Lázár, Olimpia

Ismeretlen ismerősök a Magyar Nemzeti Galériában

2016.03.07. 14:41

Programkereső

Az átlagolvasó sok mindent nem tudhat Jekatyerinburgról. Be kell vallanom, én egy városkára tippeltem, erre kiderül, hogy Oroszország negyedik legnagyobb városa.

Azt csak találgattam, hogy Katalin cárnőhöz van-e valami köze a névadásnak, és elképzelhetőnek tartottam, hogy valami ipari kapcsolódása is lehet. Ez utóbbi kettő betalált. Vaskohók, pénzverde, és I. Katalin cárnő. Stimt. Amiről emlékezetes lehetett, vagyis ismerős, hogy itt végezték ki családjával együtt II. Miklós cárt.

A Magyar Nemzeti Galéria mostani, A művészet forradalma – orosz avantgárd az 1910-es, 1920-as években címmel bemutatott kiállítása mindenesetre mindenkinek friss ízzel szolgálhat, amennyiben azt gondolja, hogy az 1910-1920-as évek végtelenül szoros, kegyetlenül cenzúrázott, zárt cári világában, aztán az első világégés alatt, és az azt követő még szigorúbb időkben, nem hoztak létre olyat, vagy olyanabbat az itt működő alkotók, mint a művészet európai világvárosaiban, Párizsban, Berlinben.

A falakon a képek ismerősen bólintanak, a nevek a keretek mellett majdnem teljesen ismeretlenek. Jó, Kandinszkijt és Malevicset kivéve, őket azért ismerjük, a többiek a szakembereket nem számítva, nem tartoznak a best of kategóriába. Kénytelen vagyok némi életrajzi adatokat keresni, és közreadni, mert érdemesek arra ezek az emberek, hogy megismerjük a nevüket, és munkásságukat.

Na, nézzük, mit találunk az orosz nyelvű oldalakon ezekről a művészekről:

Ilja Ivanovics Maskov (1881-1944): az egyik legjelentősebb, legkarakteresebb tagja a „Káró Bubi” művészcsoportnak. Kozák paraszt családból indult. Moszkvában kezdte művészeti képzését, mesterei Konsztantyin Korovin és Valentyin Szerov, de az iskola befejezése előtt kicsapták, meglehetősen szabadgondolkodó, öntörvényű művészetfelfogása miatt. Megjárta Nyugat-Európát, Egyiptomot, Törökországot. Művein jól láthatóak Cézanne, és Matisse hatásai.

Pjotr ​​Koncsalovszkij (1876-1956): művészeti tanulmányokat folytatott Harkovban, majd egy évet töltött Párizsban. Alapítója a „Káró Bubi” művészcsoportnak, a bizottság elnöke. Emellett tagja még számos művészeti egyesületnek, többek között a „Szojuz Mologyozsi”, a Fiatalok Uniójának, a „Word of Art”, és a „Genesis” csoportoknak. Teljes jogú tagja a Szovjetunió Művészeti Akadémiájának, 60 évnyi művészeti tevékenység eredménye, több mint 2000 festmény. Festészetére Cézanne művészete hatott, őt pedig a nyugat ragadta magával. Kitűnően beszélt franciául. Önállóan csak Sztálin halála után állíthatott ki.

Arisztárh Vasziljevics Lentulov (1882-1943) festőművész, díszlettervező. Az orosz avantgárd meghatározó alakja. A Kijevi Művészeti Iskolában Pimonenko tanítványa. Tanult, dolgozott Olaszországban. Alapítója a „Káró Bubi” művészeti társaságnak, és tagja az Association of Artists csoportnak.

Alekszander Vasziljevics Kuprin: (1880-1960) Voronyezsben kezdett a művészettel foglalkozni, tagja lett az Art Lovers társaságnak. 1902-ben festőnek készülvén ment Szentpétervárra. Moszkvában két évet töltött Joun és Dudin műtermében, később Korovin, Arhipov majd Paszternak tanítványa. Aktív tagja a „Káró Bubi” művészcsoportnak, többnyire kubista csendéleteket fest.

Mihail Fjodorovics Laironov (1881-1964) 1891-ben kezdte iskoláit Moszkvában. 1898-1910-ig Szerov és Levitan tanítványa. Itt találkozott Natalja Goncsarovával, akiben nem csak élete párját találta meg, de a művészetekben is vele egyetértő, hasonló nézeteket valló pályatársra lelt. Művészetére a fauvizmus, a neoprimitívek és a naív művészet gyakorolt nagy hatást. Alakjai az orosz szépségideált ábrázolják, bár kissé kiforgatott, szinte absztrakt megjelenítésben. Művein az orosz történetiség és népies hagyományok is helyet kapnak.

