Fülöp, Evelin

Belső kényszerből alkotnak a túlélésért

2016.04.04. 15:08

Programkereső

Eredetileg a társadalmi nyilvánosság perifériáján élők és a pszichiátriai betegek művészetét jelentette az art brut, mára azonban kinőtte magát az orvosi és a szociális kontextusból. Az elmúlt ötven évben az irányzat a kortárs művészet részévé vált, igaz, itthon még mindig nehezen fogadja be a művészeti kánon. Tóth Eszter művészettörténésszel arról is beszélgettünk, hol húzódik a határ terápia és művészet között, és mi gátolja, hogy ezek a különös alkotások egyenrangúak legyenek a „hagyományos” alkotásokkal.

Jean Dubuffet francia informel festő, akinek a szerepe kulcsfontosságú az irányzat történetében, így definiálta az art brut (ejtsd: brüt, vagy franciásan brü) fogalmát 1949-ben:

„Ezen a terminuson azokat a munkákat értjük, melyek érintetlenek a kultúrától, ahol az utánzás kevés vagy egyáltalán semmilyen szerepet nem játszik - ellentétben az intellektuálisak tevékenységével. Ezek a művészek mindent - témát, anyagválasztást és felvitelt, a ritmust és módot – saját mélyükből hívnak elő, és nem a divatos művészet konvenciói szerint cselekszenek. Itt a teljesen tiszta művészi működésnek, nyers, brut, és minden fázisban belsőleg megalkotott a művész saját impulzusai szerint/értelmében. Ez egy olyan művészet, amely párhuzam és invenció nélküli, szemben a kulturális művészet kaméleon és majom-természetével.”

- A „brut” szócska mintha a brutalitásból eredne. Köze van az ebben a stílusban alkotott művek nyers, durva természetéhez?

- Sokan hiszik ezt, tévesen. Dubuffet viszonylag későn, 40 évesen kezdett el festeni, elvégezte a párizsi Művészeti Akadémiát is. Eredetileg borkereskedő családból származott, ezért is hasonlította a „pezsgő tisztaságához” a művekben megjelenő tiszta, ösztönös alkotói hozzáállást, a brut kifejezést ugyanis a különlegesen száraz pezsgőkre szokták használni.

- Hogyan lett a pszichiátriai osztályokon keletkező munkákból olyan művészeti irányzat, amellyel ma már világszerte múzeumok, galériák és szakmai központok foglalkoznak?

Tóth Eszter
Tóth Eszter

- A 20. század elején elsőként a pszichiáterek kezdték el gyűjteni a páciensek alkotásait, akik csupán belső kényszerből festettek és rajzoltak – ekkor még nem létezett ugyanis művészetterápia. A verbális kommunikáció náluk gyakran nehézségekbe ütközött, sok esetben egyáltalán nem tudták kifejezni magukat és kapcsolatot teremteni másokkal. Ez ma is így van, persze nem mindegyik pszichés zavarral küzdőre jellemző ez. A kezdetekből nagyon sok orvosi közegben készült alkotás elveszett, már csak a minőség miatt is, hiszen szokatlan anyagokat használtak; volt, aki kenyérbélből készített szobrokat. Az egyik legfontosabb pszichiáter Hans Prinzhorn volt, ő hozta létre a heidelbergi gyűjteményt. Orvos, művészettörténész és zenetudós volt egyszerre, ezért nem csupán patológiai szempontból nézett erre az anyagra, hanem azt kereste, hogy mi vezeti az embert ahhoz, hogy alkosson. Viszont ő sem nevezte művészetnek a páciensei tevékenységét.

- Ellentétben az avantgárdokkal, akik majdnem mindent annak tekintettek. Mi volt az ő szerepük az art brut térnyerésében?

- Az avantgád művészek, az expresszionisták és szürrealisták azért fordultak ezek felé az alkotások felé, mert az ösztönös, nem tanult művészi önkifejezést keresték. Ők még a törzsi művészetre is másként néztek, mint az antropológusok. Ebbe az áramlatba Dubuffet is becsatlakozott a 40-es években: ő a gyerekrajzokat és a Párizs épületein ekkor már felbukkanó graffitiket is gyűjtötte, tehát nemcsak mentális betegekkel foglalkozott. Dubuffet szerepe azért nagyon fontos, mert bár az art brut kuriózumnak számított a szürrealistáknál és az expresszionistáknál, azért a társadalomban továbbra is tabuként volt jelen a téma. Dubuffet különböző svájci és francia pszichiátriákat és börtönöket keresett fel, összegyűjtötte az ott lakók műveit, kiemelt bizonyos művészeket, és Párizsban galériákban mutatta be ezeket az alkotásokat. Meghívta az avantgárd művészbarátait, és ünnepelték ezt a művészetet. Ezáltal, hogy bekerült ebbe a közegbe, megszülettek róla a tanulmányok is, és más művészetkedvelők is elkezdtek a társadalom peremén kutakodni. Dubuffet Collection de L' Art brut-nek nevezte el a gyűjteményét, majd létrehozta az Art Brut társaságot is.

