acb standjának külső falán találkozhatnak a látogatók Felsmann István Gyönyörök kertje című nagyméretű, Hieronymus Bosch művére reflektáló alkotásával. A művész megtartotta a triptichon formát, ám a képet saját figurákkal és a művészettörténet emblematikus jegyeivel népesítette be, mindezt egy különleges hordozómédiumra, LEGO-ra felfestve. Órákat el lehet tölteni a kép előtt, mire minden apró részletet felfedezünk.

Az emeleten, a non-profit szekcióban állított ki az Amadeus Művészeti Alapítvány, amely Óbudán tart fenn műteremházat, ahol tizenhárom művész dolgozik. Közülük most két szobrász, Békési Ervin és Hajas Katinka több alkotását mutatják be a standon. Mindketten természetes anyagokkal, kővel és fával dolgoznak. A művészekkel az Alapítványon keresztül lehet felvenni a kapcsolatot a kiállított tárgyak megvásárlása céljából.

Szintén az emeleten található a Villa Biener, amely Olaszországból érkezett, és első alkalommal van jelen a budapesti vásáron. A szoborpark és kiállítóterem egy tengerre néző olajligetben fekszik, nevét az egyik alapító, Török Judit édesanyja után kapta. A standon szerepel az egyik legizgalmasabb, műveiben a társadalomkritikát erőszeretettel gyakorló kortárs képzőművész, Stefano Bombardieri több alkotása is, köztük két "orrszarvús szoborral", amelyek 10-10 ezer euróért díszíthetik lakásunk egyik szegletét.

Minden évben kiválasztja az Art Market Budapest legszebb standját az Artmagazin csapata. Ebben az évben a Trapéz nyerte el ezt a címet, akik idén három kiállító művésszel érkeztek a vásárra. A magyar neo-avantgárd egyik legmeghatározóbb alkotójától, Lakner Lászlótól négy emblematikus munkát állítottak ki, melyek 10 és 20 ezer euró közötti áron vásárolhatók meg. Mellette Szörényi Beatrix Menedék című sorozatának hatodik részével, továbbá Ulbert Ádám nagyméretű alkotásával is találkozhatunk.

A Trapézban jelenleg önálló kiállítása is látható a Hollandiában élő művésznek, Ulbert Ádámnak, akinek a vásáron kiállított Egy trixotrópikus élmény című alkotásán főként alkimista motívumokat fedezhetünk fel. Az asztalon a különböző anyagok alakíthatóságának folyamata követhető nyomon, például hogyan robban szét a háromszög formája.

Az Art Photo Budapest, vagyis a fotóművészeti szekció idén teljesen kitölti a D épület földszintjét, ahol a Mai Manó Ház standját is találjuk. A galéria Mari Mahr fotóiból állított ki egy csomorra valót, melyek 1400 eurós darabár ellenében lóghatnak otthonunk falán. A kiállítóhely érdekessége, hogy a vásárra ellátogató sztárok előszeretettel keresik fel, így például a két éve nálunk forgató Jeremy Irons. Nem kizárt, hogy a napokban zajló CAFe Budapestre hazánkba érkező fellépők is tiszteletüket teszik a standnál.

Keressük az Art Market Budapest legjobb magyar standját! A vásár közönsége döntheti el, mely hazai kiállító kapja meg a Fidelio különdíját, az azzal járó 2 millió forint értékű médiacsomaggal. Szavazóink között 1 éves Artmagazin előfizetést sorsolunk ki. A további részleteket itt találja.


Az Art Market Budapest bejárásán készült galériánkat ide kattintva érheti el.