Árpád

Velencei Biennále - Megnyílt a magyar pavilon

2016.05.27. 15:58

Programkereső

A kultúra és a művészet integráló képességéről, a kisemberek számára nyújtott segítségéről, az együttműködésről és a romos dolgok újragondolásáról beszélt Balog Zoltán, emberi erőforrások minisztere a 15. Velencei Építészeti Biennále aektivátorok - Helyi aktív építészet című magyar kiállításának megnyitóján.

Balog Zoltán felidézte, hogy Magyarország 1909 óta van jelen a velencei biennálékon; ezúttal a "közösségi építészet ünnepe" a magyar kiállítás. Fábián Gábor és Fajcsák Dénes projektje során közösségi együttműködéssel született újjá a Gárdonyi Géza egri szülőházának helyén álló épület; a főiskolásokat, középiskolásokat, elítélteket, vállalkozókat, hivatali dolgozókat egyaránt bevonni képes munkát mutatja be a november 27-ig látható tárlat.

Ami egyszer elromlott, annak nem kell úgy maradnia, az megjavítható - összegezte a miniszter a kiállítás üzenetét. Mint hozzáfűzte, ritkán esik szó a rendszerváltozás veszteseiről, pedig Egerben, is élnek ilyen emberek. Ennek azonban nem kell így maradnia, ha vannak olyanok, akik elkezdik az építést - hangsúlyozta.

velencei biennale balog
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Balog Zoltán elmondása szerint a kultúra képes a szó legjobb értelmében integrálni, arra inspirálni embereket, hogy akarjanak együttműködni. "Ha valaki meg szeretné tudni, mit keres egymás mellett a szociális felzárkóztatás és a kultúra, az lépjen be a magyar pavilonba" - fogalmazott a miniszter, hozzátéve: a kiállítás azt is bizonyítja, hogy a Ludwig Múzeum jó gazdája a magyar biennále részvételnek.

A magyar pavilon megnyitóján jelen volt Piotr Glinski, Lengyelország miniszterelnök-helyettese, kulturális minisztere is. Balog Zoltán hangsúlyozta, hogy idén hasonló üzenetet fogalmaz meg a magyar és a lengyel pavilon: észrevenni azokat a kisembereket, akik a nagy teljesítmények mögött állnak és bevonni őket a nemzeti közösségbe, amely nélkülük szegényebb lenne.

„Ez egy helyi történet, nem lehet lemásolni a receptet”

Egyetlen forint nélkül újították fel, de most tizenöt millióval ér többet az az egri épület, amely jelenleg kiállításoknak, kulturális programoknak és közösségi eseményeknek ad helyet. Idén Fábián Gábor és Fajcsák Dénes, az Arkt építészcsoport alapítói viszik el értékmentő projektjüket a Velencei Építészeti Biennáléra. Olvassa el velük készült interjúnkat!

Fabényi Julia nemzeti biztos, a Ludwig Múzeum igazgatója emlékeztetett arra, hogy az idei biennále vizuális motívuma egy sivatagban létrán álló régésznő fotója, amely azt üzeni: elég néhány lépés, hogy más perspektívák nyíljanak. Az idei biennále célja, hogy az építészet feladatait új perspektívából szemléljük - jegyezte meg, hozzátéve: Fábián Gábor és Fajcsák Dénes találtak egy "létrát", hogy újragondolják az építész hivatását és elemezzék az építészetre váró kihívásokat.

Fajcsák Dénes az egri közösségi projektet a magyar futball-válogatott sikeres csapatmunkájához hasonlította, amelynek eredményeképpen a futballisták kijutottak a rövidesen kezdődő Európa-bajnokságra.

A 15. Velencei Építészeti Biennálét Jelentés a frontról (Reporting from the Front) címmel, hatvanhárom ország részvételével rendezik meg. A főkurátori tárlatra Alejandro Aravena 88 kiállítót hívott meg 37 országból, közülük harminchárman negyven év alattiak.

Fábián Gábor és Fajcsák Dénes  aektivátorok - Helyi aktív építészet  című projektje egy pusztuló egri épület közösségi megújítását mutatja be. Az egri Arkt építészcsoport a helyi önkormányzat bevonásával olyan épületet keresett, amelyben már senki nem látott potenciált. Végül a Gárdonyi-kertben, a Gárdonyi Emlékmúzeum mellett 7-8 éve romosan álló, régi GAMESZ épületet újították meg és üzemeltetik közösségi összefogással Ellátó néven. Ezt a munkát mutatja be az eredeti üzenethez hűen a magyar pavilon idei kiállítása: a Gárdonyi-kert hangulatát az épület belső udvarában megidéző kiskert körül két 4 méter átmérőjű asztal "aktiválja" a látogatókat. Egyiknél főiskolások által készített videókat mutatnak be, a másik asztalnál pedig virtuálisan bejárható lesz az Ellátó.