Híres art brut alkotók

A svájci fizikai munkást, Adolf Wölfit (1864-1930) először magamutogatásért zárták börtönbe két évre, és mivel szabadulás után se hagyott fel vele, élete végéig kórházba került. 35 évesen kezdett el írni, zenét szerezni és rajzolni, fantasztikus eredményekkel: alkotásain a szereplők szemét maszk takarja, amelyeket hangjegyekkel és szövegrészletekkel kombinálja.

Adolf Wölfli munkája
Adolf Wölfli munkája
Fotó: www.artbrut.ch

Carlo Zinelli (1916-1974) eredetileg hentestanonc volt egy vágóhídon, a 2. világháborúban szolgálva mutatkoztak rajta az a pszichológiai zavarok jelei. Tíz év kórházi ápolás után kezdett el graffitiket karcolni az intézet falába, ezzel kezdődött el művészeti munkássága.

Carlo Zinelli képe
Carlo Zinelli képe
Fotó: www.artbrut.ch

Judith Scott (1943-2005) Down-szindrómával született Ohio államban, 42 éves koráig intézetben élt. Ekkor ikertestvére magához vette, és Judith látványos fejlődésnek indult. Süketnémaként a szobrászat szolgált egyetlen kifejezőeszközeként: sajátos technikája volt, hogy különböző hétköznapi tárgyakat (esernyőt, újságot) használt alkotása „szíveként”, és fonállal, cérnával, különböző anyagokkal tekerte őket össze.

Judith Scott: Sans titre
Judith Scott: Sans titre
Fotó: www.artbrut.ch

August Walla (1936-2001) 16 évesen kísérelt meg öngyilkosságot, magára gyújtotta a házat. Pszichiátriai kezelés, majd otthoni ápolás után került a Maria Gugging-i intézetbe. Démonokat, isteneket, prófétákat és más képzeletbeli lényeket ábrázoló művein szorosan egybefonódik a rajz és az írott szöveg; szobája falára és bútoraira is festett, krétával az úttestre is. Úgy vélte, alkotásai megvédik a veszélyektől.

- Viszont nemcsak a mentális betegek tartoznak ebbe a körbe. A „hivatalos” álláspont szerint kik azok, akiknek a munkái ide vehetőek? Mi az összefüggés a tágabb kategóriával, az outsider arttal?

- Jean Dubuffet gyűjteményét annak idején három alkotói közösségből válogatta össze. A legszámottevőbb és legmarkánsabb egységet a kórházban kezelt mentálisan sérült emberek művei alkották, emellett a médiumok és a társadalom perifériáján élők, bűnözők, csavargók, remeték, hajléktalanok köreiből formálódott az anyag. Az art brut égisze alatt napjainkban egyre nagyobb nyilvánosságot kap egy újabb, negyedik csoport is, a szellemi fogyatékosok, a tanulási zavarokkal küzdők művészete. Az angol teoretikus, Roger Cardinal 1972-ben jelentette meg az első összefoglaló monográfiát Outsider art címmel, melyben a Prinzhorn Gyűjtemény alkotásait, Adolf Wölfli Gesamtkunstwerkjét, Dubuffet Collection de L'Art Brut-jét logikai sorrendbe rendezte. Az outsider art a hivatalos kultúra körein kívül eső kreativitást jelzi, ugyanakkor az egyéb, mainstrem művészeten kívül álló megnyilatkozások, a naiv művészet, a vizionárius művészet, a marginális művészet, a self-taught art, vizionárius építmények könnyebben kapcsolódnak ehhez a fogalomhoz.  Az volt Dubuffet és a később ezzel foglalkozó művészettörténészek számára a fontos, hogy ne a szociális és mentális státusza határozza meg egy munkáról, hogy art brut vagy sem, hanem a vizuális mondanivalója; az a fajta intenzitás, ami megjelenik a művekben.

Arnulf Rainer osztrák képzőművész így írt az alsó-ausztriai Maria-Gugging pszichiátriai klinikáján kezelt art brut művész, Johann Hauser munkáiról:

Ha egy értelmi fogyatékos kívülálló munkái olyan minőségűek, hogy a profi festők 99 százaléka szégyent vall mellette, ha az infantilizmus olyan intenzitású alkotómunkát tesz lehetővé, hogy a létrejött művek színvonala némely szempontból meghaladja a képzett művészetét, úgy ez következményekkel jár mind a művész öntudatára, mind szociális státuszának, saját szerepértelmezésének problémájára vonatkozóan. Az intelligenciahányadosnak és a képzettség szintjének egyébként sincs semmi köze a művészi kreativitáshoz.

