Etelka, Aletta

Rippl-Rónaitól Vajdáig - Az 1940-es évek legfontosabb rajzgyűjteménye

2016.11.19. 09:59 Módosítva: 2016-11-19 09:59:08

Programkereső

A 20. század első felében alkotó legjelentősebb magyar képzőművészek Gombosi György művészettörténész által összegyűjtött rajzaiból nyílt kiállítás Rippl-Rónaitól Vajdáig címmel csütörtökön a Magyar Nemzeti Galériában.

Az 1945-ben, 41 évesen a holokauszt áldozatául esett Gombosi György a 20. század egyik legnagyobb művészettörténésze volt, aki elsősorban a középkori és reneszánsz itáliai művészetet kutatta - idézte fel a kamaratárlat kapcsán Zsákovics Ferenc kurátor. Gombosi György a Beck Judit festővel - Beck Ö. Fülöp szobrász lányával - 1934-ben kötött házasságot követően kezdett érdeklődni a kortárs művészet után.

A művészettörténész számos alkotóval barátságba került, a velük való beszélgetések során gyakran előkerültek a friss vázlatok, skiccek, vagy grafikai lapok. Gombosi vásárlásaival segítette is a szorult anyagi helyzetbe került alkotókat vagy örököseiket. A művészek sokszor adták ajándékba is alkotásaikat, néhányan személyes jellegű dedikációkkal látták el a lapokat. Így az 1940-es évek közepére már a korszak egyik legfontosabb magyar rajzkollekciójával rendelkezett.

A gyűjteményt idén vásárolta meg a családtól a Magyar Nemzeti Galéria (MNG). A kurátor kiemelte: Gombosi tervszerűen gyűjtötte a rajzművészet alkotásait, a gyűjtemény ezért a kor csaknem valamennyi jelentős magyar képzőművészének rajzait megtaláljuk gyűjteményében. Többségben vannak a tanulmányok, vázlatrajzok és skiccek, a nagyobb szabású kompozíciók előtanulmányai. Az anyag legnagyobb része akttanulmány és alakvázlat, emellett önarcképek és a portrék, valamint néhány vegyes kompozíció és tájtanulmány is található benne.

A történeti áttekintés mellett Gombosi arra is törekedett, hogy az anyag jól reprezentálja a rajzművészet műfaji gazdagságát és változatosságát. Csaknem minden technikára találunk példát: ceruza- és tusrajzokat, szénnel vagy krétával készített lapokat, tussal és diópáccal készült ecsetrajzokat, valamint néhány akvarellel gazdagított munkát is. Anyagának válogatott kollekcióját közlésre is előkészítette, ezek a rajzok több más fontos grafikai gyűjtemény darabjainak társaságában 1945-ben, Új magyar rajzművészet. Rippl-Rónaitól a Nyolcakig című kötetben jelentek meg.

A kiállításon mások mellett Berény Róbert, Czóbel Béla, Derkovits Gyula, Kernstok Károly, Perlrott-Csaba Vilmos, Rippl-Rónai József és Uitz Béla festők, valamint Beck Ö. Fülöp, Ferenczy Béni, Medgyessy Ferenc, Vedres Márk és Vilt Tibor szobrászok grafikái, vázlatai, tanulmányai, összesen nyolcvan lap látható 2017. március 19-ig.