Valér

Velencei Biennálé - November 3-án zárul a magyar kiállítás pályázata

2015.10.14. 09:45

Programkereső

November 3-ig várják a pályamunkákat a 2016-os Velencei Építészeti Biennálé magyar kiállítására kiírt pályázaton - mondta el az m1 aktuális csatorna október 13-ai műsorában a biennálé magyar nemzeti biztosa.

A Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumot (Lumú) is vezető Fabényi Juliát a múlt héten nevezték ki a magyar kiállítás biztosává. Mint emlékeztetett: a Velencei Képzőművészeti, illetve Építészeti Biennálék mindenkori magyar kiállításainak megszervezéséért felelős iroda eddig is intézményhez volt rendelve; ő maga a Műcsarnok igazgatójaként 2001 és 2005 között már betöltötte a nemzeti biztosi posztot, 2001-ben pedig kurátora is volt a magyar pavilonnak, Komoróczky Tamás és Lakner Antal Társasági közlekedés című kiállításának.

Fabényi Júlia
Fabényi Júlia
Fotó: Kálmándy Ferenc, MTI

A Velencei Képzőművészeti Biennálé 120 éve létezik, azóta a nemzeti bemutatkozások képezik az alapját; hasonló elven működik az 1980-as években indult Építészeti Biennálé is - hangsúlyozta a művészettörténész.

Fabényi Julia kiemelte, hogy a nemzeti biztosi iroda Lumúhoz kerülésével több pénzt, több időt és szakmai hátteret tudnak biztosítani a magyar képzőművészeknek és építészeknek.

November 3-i beadási határidővel már kiírták a 2016-os Építészeti Biennálé magyar kiállításának pályázatát - hívta fel a figyelmet Fabényi Julia, hozzátéve: a jelentkezések lezárulta után idén is szakmai zsűri választja ki a legjobb pályamunkát.