- Ösztönösség, sérülés, mélyből elhívott mondanivaló, intenzitás – ezzel akár egy „átlagos” képzőművészt is jellemezhetünk. A Fidelio foglalkozott már a mentális problémákkal küszködő művészekkel is. Mi különbözteti meg az art brut alkotókat a „hagyományos” művészektől?

- Például az identitás. Ezek az alkotók nem nevezik magukat művészeknek, hanem azért festenek és rajzolnak, mert elengedhetetlen a túléléshez. Náluk a művészi folyamat nagyon erős fókusz a közlésre, ami nem tudatos, és nem tud mit kezdeni vele, művelnie kell. Roskó Gábor festőművész fogalmazta meg, hogy ezeknél a műveknél nincsen tudatos koncepció, míg a művésznek van egy objektív rálátása a műre. Arnulf Reiner szerint

ők annyira bent vannak a saját világukban, hogy arra nem tudnak kintről ránézni.

A hagyományos művészt alkotás közben sok esetben vezérli a köré épült infrastruktúra, hogy mit szólnak a művésztársai, mennyi kiállításon tud szerepelni, milyen külföldi art fairre viszi a művét. Ebbe a művészeti diskurzusba nem tudnak bekapcsolódni az art brut alkotói, nincs rá lehetőségük, kapacitásuk. Jobban el vannak zárva a közösségtől, nem is igénylik.

Tárt Kapu Galéria2
Fotó: Tárt Kapu Galéria

- Mikor nő túl magán egy terápiás folyamat, mikortól lehet művészetről beszélni?

- Nehéz megmondani, de Nyugat-Európában valahogy nagyon jól ketté tudják választani a kettőt: van a művészetterápia, ahol csak a terápia a cél, nem pedig a művészeti alkotás létrehozása, és vannak a szabad alkotói műhelyek, ahol a mentálisan sérültek, a fogyatékkal élők alkotnak. Nagyon sajátos a vizuális világuk. A Tárt Kapu Galéria Határtalan művészet kiállításán láthatóak Balassa Mária munkái is, aki csak női fejeket rajzol – ő soha nem fog tájképeket festeni. Ritter Gábor közlekedési eszközöket, a mindennapi életét festi meg karakteres, nyers, színes formákban, ezen túllépni soha nem fog, de ezért szeretjük, ezért állhat össze egy nagyon erős életmű, egy sajátos vizuális nyelv. Ők évtizedek óta ezt csinálják, a művészetterápiás folyamat viszont jóval rövidebb. A „hagyományos” képzőművészet nem ugyanazoknak a karaktereknek automatikus megfestéséből áll. Ettől nem kevesebb az art brut, csak teljesen más. A hagyományos művészetnek is van persze terápiás hatása, de az art brutben a legfontosabb, hogy az alkotó jobban legyen, és nem az, hogy művésszé váljon.

 A Tárt Kapu Galéria

A Gyógyfoglalkoztatásért Alapítvány 1993-ban jött létre az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben (OPNI), azóta szervezi - támogatja a pszichiátriai rehabilitációt, a gyógyfoglalkoztatást és kiemelten a művészetterápiát. Az OPNI-ban 2004-ben nyitotta meg a Tárt Kapu Galériát, hazánk első, art brut alkotásokat bemutató kiállítóhelyét. Az OPNI bezárása után szünet következett, de a Gyógyfoglalkoztatásért Alapítvány hosszas munkájának eredményeképp 2013-ban Belső Ferencvárosban, a Hőgyes Endre utcában nyitották újra a kiállítóhelyet, amely közösségi műhely is egyben: a kiállítások, tárlatvezetések, kerekasztal-beszélgetések mellett rendszeres művészetterápiás csoportfoglalkozások is zajlanak. Ezekre azokat a pszichiátriai kórházakból távozó pácienseket várják, akik úgy gondolják, a vizuális önkifejezés hozzájárulhat személyiségük építéséhez, stabilizációjához, illetve megújításához.

A Határtalan párbeszéd megnyitója a Tárt Kapu Galériában
A Határtalan párbeszéd megnyitója a Tárt Kapu Galériában
Fotó: Krulik Marcell Benjamin/ Tárt Kapu Galéria

- Lehet-e azt mondani, hogy ők különösen tehetséges amatőrök?

- Nagyon sok amatőr festő van, és nagyon sok a nem megfelelő színvonalú munka. A Tárt Kapu Galériában ezért van egy művészekből és művészettörténészekből álló művészeti tanács, akik értenek hozzá, és kiválogatják a műveket. Van egy kívánatos szint ugyanúgy, ahol máshol.