Natalja Goncsarova (1881-1962) 1901-től Moszkvában tanul, mesterei Trubeckoj és Volnuhin. 1906-tól egyre intenzívebben foglalkozik a festészettel. Ellátogat Párizsba, ahol részt vesz a Gauguin emlékkiállításon. Érdeklődése kiterjed a kubizmus és a primitívek munkásságára is.

Robert Falk (1886-1958) zsidó származású orosz festő. Az avantgárd irányába indul, majd a sztálini terror évei alatt visszafogott posztimpresszionistává válik. Képzőművészeti magániskolákban tanult, neves mestere Valentyin Szerov. 1910-ben alapító tagja a „Káró Bubi” művészeti egyesületnek. 1918-28 között a Moszkvai Művészeti Akadémián tanít. Él, és alkot Párizsban, bejárja a Krím-félszigetet, és Közép-Ázsiát. Festészetét tájképek, csendéletek, portrék jellemzik.

Amint az fentebb is látszik, művészeinkről nem sok irodalmat találni. Ez köszönhető a cári Oroszország külvilágtól való elzártságának, és a komoly cenzúrának, na, meg nem utolsó sorban a roppant távolságoknak.

Meginterjúvoltuk a Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeum igazgatóját, Nyikita Nyikolajevics Korityint is, a cikket itt olvashatja el.

A Káró Bubi művészeti csoport 1910-1917: 1910-ben néhány avantgárd művész (a fentebb megnevezett személyek) ezen név alatt kiállítást szerveznek, melynek a visszhangja nehezen halkul. A névadást Larionovnak tulajdonítják, aki a közismert kártyafigurákkal a népszerű nyomatokra, a „lubok”-ra próbál utalni, és a bubi figurához társított negatív értelmezéssel kifejezésre kívánja juttatni, hogy a szalonok lagymatag nyugalma már nem akadály, és sáros lábbal tapos keresztül az évszázados akadémista hagyományokon. Képeiken a tradicionális szépségeszmény kifigurázása, elnagyoltsága vagy a teljes elutasítás nyomon követető. Érdekes, hogy míg a francia posztimpresszionisták sokat tanultak és emeltek át az orosz népi művészetből, a csoport tagjainak műveiről visszaköszön a párizsi kollégáik festésmódja.

Erőteljes színhasználat és ecsetkezelés, a pasztózus, vastagon felhordott rétegek, egybefüggő színfelületek. Gauguin festményeiről ismert virágmintás háttérdíszítések mellett gyakran orientális képi elemeket, az orosz hagyományokat, történelmi eseményeket idéző motívumokat alkalmaznak. A lázadás, az ifjonti fellángolás, mint ahogy az általában történik, lecsendesedett. A „moszkvai cezanne-izmus” csendéleti irányzatává vált. Larionov és Goncsarova ezt látva otthagyta a csoportot, nekik ez már sok volt, vagy túl kevés, de bizonyosan langyos.

A tárlat helyiségeibe lépve azonnal megcsapja a látogatót a mindent beborító vörös köd diszkrét bája, holott hol volt még ekkor a „Nagy Vörös”. Hát, nem messze, aztán meg is érkezett.

A kiállítás azonban izgalmas - azon túl, hogy világszínvonalú festményeket láthat az ember, kevéssé ismert alkotók keze munkáit - mert ez a nagyon rövid (bő) tíz év, amit a tárlat átölel, mindenféle újító stílust, lázadást, csapongást, kísérletet magába foglal. Itt egymás mellett függnek a neoimpresszionista képek, minden stílusukat felsorakoztatva. A kubizmus, a neoprimitív képek, a geometrikus absztrakció, a szuprematizmus, Kandinszkij gyermekrajzszerű képe, mind itt vannak. Mindezt 10-en pár év alatt. Európa ráérőssebben készítette elő ezeket a stílusokat.

A kiállítás érdekes része egy sötét alagútszerű tér, ahol korabeli filmfelvételeket láthatunk, elsősorban munkások mindennapjairól. Persze van itt egy csomó érdekesség. A mozgókép ekkoriban kezd elterjedni. Állítólag, maga Miklós cár is megvárta a koronázásával, amíg film készülhet a ceremóniáról. A cár egyébként szívesen pózolt kamerák előtt, ezzel is fitogtatva felsőbbrendűségét, gazdagságát.

A propagandához hozzátartozott a cári család életének bemutatása. Annak ellenére, hogy a munkásosztályról tilos volt filmet forgatni, jó pár felvétel maradt fenn az egyszerű emberek nyomorúságos mindennapjairól, elég éles kontrasztot állítva a cári pompával, a szemben lévő falakon.

A kiállítás megmutatja a múlt század elejei művészeti törekvések internacionális voltát. Párizstól, Berlinen át egészen Moszkváig hasonló kérdéseken gyötrődtek a képzőművészek, hasonlóan szakítottak az akadémizmus megcsontosodott szokásaival, és nagyon hasonló eredményekre jutottak. Építettek, és építkeztek az egymástól tanultakból.