Valér

Michelangelo hamisítóként kezdte pályafutását?

2016.11.13. 16:05

Programkereső

Michelangelóról mindenki tudja, hogy nem csak a reneszánsz, de a képzőművészet egyik legjelentősebb alkotója volt. Azt azonban kevesebben sejtik, hogy hogyan kezdte pályáját. Erről írt cikket a news.artnet.com.

A Dávid-szobor, a Pietá (Krisztus siratása), a freskók a Sixtus-kápolna mennyezetén – Michelangelo mesterművei bizonyítják, hogy a reneszánsz alkotó az egyik legfontosabb és legbefolyásosabb művész a nyugati világ művészettörténetében. Fiatalkorában azonban ő is átélte a kezdő művészek összes kínját. Pályája elején kora legelismertebb szobrászai, köztük Lorenzo de' Medici szárnyai alatt dolgozott, neki is végig kellett járnia azt a bizonyos „szamárlétrát”.

Az egyik leghíresebb idézet tőle így hangzik;

Ha tudnátok, hogy milyen rengeteg munkába került ez, nem mondanátok rá, hogy zseniális.

De kizárólag a kemény munkával nem tudta volna olyan sikeressé válni, mint amilyenné vált élete során. Az Atlas Obscura cikke szerint Michelangelo első áttörését egy hamisított szoborral érte el.

A korai reneszánsz korában, Firenzében a művészetkedvelő mecénások inkább a klasszikus szobrokat gyűjtötték, mintsem az akkor élő művészektől vásároltak műveket. Michelangelo, aki pályája elején járt, és még az önfenntartásért küzdött, belekeveredett egy hamisítási ügybe; egy ókori szobor hamisítványát készítette el, melyen túl is adtak.

Egy másik anekdota szerint egy Baldassarre del Milanese nevű műkereskedő egy, az ókorból származó, alvó cupido-szobrot „alkottatott újra” - tudtán kívül - Michelangelóval.

Tényleg egy női méhet festett Michelangelo a Sixtus-kápolna freskójára?

Nem is egyet! Brazil tudósok feltételezése szerint valóban ez történt; okunk van feltételezni, hogy a freskón látható koponyák a női méh alakjával vannak összefüggésben - írta meg az independent.co.uk.

A hamisítvány vevője egy bíboros volt, aki amikor megtudta, hogy átverték, borzasztó dühös lett, és visszakövetelte a kifizetett összeget az eladótól. Ez azonban nem tartotta vissza a gátlástalan műkincskereskedőt abban, hogy újra és újra eladja a szobrot. A cupido végül a Whitehall Palace-ban kötött ki Londonban, ahol az 1698-as tűzvészben megsemmisült. A bíborosnak azonban helyén volt az esze, és felfedezte a szobor megalkotójának zsenialitását; a fiatal művészt meghívta Rómába, ahol Michelangelo karrierje felívelt.

Ebben az időben a művészek elsősorban a klasszikus mestereket szerették volna felülmúlni, az eredetiségre kevésbé törekedtek. Michelangelo szobrai, melyet az ókori római alkotásokról másolt, bizonyítékul szolgáltak tehetségének és zsenialitásának.