- Simán azt gondolná egy laikus, hogy ezek profi, Képzőművészeti Egyetemen végzett alkotó munkái. Része lehet-e kánonnak?

- Pont ez a cél. Ausztriában például már nem is használják azt a kifejezést, hogy art brut, sokak szerint kirekesztő, ahogy az ilyen nevű galéria is. Dubuffet azzal, hogy kiemelte ezt a vonalat, rá is nyomta a bélyeget, hogy az art brut alkotók szenvednek, betegek. De ezt lassan akár el is lehetne hagyni. Külföldön már az outsider art sem annyira kívülálló. Ahol ez az irányzat már a 40-es évek óta jelen van, vagy a társadalom nyitottabb a kortárs művészet felé, és az emberek szokásai közé tartozik, hogy galériákba járnak, ahol vizuális nevelés, múzeumpedagógia van, ott könnyebben tud integrálódni. Csak nehéz megcsinálni; mi is gondolkozunk azon, hogy több külsős, projektalapú megjelenés, külsős kiállítás kéne.

- A magyar képzőművészeti élet nem túl befogadó a nem Képzőn végzettekkel szemben.

- Azért hozzátartozik a kialakult helyzethez, hogy a Tárt Kapu Galéria múltja a Lipótmező, jelene pedig az, hogy

mentális zavarokkal élőknek tartunk művészetterápiás foglalkozásokat, tehát esélyegyenlőségi, szociális, egészségügyi küldetésünk is van. Ez megnehezíti sok esetben a kulturális integrációt, viszont ha ezt kihagyjuk, akkor az ő útjukat, jobblétüket nem vesszük figyelembe.

A kettő összerakásáról van szó, és csak úgy lehet változtatni a befogadói oldalon, ha a társadalmi gondolkodásmód is integráltabb, ha nem választja le ezeket a szociális és egészségügyi szférákat. Nyugat-Európában, Amerikában ezek jobban együtt vannak egységében gondolkoznak az emberről. Itthon ez a sok-sok éves hiányosságok miatt nehezen valósul meg. Külföldön a pszichoterápia közkedvelt és elfogadott, nem lesz attól kevesebb valaki, hogy részt vesz benne.

- Vásárolják ezeket a műveket?

- Igen, az art brutnek elég jelentős műkereskedelme van. Az összes művész, aki a Határtalan művészet kiállításunkon szerepel, ad el munkákat, a galériánkból is vásároltak már. Balassa Máriának már a guggingi Art Brut Centrumba is eljutottak képei. Kopi Mundi Zoltán is régebb óta alkot, de a tavaly tavasszal itt tartott önálló kiállítása akkora fellendülést jelentett neki, hogy azóta sok megkeresést kapott. Ő esete speciális, pont arra példa, hogy az art bruthöz nemcsak a mentális problémákkal küszködők tartozhatnak: neki nincs mentális problémája, de az alternatív kultúrába be tudott kapcsolódni. Autodidakta módon tanult, nem vett részt művészeti képzésben. Magától talált rá az anyagra, a figurákra, a történetre: uszadékfa szobraiból készülnek a bajvárok, ezek a vájt fülű lények, akiket festékkel ki kell szabadítani a fákból, és életre kelnek.

Kopi Mundi Zoltán egyik szobra
Kopi Mundi Zoltán egyik szobra
Fotó: Tárt Kapu Galéria

- Mit ad az art brut alkotóknak, hogy kiállítják a munkáikat?

- A legtöbb esetben visszahozza az emberi méltóságukat a mínusz 100-ból plusz 1-re. Nagyon kevés az önbizalmuk az élethelyzetük és a közösségi hiányok miatt. Családi kapcsolataik sok esetben nehezítettek, vagy egyáltalán nincsenek szerető hozzátartozóik. Itt elhiszik, hogy ők nem olyan emberek, akiket mindenki leírt. Anyagi sikerek is ezt erősítik, de nem ezért csinálják, nem is tudnának megélni ebből itthon. Kiléphetnek az anonimitásból, megoszthatják tapasztalataikat, befogadó közegre találnak, ez nagyon fontos.

Tóth Eszter Balassa Máriával
Tóth Eszter Balassa Máriával
Fotó: Krulik Marcell Benjamin

- És a látogatóknak mit adhat az ő művészetük?

- Nagyon érdekes bejegyzések vannak a vendégkönyvben, sokan leírják, hogy elementáris élményben van itt részük. Az alkotók az őszinte valóságukról, állapotukról beszélnek, nincs elterelés, manipuláció. A kiszolgáltatottság van jelen, kiteszik a lelküket. Balassa Mária szövegeinél volt, hogy elsírták magukat. Megérinti a lelküket ez a fajta őszinteség, sérülékenység, bizalomkeresés, az alapvető emberi szükségletek, amikkel minden ember találkozik a legmagasabb és a legmélyebb perceiben.